Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző: Evamaria

ebredj_m.jpg

         Logosz Világ Blog

Elérhetőség

Bejegyzések

CIKKAJÁNLÓ

mi_lesz_veled_magyarorszag_2024pr.png
2023_ev_elemzese_numerologia.png

aramemeles_2022_sc.jpg

birka_szavazas_2022ben.jpg

covid_vakcinahalal.png

orbanvirus2021.jpg

bankcsod_hitelmoratorium_miatt.jpg

koronavirus_szimbolikaja.jpg

   virus_lelki_oka_2020.jpg

nyirkai_joslat_2018.jpg

YouTube csatorna

 

 

Címkék

kommentek

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

2020 MAGYARORSZÁG: AZ ORBÁN DIKTATÚRA LEGSEBEZHETŐBB IDŐSZAKA

2019.12.21. 12:00 :: Evamaria

magyar_vegitelet_2020.jpg
A 2020-ra vonatkozó általános évelemzésemben ezúttal nem tértem ki Magyarország jövőképének körvonalazására, mert úgy vélem, hogy ez az esztendő olyan rendkívüli energiákat tartogat nemzetünk számára, mely megérdemel egy részletes „országelemzést”. 
Nem kertelek, alapjában véve 2020 különösen nehéz, megpróbáltatásokkal, csalódásokkal és kudarcokkal teli évnek ígérkezik, ami igencsak igénybe veszi a türelmünket és kitartásunkat. 
Nevezhetjük ezt az esztendőt az ítélet, a munka vagy a megpróbáltatások esztendejének is, hiszen sokszor érezheti majd úgy az ember, hogy ennyi nehézséggel, szenvedéssel, csalódással és gonoszsággal még soha életében nem találkozott.

Népünk szenvedését látva évek óta foglalkoztat a kérdés, hogy országunkban mikor omlik össze a 30 éve tartó kizsákmányoló rendszer, s meddig tűrjük még a Fidesz önkényuralmát?
E kérdéskörre keresve a választ, megvizsgáltam jó néhány magyar és külföldi, volt és jelenlegi politikus személyiségét, sorsútját valamint hatalomra jutásának és bukásának évenergiáját. Az életutak tanulmányozása során érdekes azonosságokat és összefüggéseket találtam, melyek számomra újabb bizonyítékai annak, hogy véletlenek nincsenek csupán tudatlanság létezik. 
Sajnos a tudatlanság most nagyon is jellemző népünkre, hiszen Magyarországon mindenféle suttyóból és elmebetegből lehet király (gyerekből pedig helyettes államtitkár), és senkit nem zavar a lakosság arcátlan kizsákmányolása, sőt azon sem problémázunk, hogy a politikai söpredék teljesen hülyének néz bennünket. Sokaknak még mindig nem tűnik fel, hogy a politikusoknak csupán addig vagyunk a honfitársaik, amíg a szavazatainkért pitiznek, azonban mikor népünk az elégedetlenségét fejezi ki, s az utcán egyszerre skandálja a tömeg, hogy „Orbán takarodj”, akkor a honfitársból csőcselékké válunk. 
De sebaj, teher alatt nő a pálma, és persze a magyarságtudat is! 
A világnak, amelyben élünk van egy sajátos tulajdonsága, melyben senki nem hisz addig, amíg meg nem tapasztalja: Állandóan változik, s aminek kezdete van, annak vége is lesz és előbb-utóbb mindenkinek viselnie kell tetteinek következményét.
Úgy tűnik, hogy 2020-ban sokaknak eljön a számadás ideje!

