Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző: Evamaria

ebredj_m.jpg

         Logosz Világ Blog

Elérhetőség

Bejegyzések

CIKKAJÁNLÓ

mi_lesz_veled_magyarorszag_2024pr.png
2023_ev_elemzese_numerologia.png

aramemeles_2022_sc.jpg

birka_szavazas_2022ben.jpg

covid_vakcinahalal.png

orbanvirus2021.jpg

bankcsod_hitelmoratorium_miatt.jpg

koronavirus_szimbolikaja.jpg

   virus_lelki_oka_2020.jpg

nyirkai_joslat_2018.jpg

YouTube csatorna

 

 

Címkék

kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

VÁLASZTÁS 2018 HALLGASS A SZÍVEDRE!

2018.03.04. 16:22 :: Evamaria

szavazas_2018.jpgElérkeztünk ahhoz a legsötétebb és legördögibb magyar képviselő választáshoz, amelyben a tisztesség, korrektség és hazafiság tulajdonságokat már hírből sem ismerik a jelöltek, ugyanis bármilyen hazugságra és aljasságra képesek a hatalom megszerzéséért vagy fenntartásáért.
A jelenleg regnáló kormány alkalmatlanságát sokak megállapították és hangoztatják, hiszen a gondolkodó ember számára teljesen világos, hogy e bandának csupán a nemzet kizsákmányolása és a lakosságon való élősködés az egyetlen célja. 
A „hazaárulás” és a „bűnözés” csupán enyhe összefoglaló kifejezése annak a sok gaztettnek, amelyet a politikusok és kéznyalóik naponta elkövetnek a magyar nép ellen. 
Az emberek többsége jól tudja, hogy Orbán Viktor és szolgatábora nem alkalmas az ország vezetésére s a nép életének jobbá tételére, de ahogy a Nyirkai Jóslatban is le van írva „jobb ellenfél nincs, a nép tűri őket”.

„JOBB ELLENFÉL NINCS…”
Nézem a közösségi oldalakon lévő megosztásokat, felhívásokat s ezek kommentjeit. 
Hihetetlen, hogy milyen vak és tudatlan még mindig a magyarok többsége!
A panaszáradat folyamatosan jelen van az embereknél. Köpködik Orbánékat, megoldásként pedig azt hangoztatják, hogy egyetlen út vezet ki az Fidesz-posványból, ha mindenki elmegy szavazni.
Kedves süket és vak, gondolkodásra képtelen honfitársaim! Meglátszik, hogy szabadidőtök jelentős részét a média hírműsorainak nézésével, hallgatásával és olvasásával töltitek, s mindeközben nem veszitek észre, hogy azt a kevés agyatokat is – amit nagy ritkán „gondolkodásra” használtok – a társadalmi és politikai rendszer irányítja.
A gengszterváltás óta több kormánynak élveztük a hazugságpolitikáját. Megtapasztalhattuk, hogy egyik párt sem különb a másiktól és a Paprikajancsi szájából hallhattuk, hogy „hazudtunk” és „elkurtuk”.
Tudjuk, hogy a Kiskanász csak egy disznópásztor, akiből csupán a mesében és Magyarországon lehet király – egy ideig…
A „jobb ellenfél nincs” azt jelenti, hogy minden párt és újonnan induló politikusjelölt egy tőről fakad, egyik képviselő sem az ország és a nép javát kívánja szolgálni, hanem csakis a saját boldogulását tartja mindennél fontosabbnak.
Az alábbi példával azt szeretném demonstrálni, hogy országgyűlési képviselő manapság bárkiből lehet, feltétele csupán a jellemtelenség és a kapzsiság.

