A márciusban közreadott „HAARP halálsugár Magyarországon” című írásom többekből vegyes gondolatokat és heves érzelmeket váltott ki. Kaptam hideget, meleget és a leveleket olvasva örömmel konstatáltam, hogy a látszat ellenére ÉBRED MAGYARORSZÁG, sőt a külföldön élő magyar testvéreink legtöbbjét is érdekli, hogy mi történik kis hazánkban.
Lassan, de biztosan haladunk az év vége felé és bizonyára vannak, akik úgy vélik, hogy semmilyen pozitív irányú változás nem történt/történik, hiszen a nép ugyanolyan nyomorban – ha nem nagyobban – van, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliség napról napra nő, a devizahitel csapdájában lévők egyre többen veszítik el az otthonukat, és sajnos az éhező emberek száma sem lett kevesebb. A politikusok továbbra is csak marakodnak, a pártok viszályt szítanak, és ha felnézünk az égre azt is láthatjuk, hogy a chemtrail-csíkkokból sincsen hiány a fejünk fölött, ugyanúgy permeteznek bennünket a mérgező vegyi anyagokkal, mint eddig. Mindezeket summázva valóban úgy látszik, hogy még az eddigieknél is lejjebb süllyedtünk a posványban.
NÉPIRTÁS
A HAARP és a CHEMTRAIL egy titkos katonai és nemzetek felett álló program része, melynek lényege a népirtás, ami mögött egy szervezett háttérhatalom áll.
E programhoz tartozik többek közt a gyógyszeripar és az egészségügyi orvoslás is, hiszen ezeknek sem a gyógyítás a céljuk, hanem a halálozás növelése.
Ma ott tartunk, hogy a kórházi betegápolás, a műtét és újabban a gyerekszülés is hamar átsegítheti az orvosi segítséget kérő embert a másvilágra…
Az egészséges táplálkozás pedig szinte lehetetlenné vált, hiszen agyonra mérgezett és génmanipulált állatokat, zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztunk. Már a kenyér sem kenyér, hanem valami fehér porból sütött „izé”, amit kenyérként adnak el, a liszthez viszont szinte semmi köze nincsen.
Nem ecsetelem a kereskedelemben (busás áron) kapható „élelmiszerek” minőségét, amelyeknek összefoglalónévként a „mérgezett moslék” nevet adnám, mert ha megnézzük, az áruk összetevőit a legjobb indulattal sem lehet ételnek nevezni.
Aztán ott van a népbutító oktatás, az egyház és a média, amelyek az emberek agymosására és hülyítésére szolgálnak.
Ahogy elnézem igazán „szép jövőt” szán a háttérhatalom és a magyar bábkormány az országnak. Nem elég, hogy ki akarnak irtani bennünket, de még az sem mindegy, hogy milyen módon hal meg az ember: lehetőleg hosszú szenvedés után, betegen és hülyén távozzon a fizikai világból.
CHEMTRAIL – CSÍK
„A chemtrail (vegyi csík) a levegőben haladó sugárhajtású repülőgépek nyomában maradó, a kondenzcsíkhoz hasonló fehér csík, azonban a kondenzcsíkkal ellentétben a chemtrail jóval hosszabb ideig, akár órákig is megmarad.” (http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/Chemtrail)
Ez év nyarán többször is megfigyeltem, hogy a vegyi anyagot permetező repülők – nem tudatosan – a chemtrail-csíkkal (ami nem a kondenzcsík) gyakran „megrajzolják” az égre azt a szimbólumot, ami a legjellemzőbb az emberiség tudatára.
Ha napközben megfigyeljük a tiszta égen a gépek vegyi csík maradványait, akkor látható, hogy az égbolt több területén egyfajta négyzethez (négyszög) hasonló alakzatokat is létrehoznak. Ehhez a látványhoz nem szükséges távcső, szabad szemmel is tisztán látható.
Mit jelent a négyzet, mint szimbólum?
Az anyagot, földet és a földi létet szimbolizálja.