A FIDESZ ÉS AZ EGYHÁZ KAPCSOLATA
Két évvel ezelőtt az egyik cikkemben kilátásba helyeztem Orbán Viktor 2018-ban történő választási bukását, ami ha tényleg a magyar nép szavazatainak többségén múlott volna, meg is történik, csakhogy mint tudjuk tisztességtelen eszközök alkalmazásával a bűnszövetkezet továbbra is hatalmon maradt. 
A 2018-as népszavazás lebonyolítása és eredménye egyértelműen bizonyítja, hogy a jelenlegi kormánytól szavazás útján nem lehet megszabadulni.
A fent említett cikkben rámutattam, hogy Orbán, diktatúrájának megtartása érdekében bármire képes, még a sötét erők alkalmazására is.
Miniszterelnökünk előszeretettel majmolja a történelem egykor nagy hatalmú veszteseit, akik komoly okkult és misztikus tudással rendelkező asztrológusokat, látókat és mágusokat foglalkoztattak egyrészt azért, hogy hatalmukat növeljék és megszilárdítsák, másrészt pedig, hogy tetteik következményei alól megpróbálják kivonni magukat. A történelemből viszont világosan kiderül, hogy eddig egy királynak vagy diktátornak sem ment hosszútávon a sors befolyásolása, s nem lesz ez másként most sem.
Egyetlen dolog messze elkerüli Orbán Viktor hatalomtól zavarodott és a tudatlan spiritisztáinak az elméjét: az okkult és misztikus erőket az emberiség fejlődésére kell(ene) használni, s nem másoknak kárt okozva az önös célok megvalósítására.

Magyarország jelenlegi kormányának legfőbb vallási támogatója a katolikus egyház.
A gonoszt képviselő és szolgáló keresztény egyház ugyan tiltakozik az okkultizmus ellen, de a fekete mágiát, az asztrológiát és a numerológiát érdekes módon ők is alkalmazzák.
A Fidesz-haramia nem véletlenül paktált le az egyházzal, gondolják honatyáink, ha minden kötél szakad és eljön az ítélet órája, akkor jól jön egy kis protekció a Sátánnál. 
Nálunk Kereszténydemokrata Néppártként pártosodott az ördögi keresztény képviselet, magának az egyháznak pedig igen sok leányvállalata hálózza be Magyarországot (pl. református egyházközösségek, hitgyülekezetek, spirituális egyházak, szeretetszolgálatok, tevékeny szeretet misszió stb.). 
Biztosra veszem, hogy mint ahogy sok minden másról, úgy magáról a FIDESZ kifejezés jelentéséről sem sokat tud a magyar nép azon kívül, hogy e közösség megalakulásakor a „Fiatal Demokraták Szövetsége” elnevezésből lett mozaikszó. 
Ne tévesszen meg senkit az a látszat, hogy a „fidesz” a szótárban leírtak szerint tisztességet, becsületességet jelent!

FIDESZ – Fides, Fidelity jelentése
Az érthetőség kedvéért röviden, hogy ki és mi a Fidesz! (Jelenések könyve és Szabadkőműves forrás: Albert G. Mackey: Útmutatás a páholyhoz)
Jelenések könyve 17.4: „Az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival, és a homlokára írva ez a titokzatos név: A nagy Babilon, a Föld paráznáinak és undokságainak anyja”.

fides_egyhazszinei.jpgAkik bíbor és skarlátszínű ruhát viselnek

Mackey nevén nevezi az arany poharat tartó nőt, akit nem mellesleg a római katolikus egyház szimbólumként is használ.
A nő az aranypohárral a paráznák anyja, kinek a neve: Fides, Fidelity.
Momentán ő irányítja a világot szellemi téren.
Valójában ne hús-vér nőként képzeljük el! Ő egy női minőségű tudat, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a Sátán egyik női minősége vagy neve.

fides_a_paraznak_anyja.jpgVatikáni érme

A parázna szó is jóval többet jelent az erkölcstelentől.  
„A parázna ember úgy ad, hogy közben a másét elveszi. Átad, elad valamit, ami nemcsak az övé, hanem a másé is.
A paráznaság mindig valamilyen hasznot hoz elkövetőjének, legyen az felelősségvállalás nélküli testi élvezet vagy bármilyen anyagi, társadalmi érdek.”
(TeológiaBlog)

Népünk jelenlegi életkörülményeit figyelembe véve, a Fidesz és a keresztény egyház tisztességének, becsületességének és erkölcsének tisztasága felől döntsön mindenki saját belátása szerint!