2017. január 23-án megjelent a debreceni álláshirdetések között egy hirdetés, miszerint az egyik párt országgyűlési képviselőt keres. A hirdetőt ezúttal nevezzük, neve sincs pártnak már csak azért is, mert a hirdetés napjáig én sem hallottam róla úgy kellett utána járnom, hogy kik ezek, és milyen elvet képviselnek. A lényeg az, hogy olyan emberek alkotják, akik csupán azért elégedetlenek, mert még nincsenek jelen a Parlamentben és nem jutnak hozzá ahhoz a sok millió forinthoz, ami a bejutásuk esetén állami támogatásként megilleti őket.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy egy sima, hétköznapi álláshirdetésben képviselő jelölteket kerestek! 
Mivel tudtam, hogy a 2018-as választáshoz lesz egy cikkem, gondoltam utána járok, hogy a felajánlott 1.000.000.- Ft-os havi járandóság mellett, milyen hazugságokkal próbálnak még megetetni – jelentkeztem.
Ez aztán a munkáltató! 3 nap múlva már olvashattam a válaszlevelüket, melyben tájékoztattak arról, hogy milyen módon juthatok hozzá az 1 milliócskához. 
A párt(tagok) álma az, hogy mind a 106 választási körzetben alkalmas jelöltet állítson. Azzal azonban tisztában van a hirdető, hogy a 106 jelöltet nem tudja összeszedni, így megelégszik azzal is, ha minimum 27 körzetben megszerzik a jelöltek az indulás jogát. 
No és kik lesznek a delegált jelöltek? 
Ebben az esetben sem arról szól a dolog, hogy a szervezet azért támogatja a jelöltjeit a választáson, mert biztos abban, hogy az emberei a legalkalmasabbak Magyarország felvirágoztatására és a nép életének jobbá tételére! 
Kit érdekel manapság a magyar nép nyomora és sorsa, na és az, hogy a jelöltek mit hazudoznak? 
A lényeg, hogy meggyőzően hazudjon és pénzért bármire képes legyen!

Idézet a párt válaszleveléből:
„Annak a kiválasztott jelöltnek, aki a választásokon az 500 érvényes támogatói aláírást meg tudja szerezni, és ezzel jogot szerez a képviselő jelöltséghez, és a kampányban részt vesz, 1 millió forintot fizetünk törvényesen. Ehhez az szükséges, hogy a 106 körzetből minimum 27 körzetben szerezzék meg jelöltjeink az indulás jogát!
A kiválasztott jelöltekkel szerződést kötünk, melyben vállaljuk a sikeres aláírás gyűjtés után az 1 millió forint kifizetését, valamint a kampányban történő támogatását. A jelölt vállalja az esetlegesen elvesztett vagy időponton túl leadott aláírásgyűjtő ívek utáni büntetés kifizetését.
Azon jelentkezők közül fogjuk kiválasztani a választásokon induló képviselő jelölteket, akik 2017. október 1-ig a választási körzetükben 650 támogatói aláírást össze tudnak gyűjteni.”

Megjegyzem a párt semmilyen program-tervet vagy irányelvet nem közölt, így továbbra nem lehetett tudni, hogy milyen eszmét képvisel. A személyes meghallgatás kérdése pedig fel sem merült gondolom idáig csak az jutott el, aki összegyűjtötte a 650 támogatói aláírást.
A bla-bla szöveg és a hazugság azonban ezeknél is jelen van rendesen: „elfogadjuk a kisebbséget, nincs „buzizás”, „cigányozás”, „zsidózás”! Minden ember egyenlő!”
Ennek a „minden ember egyenlő” hangzatos dumának nagyon marxista íze van, csakhogy az értelemmel rendelkező ember tudja, hogy ebből egy szó sem igaz a mai társadalmi rendszerben. Nem tudom ki, hogy van vele, de én még olyan politikust sem láttam, aki egy hajléktalannal vagy szakmunkásemberrel tekintené egyenlőnek magát, nemhogy egy romával vagy meleggel.  
Ez a kisebbségi maszlag-duma pedig felébresztette bennem azt a gondolatot, miszerint lehet, hogy e közösség olyan személyekből tevődik össze, mint akikkel egyenlőség-tudata van...
A párt egyetlen levelére sem válaszoltam, hiszen már az egyszeri tájékoztatásukból kitűnt, hogy mi a szándékuk.
Ők azonban nem felejtettek el, mert ez év január elején az alábbi sorokkal emlékeztettek az egy évvel ezelőtti jelentkezésemre:
„Korábban országgyűlési képviselőnek jelentkezett. Amennyiben továbbra is érdekli a képviselő jelöltség, úgy kérem ezt szíveskedjen felénk jelezni a vállalt választási körzet, email cím, telefonszám  és lakcím megjelölésével.
(A választási kampányban végzett tevékenységéért 500 ezer forintos díjazás jár.)”