Ha szabályos négyzetről van szó (esetünkben szó sincs a szabályosságról), akkor pozitív jelkép, hiszen egy tökéletesen kiegyensúlyozott forma, melynek négy oldala stabilitást sugall. A négyszög a négy elem (tűz, víz, levegő, föld), a négy évszak, a négy égtáj, a négy Arkangyal stb. vagyis az örök ellentétek közös egyensúlyát, egységbe foglalását jelenti. Pszichológiailag a földi valóságra és az önmagát még nem minden tekintetben ismerő és elfogadó személyiségre utal.
A mai ember tudatosságát figyelembe véve számomra ez az „égi szimbólum” azt a karámot jelképezi, amiben jelenleg az emberiség birka módjára él. Falakat építünk magunk köré és korlátokat állítunk saját magunknak, hogy aztán szenvedések és megpróbáltatások közepette legyen mit leküzdenünk.
Már fény derült néhány összefüggésre a HAARP és a repülőkről való vegyi permetezés között. A HAARP-nak és az országok repülőről való mérgezésének agytrösztje és anyagi forrása az a háttérhatalom, aki jelenleg a világot irányítja, Amerika és a többi libériás inas nemzet pedig végrehajtja a szemétmunkát. Végül is pénzért és egy kis hatalmi pozícióért sokan bármire képesek…
Egyetlen dolgot nem értek csupán! Azoknak, akik mérgezik a környezetet és az élelmiszereket, nem jut eszükbe, hogy ezek a vegyi anyagok a saját népükre, országukra, családjukra, sőt önmagukra is hatással vannak/lesznek? Vagy tényleg annyira tudatlanok, hogy azt hiszik, hogy ők immúnisak ezekre a szennyeződésekre?
Értesüléseim szerint már feltalálták a HAARP és a repülőről való vegyi permetezés „ellenszerét”. A kérdés csupán az, hogy melyik kormány mer majd szembeszállni a jelenleg még stabilnak látszó háttérhatalommal?
2013. NOVEMBER
Ebben az évben két világvégét jósoltak a félelemkeltők.
Az egyiken már túl vagyunk (2013. 06. 06. http://tudatraebresztes.blog.hu/2013/02/11/uj_vilag_vege_2013_ban ) és ha visszaemlékszünk, akkor még friss az emlék, és nem felejtettük el, hogy Magyarországot igen komoly árvíz sújtotta ebben az időben. (Biztosan vannak olyanok, akik az árvíz katasztrófát a Sátán cselekedetének vagy Isten verésének tartják…)
A másik veszedelmet november végére jelzik.
2013. november végén (28-29) egy üstökös lesz szabad szemmel is látható az égen, amelynek az ISON (angolul ejtsd ájszn) nevet adták, és ami minden bizonnyal valóban nagy hatással is lesz az emberiség jövőjére.
Kétségkívül az üstökösök mindig hoznak valami változást, de az apokaliptikus világvége most sem fog bekövetkezni.
Ezúttal sem lesz világveszedelem és az üstökös sem csapódik be sehova, ám mégis hatással lesz az emberiségre.
S, hogy hogyan?
Az Ison név első két betűjét, ha felcseréljük, akkor a Sion szót kapjuk, ami nem véletlen.
Csak néhány gondolatébresztő kérdés ezzel kapcsolatosan:
Hol van a Sion hegy és milyen misztérium kapcsolódik hozzá?
Melyik nép uralja jelenleg a világot? (Az, ahol a Sion hegy található.)
Sion-rend… Létezik, vagy csak kitaláció?
Az év hátralévő részében nézz fel az égre IS és ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!
A napokban lefényképeztem Debrecen légterében néhány chemtrail-csíkot okádó repülőt, amelyek szinte 3-5 percenként követték egymást. Volt, hogy kettő is ment egymás mellett és volt olyan, hogy az egyik még el sem ment, de már jött a következő. Azóta is töményen nyomják ránk a mérget (közeleg az október 23?)!
Íme, a fotók:
kommentek