Most pedig nézzük, hogy mire számíthat 2020-ban Magyarország!

MAGYARORSZÁG 2020 (4)
Az általános évelemzésemben összefoglaltam, hogy milyen univerzális energiák lesznek hatással azokra (emberekre, népekre, országokra), akik a Gergely-naptár szerint számolják az időt.
Írásom elején kertelés nélkül jeleztem, hogy igen nehéz esztendő köszön ránk 2020-ban. Tekintsük át, hogy mit jelent ez országunkra, népünkre és néhány politikusra nézve!

Nemcsak tudjuk, hanem tapasztaljuk is, hogy jelenleg Magyarországon nagy az elégedetlenség, sokan elszegényedtek és egyre többen kilátástalannak látják az életüket.
Népünk hosszú éveken át hallgatta, s mi rosszabb, el is hitte a hazugságokat, és némán tűrte az ország és a családok tönkretételét. 
Az igazság gyakran fájdalmas főleg azoknak, akik képtelenek vele szembe nézni! 2020-ban itt lesz az ideje a hazugságok bűvköréből és az álomvilágból való kiszabadulásnak, továbbá arról a bizonyos magas lóról való Földre érkezésnek is. 
Az elmúlt 30 évben hazánk politikusai mindent megtettek azért, hogy a magyar ember egy karámban éljen és ösztönei, érzelmei irányítsák, ne legyen ura önmagának s manipulálhatóvá váljon.
A 2020 olyan időszak, amely kiválóan alkalmas a rabszolgaságból és csordaszellemből való kiszabadulás tervének alapos kidolgozására és előkészítésére.
Ebben az esztendőben összecsap az érzelem és az értelem. Lesz, aki irányíthatóbbá válik, s lesznek, akik elkezdenek önállóan gondolkodni.
A tömeges bizonytalanság és kétségbeesés felébresztheti az egymásra figyelést és a felelősségtudatot. 
Életkörülményeink egyéni és kollektív gondolkodásra késztetnek, mely által többen felismerhetik, hogy a tömegmanipulációnak és a lakosság félelemben tartásának az a lényege, hogy az emberek birkaként legyenek irányíthatók. 
A négyes energia hatására többeknek elege lesz a felszínes, tartalmatlan és hazug szavakból, valamint a gondolkodás nélküli cselekedetekből. Erőteljesebbé válik a társadalomkritika, az elégedetlenség s egyre nagyobb lesz a vágy arra, hogy rendbe tegyük nemzetünk életét és felszámoljuk az országunkban évtizedek óta tartó káoszt.
Népünknek nemcsak szembe kell nézni a valósággal, hanem látni is kell, hogy Magyarország sehogy sem teljesít, gazdaságunk haldoklik, izraeli megszállás alatt állunk és a magyarság kiirtása nagy erőkkel folyik. 
Első látásra változásmentesnek és eseménytelennek tűnik az év, de ez csak a látszat. 
A 2020-as esztendő tele lesz titokzatossággal, hazugsággal, látszattal, melyekre lassan, de biztosan fény derül.
Az élelmiszerárak jelentősen emelkednek, míg a „versenyképes fizetés” nem éri el a nettó 200.000.- Ft-ot sem. 
Az európai uniós pénzforrás számottevően csökken, Magyarország gazdasága a béka feneke alatt kínlódik, a kizsákmányolók (politikusok, munkáltatók, bankok stb.) étvágya pedig egyre csak nő – ezért korlátozó törvényekre, megszorításokra, sőt akár gazdasági/pénzügyi válságra is számítani lehet. (A pénzügyi válság világszerte bekövetkezhet.)