Ahogy elnézem, van itt pénz, csak úgy röpködnek a milliók és a százezrek, ha politikáról van szó!
Nos, mindezek után egyértelmű számomra, hogy ennek a csoportnak is ugyanaz a célja, mint az összes többinek: minél közelebb lenni a húsos fazékhoz és büntetlenül rabolni, fosztogatni.
Mindegy, hogy milyen nevet visel a párt Fidesz, MSZP, Jobbik vagy neve sincs, egyik sem különb a másiktól.
A pártprogramok semmi másról nem szólnak csak hazugságról, csalásról, törvényesített lopásról és szemfényvesztésről.
Csak úgy az érdekesség kedvéért nézzünk a képviselőjelölt kifejezés mögé! Milyen rejtett mondanivalója van?
KÉPVISELŐ: KÉP-VISEL-Ő = képet visel ő
JELÖLT: JEL-Ő 
A képet viselő képviselő jele a képmutatásnak, azaz a képviselő a képmutatást képviseli.

MENNI VAGY NEM MENNI?
Ez a kérdés igencsak megosztó most az emberek között. 
Az ellenzéki pártok és az agymosott, önálló gondolkodásra képtelen emberek azt harsogják, hogy menj szavazni, mert így véget vethetsz az Orbán egyeduralomnak s az új parazita majd jobb lesz. 
Egy másik verzió szerint, menjél, de érvénytelen szavazatot adjál le.
A harmadik lehetőség, hogy azért ne menj, hogy egy másik élősködő bandának adj hatalmat, hiszen a jelöltek kb. 90-95 %-a  csak önmagát képviseli és nem a választópolgárokat.
Nézzük a szavazási lehetőségeket:
Orbánra csak az szavaz, akinek haszna van a kormányából (politikusok, cég-tulajdonosok, önkormányzati képviselők, Fidesz által támogatott vezető beosztásúak, lefizetett kül és belföldi lakosok stb.).
Másik pártra az szavaz, akinek annál a szervezetnél van érdekeltsége vagy annyira tudatlan, hogy nem látja, minden pártcél ugyanaz: hatalomszerzés, széthúzás, harag és gyűlöletkeltés valamint az ország kivéreztetése és az emberek rabszolgaságban való tartása.
Ha viszont elmegy voksolni a polgár, de érvénytelen szavazatot ad le, az mire jó? 
Egy hímvessző szavazólapra való rajzolásával vagy a cigány-zsidózással most aztán jól megmondja az illető a magáét! 
Arra gondolt már valaki, hogy a mai „korrekt” hatalmi rendszertől az is simán kitelik, hogy e szavazatok helyett érvényesek kerülnek be az összesítéskor? 
Ki garantálja azt, hogy a leadott érvénytelen szavazatokból nem lesz érvényes? 
Ha nem megy szavazni az ember, akkor is ugyanazt feltételezem, mint az érvénytelen szavazásnál – majd voksol más helyette az ő nevében. 
Ez egy ördögi kör, amit a jelenlegi politikai hatalom irányít és addig semmit nem tehetünk ellene, amíg elhisszük, hogy szavazással változtathatunk országunk és népünk sorsán.
A politikusválasztás csupán pénzpazarlás és szemfényvesztés, elhitetik az emberekkel, hogy a nép akarata teljesül azzal, hogy éppen melyik párt kerül hatalomra. Innentől kezdve szabad a rablás és fosztogatás, elvégre Ti kedves voksoló honfitársaim akaratlanul is hozzájárultok Magyarország kizsákmányolásához és népünk módszeres kiirtásához, mert bedőltök annak a hazugságnak, hogy a döntés a ti kezetekben van.
Aki alkalmas az országunk irányítására az nem bohóckodik választásokon, nem kampányol és egy fillérre sem lesz szüksége ahhoz, hogy hatalomra kerüljön. 
Az igazi hatalmat nem pénzért veszik, hanem bölcs tudással és önzetlen cselekedetekkel vívják ki a vezetésre alkalmas egyének.

Mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogy megy szavazni vagy nem. Mivel nincsen vezetésre alkalmas jelölt, így teljesen megértem azokat, akik inkább otthon maradnak, és nem asszisztálnak a gengszterválasztáshoz.
Orbán Viktor és pártja előbb-utóbb úgyis elbukik és hasonló sorsa lesz az összes megélhetési politikusnak és kizsákmányoló söpredéknek – mert ha még lassan és csendesen is, de ÉBRED MAGYARORSZÁG!

letiltasrol_tajekoztatas.jpg

9 komment

Címkék: választás szavazás hazugság jóslat gondolatébresztő munkalehetőségek nyirkai jóslat 2018 képviselőjelölt képviselő választás álláshirdetések álláslehetőségek Fidesz Orbán Viktor Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr8313676758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dundyvega 2018.03.07. 06:23:45

Akkor mégse lesz bukás, ahogy a lenti cikkedben jövendölted?

tudatraebresztes.blog.hu/2017/07/16/orban_viktor_es_a_fidesz_bukasa

Mikor ébred fel már népünk, és veszi kezébe ismét a sorsát? A nyirkai jóslat hamarosan megjelenik a méltó uralkodó, akire önként bízzák majd rá az emberek a hatalmat, aki felvirágoztatja Magyarországot. Hol van ez az ember, hol van a király?