Mindent összevetve nem könnyű évnek nézünk elébe, hiszen a nehézségek, kétségek és a számadás időszaka ez.
2020-ban a szenvedések alapját legfőképpen az őszintétlenség, a becsület hiánya, a bizalmatlanság és a ragaszkodás (valamihez vagy valakihez való kötődés) képezi.

orban_viktor_bukasa.jpg2020 A FIDES-SZOLGÁK BUKÁSA?
Semmi sem tart örökké, így szerencsére az Orbán diktatúra sem.
A 2020-as évet nevezhetjük az isteni ítélet időszakának is (Tarot-ban a 20-as kártya a Végítélet/Ítélet lap). 
A Végítélet azt jelenti, hogy meg kell hajolni a felsőbb, vagyis az isteni akarat előtt.
Belegondolva az egyház tanításaiba, ha Isten tényleg úgy bünteti a bűnösöket, ahogy azt a papok állítják, akkor a magyar kormány tagjai és papjai már most kezdhetnek kegyelemért könyörögni a nagyfőnöknél.

Országunk több Fides-szolgájának is megvizsgáltam a közeljövőjét, akik közül az alábbi tizenkettőnek a sorsa bizonyára sokakat érdekel.
(Az elemzések numerológia és Tarot kártya alkalmazásával készültek.)

Orbán Viktor miniszterelnök
Elérkezett a leggyengébb időszaka. 2020-ban főleg május 31. után igencsak sebezhetővé válik. Anyagi téren „rosszabbul” alakulnak a dolgai, társadalmi téren pedig kudarcok érik. A feje fölött állandóan ott lebeg a sorsdöntő változás lehetősége és Michael Arkangyal igazságszolgáltató kardja. 
Nem képes feldolgozni a kudarcot és a nehézségeket, az összeomlás felé tart. A bukás egyre nagyobb veszélye meglehetősen kibillenti a harmónia egyensúlyából, nem lesz képes megtenni a megfelelő intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy minden a megszokott kerékvágásba kerüljön. 
Levertség és bizalmatlanság uralja. Olyan állapotba kerül, amelyben az érzelmi konfliktusokkal nem tud mit kezdeni. Nem ura önmagának, kapkod, szétszórt, nem tud racionálisan gondolkodni, s ez könnyen a vesztét okozhatja. Nagyszabású terveit – ha egyáltalán van ilyen – képtelen lesz megvalósítani. 
Sikertelenségének oka az önteltség, kapzsiság, felületesség, őszintétlenség és a racionális gondolkodás hiánya.
Nagyon jól tudja, hogy birodalma összeomlani készül és, hogy minden diktatúrában, így az övében is, belül indul meg az enyészet, ezért egyre kevésbé bízik meg a lakájaiban. Amit jól is tesz, hiszen, ha eljön a vég(ítélet), a kéznyalói közül senki sem fog mellette kiállni, mindegyik a saját bőrét igyekszik majd menteni.
Egészsége jelentősen megromlik, zaklatott belső életet él, mely fokozza a már meglévő pszichés problémáját.
Orbán Viktor hatalomvesztése nyilvánvaló, ám a befejezéshez kétféle lehetőség kínálkozik:

  • A hatalomvesztés konstatálása pillanatában úgy elborul az elméje, hogy világát sem tudja és agyhalottá válik.
  • Erőszakos vagy hirtelen halál… (pl. Hitler vagy Nicolae Ceaușescu).

Teljesen mindegy, hogyan végzi, ugyanis tudat és elmeállapota miatt nem lesz képes felfogni kártékony cselekedeteinek következményeit. 
Kemény, örök időre emlékezetes befejezése lesz az uralkodásának.
Egy érdekes tény, melyet fontosnak tartok megemlíteni: 
2002-ben, mint tudjuk Orbán Viktor és pártja elveszítette a választást.  Különös, hogy 2002-nek ugyanúgy négyes volt az univerzális évenergiája, mint ahogy a 2020-nak lesz. A személyes évét 2002 május végétől szintén a négyes energia hatotta át, csak úgy, ahogy 2020-ban is…
A numeroszkópja alapján 2020
május 31-től 2021. május 30-ig minden tekintetben felettébb sérülékennyé válik. 
2002 csak jelzésértékű bukás volt, ha viszont 2021. év végéig bukik, az példaértékű lesz.