Evamaria 2018.03.07. 06:41:08

@dundyvega: Én még mindig úgy érzem, hogy megbukik... az emberek nagyon gyűlölik. Sok dolgot hallani arról, hogy az embereket hogyan kényszerítik arra, hogy a Fideszre szavazzanak.
Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy hol van a Király, szerintem jelenleg még nincsen Magyarországon.Bízom benne, hogy most már hamarosan megjelenik, mert nagy szüksége van az országunknak és népünknek rá.

Evamaria 2018.03.17. 16:28:23

@Syberia5: Ahogy elnézem most még "kicsalja" (megveszi) magának a hatalmat kerül, amibe kerül, hiszen az adófizetők pénze abból meg semmi sem drága. Lehet, hogy áprilisban még diadalittasan integet az általa irányított médiákban, de mint tudjuk magas lóról lehet jól pofára esni. Az ő sorsában ezek szerint nem a csendes bukás van megírva, hanem a véres vereség...

Aramis Patmosz 2018.03.19. 18:22:21

Kedves Evamaria!
Úgy látom, Te is bizonytalan vagy, hiszen 10 nap eltéréssel más és más a véleményed. 03.07-én még azt írod:
" Én még mindig úgy érzem, hogy megbukik...", ám 17-én már ezt: "Ahogy elnézem most még "kicsalja" (megveszi) magának a hatalmat kerül, amibe kerül..."

Ma reggel kaptam a linket, ami alapján először "tévedtem" az oldaladra, azóta olvasom a bejegyzéseidet, és most 16ó 40 van. Eddig szinte minden gondolatoddal egyetértek, (kedvelem és osztom), kivéve ennek a bejegyzésnek a végkövetkeztetését: "Mindenkinek saját magának kell eldönteni, hogy megy szavazni vagy nem. Mivel nincsen vezetésre alkalmas jelölt, így teljesen megértem azokat, akik inkább otthon maradnak, és nem asszisztálnak a gengszterválasztáshoz.
Orbán Viktor és pártja előbb-utóbb úgyis elbukik és hasonló sorsa lesz az összes megélhetési politikusnak és kizsákmányoló söpredéknek..."
Véleményem szerint nem bízhatunk mindent az időre (és a "felsőbb hatalmakra), hanem magunknak is tenni kell valamit, --- ha már ébren vagyunk. (Segíts magadon, Isten is megsegít!) Különösen azért nem, mert még négy év rablást, államterrort nem bír ki az ország és a nép kiheverhetetlen vérveszteség nélkül. A Nyirkai Jóslat "záradéka" is nyitva hagyja a lehetőséget egy békésebb megoldásra. Magad is leírtad többször, hogy a türelem és blöcsesség...stb. Ki kell próbálni az utolsó olyan verziót is, amelyiknek még nem volt alkalma bizonyítani se pro, se kontra. Rosszabb nem lehet, mint az, hogy ezek maradnak, viszont van némi esély, hogy betartanak valamiket az ígéreteikből, feltéve, hogy akkora támogatottságuk lesz, amellyel elegendő erőt is tudnak felmutatni. Nem vagyok egy elszállt Jobbik-fan, és nagyon el tudok képzelni sokkal "jobbikat" is, --- de nincs. Ebből kell főzni. Ha csak a negyedét lesznek képesek megvalósítani (a hatalmas ellenszélben, az aláaknázott terepen), a kiválóan megírt , bárki számára elérhető, ezért utólag tételesen is számonkérhető programjukból, már annak is örülnünk kell. Nekem nem kell bemutatni,(és fikázni) a Jobbikot. Belülről ismerem. de, és éppen ezért bizton állítom, messze-messze nem olyan züllött, korrupt, mint az eddigi országvesztők. Mindegyik háromszor volt hatalmon (mint a mesebeli három próba), de mindegyik, mindannyiszor visszaélt vele. A "legkisebb fiú" is megérdemel legalább egy esélyt! Mutassa meg mire képes, mennyire őszinte, --- legalább addig, míg a "szakrális vezető" kinövi a gyerekcipőt", és színre lép. Most még egyébként sem alkalmas (érett) az idő erre. Hamar megfeszítenék Barabbás helyett. (Lásd, mit művelnek Márky-Zay Péterrel jobbról is balról is.) Nem annyira érzelmi, hanem sokkal inkább logikai alapon Vonával értek egyet, hogy az LMP-vel és a Momentummal koordinálva próbálja meg a nem is annyira lehetetlent. És, ha van némi szerencsénk is, akkor a Jóslat záradékából a kedvezőbb verzió fog megvalósulni: "Minden jövendölés ókumálás (következtetés), a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható..." --- Hát ehhez tegyük hozzá ami tőlünk telik!