Áder János köztársasági miniszterelnök
A nagyon erős pénz és hatalom iránti vágya meggondolatlanná teszi.
Egyre több kudarc éri, ami miatt levert és barátságtalan lesz. Többekben csalódik, legszívesebben mindenkitől távol tartaná magát.
Akkor és ott fogja veszteség érni, ahol a legkevésbé számít rá. Olyan ajánlatot/lehetőséget kaphat, melynek alapja az eddig jól bevált csalás és hazugság, ezúttal azonban a telhetetlenség akár örökre véget vethet a karrierjének.
A magány, a félelem és a túlzott bizalmatlanság depresszióba vagy más betegségbe taszíthatja.
Ebben az időszakban sorsa attól függ, hogy mennyire képes uralni indulatait és kontrollálni önmagát.

Kósa Lajos
Kezd kiapadni a pénzforrás!
Érzelmileg nagyon labilis. Úgy érzi, hogy minden probléma az ő nyakába szakad, tervei akadályoztatva vannak. A környezete és az álbarátai csupán érdekből állnak vele szóba. 
Az idegesség és a nagy feszültség állandó rossz közérzetet eredményez nála. Egyre zavarodottabban és összefüggéstelenebbül kommunikál. Úgy tűnik számára, hogy feje tetejére áll a világ, amitől még inkább nem olyannak látja a dolgokat, mint amilyenek valójában.
Szenvedélybetegsége (függősége) felerősödik – a reménytelenség és a jövőtől való félelem gúzsba köti, kudarcainak és csalódásainak feledéséhez egyre nagyobb mennyiségű tudatmódosító szerre lesz szüksége.  

Kövér László országgyűlés elnöke
Nehéz és kiszámíthatatlan időszakon megy keresztül, legszívesebben elbújna a világ elől. Váratlan veszteségek érik, melyek nemcsak anyagi jellegűek. Komoly érzelmi csalódásra is számíthat. Barátairól kiderül, hogy mennyire őszinték és segítőkészek.
A magány, a csalódottság és a félelem depressziót és egyéb más betegséget idézhet elő nála.
Meggondolatlan és határtalanul kapzsi, vesztét az önuralom és a megfontoltság hiánya fogja okozni.

Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető
Azt hiszi, hogy személyes kapcsolatai szilárd alapokon nyugszanak. Magabiztos, főleg azért, mert úgy véli, hogy van egy biztos pártfogója. Ha nem megfontoltan cselekszik és csak a pénzsóvársága valamint a szenvedélyei vezérlik, akkor döntéseinek teljesen más következménye lesz, mint amire számít. Kapzsisága miatt képtelen megfelelő módon irányítani az ügyeit. Magánélete sem alakul valami fényesen.

Varga Mihály pénzügyminiszter
Ha lesz akkora balga, hogy asszisztál a nép sanyargatásához fokozva ezzel a nyomort, akkor hasonló sors vár rá, mint Orbán Viktorra. Ő ugyan nem valószínű, hogy a gumiszobában végzi, de hogy egy életre megkapja a sorstól, ami neki jár, az biztos.

Szíjjártó Péter külügyminiszter
Az év eleje feltehetően csendesebb lesz számára. Aztán felpörög az élete, jön a bizonytalanság és a nehézség valamint vészesen közeleg az igazságszolgáltatás pillanata, s neki is szembesülnie kell tettei következményeivel. 
Gőgös, felfuvalkodott kevélységgel igyekszik mások fölött hatalmat gyakorolni. Ha örömét leli abban, hogy másokat megaláz és visszaél a kiszolgáltatottságukkal, akkor 2020-ban az általa kibocsátott destruktív negatív energia el kezd visszatérni hozzá például baleset, komoly betegség vagy csak simán hatalomvesztés formájában.
Egy nála tekintélyesebb ember megnehezíti az életét.

Rogán Antal miniszterelnöki kabinetiroda vezetője
Mértéktelen ambíciója lesz kudarcának okozója. Gondjaira nehezen talál megoldást, nem éri el céljait. Semmi sem sikerül! Szerencsétlen baljóslatú esztendő. Pozíció veszteség, összeomlás, nagy bukás.
Befejeződnek azok a kapcsolatai, melyeknek nem a szeretet, őszinteség és elfogadás az alapja.
A 2020 személyes évének szele már megcsapta, nem véletlenül van válófélben.

Polt Péter Magyarország legfőbb ügyésze
Az Ördög főügyésze.
Bármi is történjen az országban, a sors most még lehetőséget ad neki az eddig elkövetett bűneinek jóvátételére. Ha nem vakítja el a hatalom és tud racionálisan gondolkodni és cselekedni, akkor ebben az évben nem éri olyan nagy veszteség.

Mészáros Lőrinc Orbán Viktor legfőbb strómanja
Elzáródnak a pénzcsapok?
Érzelmileg rendkívül törékeny, nagyon megviseli ez az időszak. Nem boldogítja semmi, úgy érzi, hogy zsákutcába jutott az élete, tervei sem válnak valóra. 
Kapcsolatai érdek jellegűek, amire valószínűleg kezd maga is rájönni. 
Idegeskedés, feszültség és rossz közérzet uralja az évét. Zavarodott nem látja át a dolgokat.
A csalódások és a jövőtől való félelem felerősíti viselkedészavarát, szenvedélybetegségét egyre nehezebben tudja titkolni és uralni.
A stróman feláldozható és Orbán gondolkodás nélkül meg is teszi, ha az érdeke úgy kívánja.
A kérdés csupán az, hogy a „pénztáros” mártír vagy áldozat lesz a számonkérés során?

Matolcsy György MNB elnöke
Az év elején intenzíven harácsol, és sokat tesz azért, hogy anyagilag tovább gyarapodjon. Az esztendő második felében azonban bonyolódik az élete. A problémáinak megoldása nehézkessé válik, akadályokba ütközik. Egyelőre minden terve függőben marad. A balsorsát a türelmetlenség, a ragaszkodás, a birtoklási hajlam és a másokon való uralkodás okozhatja.
Ez az év nem szerencsés számára, a türelmessége igencsak próbára lesz téve, késedelmek és akadályok nehezítik az életét.

Lázár János kormánybiztos
Határtalan becsvágya okozhatja a bukását. Gondjaira csak nehezen vagy egyáltalán nem is talál megoldást, nem fut már úgy a szekér, mint ahogy azt szeretné. Szó szerint a vesztébe rohan. Katasztrofális évnek néz elébe. Az élet valószínűleg azt veszi el tőle, ami számára a legfontosabb: a pozíciót, elismerést és az ezekkel járó anyagiakat.

MAGYAROK!
Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarországon pokollá vált az élet. 
Munkanélküliség, szegénység, éhezés, betegség, korrupció, törvénytelenség és igazságtalanság jellemzi népük mindennapjait.
Mindannyian tudjuk, hogy mi erre a megoldás! A kormányváltás!      
Ahhoz, hogy népünk és országunk fennmaradjon, radikális változásokra és őszinte magyarságtudattal rendelkező emberekre van szükség. 
Ne higgyük, hogy a változást és a jobb életkörülményeket az ellenzéki pártok képviselői adják meg majd számunkra, hiszen ugyanazt az urat szolgálják, mint a jelenleg hatalmon lévők.
Olyan személyre van szükség, akiben létezik emberség, rendelkezik magyarságtudattal valamint szellemi vezető képességgel, megbízható s elég erős ahhoz, hogy az ország élére álljon.
Azzal se áltassuk magunkat, hogy szép szóval és áldozatok nélkül népünk sorsa jobbra fordul!
Gondolkodjunk reálisan! El tudja valaki képzelni, hogy a mai hataloméhes és kapzsi politikusok, bankárok, strómanok, kormány közeli cégek tulajdonosai, vezetői és ezek rokonai valamint haverjai, akik tulajdonképpen koldusbotra juttatták a népet és Magyarországot, hirtelen megváltoznak és a rabszolgaságba kényszerített emberek életkörülményeinek jobbításáért kardoskodnak?