Evamaria 2018.03.19. 19:39:22

@Aramis Patmosz: Kedves Aramis Patmosz!
Biztos vagyok abban, hogy Orbán és pártja már régen megbukott, hiszen sokan látják, hogy mivé lett az ország és az életszínvonal az elmúlt 8 év alatt (na nem mintha addig dúskáltunk volna a bőségszarujában). A többség utálja, mint a ... de mivel tudjuk, hogy ez a választás nem a korrektségről és becsületességről szól, így feltételezem, hogy a szavazás eredménye nem az emberek valódi akaratát fogja tükrözni. Itt most nem a szavazó polgárok döntenek, a választás eredménye úgy vélem, hogy már megvan.
Tehát, hogy tiszta legyen: Nemcsak úgy érzem, hanem tudom, hogy megbukik (már régen megbukott), de a tisztességtelenséget naponta bizonyító csűrhe most mitől lenne becsületes és miért ne venné meg a hatalmat?! Ebben az országban jelenleg minden megvehető, kicsalható és az emberek többsége korrupt...
Tudjuk, hogy a népnek kenyér és cirkusz kell, amit meg is kap az Erzsébet utalvánnyal és a téli rezsicsökkentéssel, valamint a különböző választási hazugságokkal.
A "legkisebb fiú", ahogy Te írod, ugyanarról a tőről fakad, mint az eddig lehetőséget kapott pártok és vezetőik. Az egyik 19 a másik egy híján 20, ahogy mondani szokták...
Ha a történelemben visszatekintünk (még ha javarészt hazugság is), akkor egyértelmű, hogy itt már békés megoldás nem létezik. Számomra kristálytiszta, hogy teljesen mindegy, hogyan nevezik a pártokat és kik a vezetőik, egyikük sem fogja soha az életben az országunk és népünk haladását szolgálni.
Ha megnézed a Nyirkai Jóslatot, akkor láthatod, hogy a Kiskanász újra mászása után nem ír új/másik hatalomra jutóról, tehát a jelenlegi disznópásztortól szavazás útján nem hiszem, hogy el lehet venni a hatalmat (legfeljebb csak gyengíteni). Őszintén szólva nem hittem, hogy ennyi ideig tűri a nép ennek a törpe diktátornak a kapzsiságát és gyomorforgató viselkedését. Bizonyára annak is oka van, ha még hatalmon marad, de ebből arra következtetek, hogy neki és bandájának jut az a megtiszteltetés, hogy megismerheti a nép haragját és elsöprő erejét.

Evamaria 2018.04.02. 19:42:03

@mr ?????: Kedves mr???!
Én pedig teljesen egyetértek veled!

Erich · https://www.youtube.com/channel/UCWAisSU8mRSILGzT-ShWNLQ 2018.09.24. 05:28:28

Fentebb írták,hogy "mikor ébred már fel az ország". Amig mindenki másra vár addig jobb nem lesz, csak rosszabb. Nem a másikat kell figyelni hanem magunkon dolgozni. Fel tette már valaki magának a kérdést: "Mit tudok magamon önerőből változtatni,hogy holnaptól szebb legyen a világ?" Nem mikor ébred az ország/világ meg stb. Ez egyszemélyes ügy! Feltételezem,hogy aki ezt a blogot irogatja, annak van némi belátása szakrális dolgokba és tudja,hogy miről szól(na) Magyarnak lenni. Ebből kiindúlva tudnia kéne,hogy nem is kellene az egyész országnak felébredni mert ha 2-300ezer ember ezt önmaga megteszi a saját útján akkor "magával ránthatná" az egész országot egy szebb és virágzó jövő fele.
süti beállítások módosítása