A Nyirkai Jóslatban le van írva az ország jövője: 
„lángra lobban az ország, a lángot vér oltja”
„magyar magyart gyilkol” és „a nép fele elpusztul”.

Jézus pedig az egész emberiségnek üzente:
„Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.”
(Máté 10:34)

A sorsát sem az ember (egyén), sem pedig a nép (csoport) nem kerülheti el!

2020 az észszerű-, logikus-, és reális gondolkodás éve. 
Eljöhet azon embereknek az ideje, akik képesek gondolkodni, szorosan kötődnek a hazához valamint lelkiismeretesség, erős felelősségtudat mindemellett tettrekészség is jellemzi személyiségüket. 
Most lesz érdemes létrehozni a magyarság új irányelveit és összpontosítani a célokra, továbbá megszervezni a teljesítendő feladatokat.
Ez az időszak kedvez a globális tervek részletes és precíz kidolgozására. Ha figyelmesen és körültekintően végezzük a dolgunkat, akkor az „új Magyarország munkaprogram" hamarosan megvalósulhat.

A káoszból, a hazugságból és az alantas „keresztény” Fides(z)-diktatúrából ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!

letiltasrol_tajekoztatas.jpg

 

2 komment

Címkék: munka numerológia vallás egyház hazugság gondolatébresztő kereszténység szabadkőműves rejtély számmisztika összefogás okkult 2020 türelem népírtás évelemzés okkultizmus nemzettudat kétség nyirkai jóslat holisztikus filozófia Fidesz Orbán Viktor Magyarország Kósa Lajos Kövér László Hold Áder János Varga Mihály Kocsis Máté Tarot kártya Sátán 666 Végítélet ezer forintos 2-es szám női energiák 4-es szám munka éve Fides jelentése Paráznák anyja

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr8415355858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abrakadabra777 2020.05.10. 13:48:33

MÁRA KIDERÜLT, HOGY AZ ún. OLSTEIN=ORSÓS=ORBÁN VIKTOR EGY UTOLSÓ VÉGLÉNY AKI NEM, HOGY MAGYARORSZÁG ÁLLÍTÓLAGOS MINISZTERELNÖKÉNEK NEM VALÓ; - DE EMBERNEK SEM HISZ HITVÁNY HAZAÁRULÓ!!!
AZ ELMÚLT HETEKBEN TETT NYILATKOZATAI ÉS A MOSTANI "MEGÖLNI A VÍRUST" KIJELENTÉSE, MINT LEGFŐBB KÖZELI "ÉLETCÉL" EGY TOTÁLIS ZAKKANT, AGYONGYÓGYSZEREZETT, ORSZÁGVEZETÉSRE TOTÁLISAN ALKALMATLAN, VÉGTELENÜL KORRUPT, A MEGSZÁLLOTTSÁGIG HARÁCSOLÓ DEVIÁNS EGYEDRŐL TESZ LÁTLELETET!!! - PECHÜNKRE!!!
UGYANIS MINDEN ORSZÁGNAK OLYAN A VEZETŐJE AMILYET ÉRDEMEL!!!
VÉSZKORSZAKBAN EZ KÜLÖNÖSEN FELFORRÓSÍTHATJA AZ AGYVIZÜNKET!!!
MIÉRT IS?!
"Jalta 2. Nem fogjátok elhinni, de a Krímben (kriminális egy hely-zet) van.
Új határok, gazdasági mechanizmus, környezet-tudatos erekció és az ostoba konzumzombi liberál-nyomi nép újragondolása, totális szétválogatás és a szolgálatok teljes átvilágítása...szóval magyarul "isten csere"...és mindezt a "koronahiszti álcája alatt".
Teljes "történelmi" revízió és a HUN-skyta birodalom felébresztése..., csak hát a hulladékgazdálkodás kényes kérdés és izraellel és a terrorista-programozott cionista organisztánnal is hivatalosan kell kezdeni valami emblematikusat."
ERRŐL LEGJOBBAN A NÉPSZERŰ ZSIDÓ HALEMBER (Edward Fishman!!!) TETT EGY REMEKBE SZABOTT ÖSSZEGZÉST!!!
hvg.hu/gazdasag/20200505_Uj_vilagrend_johet_de_ki_tudja_milyen?fbclid=IwAR3zpfKel8H2EDkf8TgERoDREscz_0KspSMU4Ud9u5j298ia6I_NpINUgY8
FOKOZÁSKÉNT A (T)RENDRŐL! - "SAJNOS HAZÁNK ÁLLAMPOLGÁRAINAK IS A TÖBBSÉGE, ALAPVETŐ ÉS ÁLTALÁNOS ÉRTÉKREND VÁLSÁGBAN SZENVED,...-ÉS NEM FOGJÁK FEL, HOGY BŰNSZERVEZETET ÉS BŰNSZERVEZETET EGYMÁSSAL NEM ÖSSZEHASONLÍTGATNI KELL, HANEM ABBA KELL HAGYNI A SZOLGÁLÁSUKAT, HA RÁJÖVÜNK ARRA, HOGY AZOK AZOK,...-MERT AKI BŰNSZERVEZETEKET TÁMOGAT ÉS SZOLGÁL,...-MONDJÁK AZOK MAGUKAT KORMÁNYNAK, VAGY ELLENZÉKNEK,...-AZOK AZ EMBERSZABÁSÚAK AZONTÚL, HOGY HAZÁJUK, HAZÁNK FELSZÁMOLÁSÁHOZ SEGÉDKEZNEK, MAGUK IS BŰNÖZŐVÉ, MAJD A TETVEINK ÁLDOZATÁVÁ VÁLNAK! ...-ÉS MÉG VALAMI! -SOK FIDESZNYIK JÖN AZZAL,...-HOGY TUDJA, HOGY A KORMÁNYA SOK GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI STIKLIT KÖVET EL, DE ŐK A KISEBBIK ROSSZ ÉS NINCS ALTERNATÍVÁJUK! -NOS KEDVES EMBEREK,...-A HAZAÁRULÓ, BŰNSZERVEZETKÉNT, DIKTATÓRIKUSAN MŰKÖDTETETT ÁLLAMVEZETÉSNEK CSAK ALTERNATÍVÁJA VAN,...-AZT AZONNAL FEL KELL SZÁMOLNI ÉS MINDENNEMŰ SZOLGÁLÁSÁT, TÁMOGATÁSÁT ABBA KELL HAGYNI,...-HOGY AZUTÁN A MAGUNK HAZÁJÁT KEZDJÜK EL ÉPÍTENI VÉGRE! -NOS KEDVES EMBEREK EZ AZ, AMINEK NINCS ALTERNATÍVÁJA!"
Szerrel és tettel: PI+RÁCZ+PLS.

Domaházy Ákos 2020.08.18. 08:04:42

Igy kell legyen kedves Abrakadabra777
Új nemzetet kell megépiteni ehelyett mert màr az öreg generáció az 50 es évek beliek kivèreztetik na meg a hülyék. Mindent igyekeznek tönkretenni mèg hamarabb hogy utàna mi legyen? Bukàs lesz. Egyszerűen remèlem a Teremtő terve megvalósul ezen sötètsègben ami zajlik mindenütt itthon ès a vilàgon. Mert teret nyertek sajnos ès az embereket is levakarjàk az èlhető vilàgrol. Újvilàgrendet akarnak na de nem olyat amit mi szeretnènk hanem amit az Orbánèk vàgynak na ès ez a problèma. Bólogatnak azoknak akik ide behozzàk a fertő technològiáikat. De minden dolgot ami màr nem emberrè tesz minket. Nem tudom milyen egyezèsek lesznek majd a közeli jövőben de azt tudni hogy haladnak a dolgok furcsàn de mintha tervezetten. Itt mèg megborsoznak minket de a remèny hal meg utoljàra azt gondolom. Hogy ki lesz a magyar nèp ùj királya ezt Isten fogja kiválasztani aki tenni is fog majd helyes dolgokat. Shalom!
süti beállítások módosítása