Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző: Evamaria

ebredj_m.jpg

         Logosz Világ Blog

Elérhetőség

Bejegyzések

CIKKAJÁNLÓ

mi_lesz_veled_magyarorszag_2024pr.png
2023_ev_elemzese_numerologia.png

aramemeles_2022_sc.jpg

birka_szavazas_2022ben.jpg

covid_vakcinahalal.png

orbanvirus2021.jpg

bankcsod_hitelmoratorium_miatt.jpg

koronavirus_szimbolikaja.jpg

   virus_lelki_oka_2020.jpg

nyirkai_joslat_2018.jpg

YouTube csatorna

 

 

Címkék

kommentek

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

AZ ENERGIA ÁREMELÉS ÉS A KATA TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS MARGÓJÁRA

2022.07.23. 16:03 :: Evamaria

aram_es_gazdij_emeles.jpg
Még mielőtt elájultam volna az energia áremelés mértékétől és a katásokat érintő problematikától, vagy a sajnálkozó empatikus könnyek kicsordultak volna a szemeimből, eszembe jutott, hogy több, mint 10 éve igyekszem holisztikus szemszögből rávilágítani arra, hogy nagyon nagy baj van a magyar emberek fejében, s ezáltal Magyarországon.
Látva a magyarság nihilizmusát, nem is értem, hogy mi ez a nagy felháborodás, puffogás és tüncizgetés?

Ostoba, birka, önmagukat magyarnak nevező, embernek látszó képződmények!
Mielőtt kivonultok az utcára, töprengjetek már el azon, hogy ti mennyivel és miként járultatok ahhoz, hogy jelenleg ekkora nagy posványban dagonyázik a magyar nép!
Elhittétek, hogy a Fidesz-maffia, élén a zsidó-cigány nemzetiségű Orsós Viktor Mihály bandavezérrel, tényleg a ti érdekeiteket fogja képviselni és az a célja, hogy egy boldog Magyarországot hozzon létre?
Nézd csak meg ezt a „boldog” Magyarországot! 
Az Orbán-diktatúra idején a magyar lakosság nyájimmunitása érdekében teljesen megszüntették a gyógyító orvosi ellátást és kísérleti fázisban lévő vakcinák beadatására kényszerítik a gyáva és tudatlan agymosott embereket. Kifosztanak energetikailag és anyagilag, tulajdonképpen egy senki vagy a saját hazádban és otthonodban. 
Beetettek a rezsicsökkentéssel, a devizahitellel, a CSOK-kal, a hitelmoratóriummal, a babaváró hitellel, az üzemanyag és egyes élelmiszerek hatósági árának szinten tartásával, és számtalan hazugsággal, melyet gondolkodás nélkül elhittél, s a mai napig szentül meg vagy róla győződve, hogy ezek a te érdekeidet és haladásodat szolgálják.
Nem tűnt még fel, hogy egyik politikai szutyvadéknak sem érdeke a magyar ember boldogulása?
Hosszasan sorolhatnám azokat az aljas nemzet és emberellenes rendelkezéseket valamint cselekedeteket, amelyekkel népünk kiirtásához asszisztál nemcsak az Orbán-kormány, hanem kivétel nélkül minden politikai párt  és szervezet is.
Már évek óta kertelés nélkül leírom a cikkeimben, hogy népünk szemléletváltásához, s az Orbán-féle szabadkőművesek által irányított diktatúra felszámolásához egy hatalmas sokkélményre van szüksége a népnek.
No, hát lassan, de biztosan az Orbán-maffia és a kiszolgáló személyzete biztosítja a nép számára a megrázkódtatás élményét.  (Kiszolgáló személyzet alatt értendő például a rendőrség, honvédség, bíróság, NAV, minisztériumok, kormányhivatalok, egészségügy, oktatás, bank, áram-, gáz-, hő-, és vízszolgáltató cégek, oktatás stb. és mindazok az emberek, akik ezek alkalmazottai.)
Minden embert rá kell kényszeríteni, hogy kibillenjen a kényelmesnek hitt komfortzónájából ahhoz, hogy végre gondolkozzon és megmozduljon. 
Az elmúlt években számtalan példát láthattunk arra vonatkozóan, hogy mennyire nihillé vált a mai ember. 
Itt van például az örökzöld téma, a devizahiteles csalás. Aki nem volt érintett a devizahitel ügyben, azt hidegen hagyta, hogy mekkora átverés van e mögött, s igazságtalanul családokat lakoltatnak ki az otthonaikból, mert kellenek a zsidó betelepítetteknek az ingatlanok. Ahelyett, hogy a lakosság összefogott volna az átvert és a bank által kifosztott embertársai érdekében, még rúgott beléjük, sőt kárörvendően fröcsögték sokan, hogy „megérdemeltétek…”
Aztán ott van a döglődő egészségügy! Amíg nem önmagunkról vagy saját hozzátartozóról van szó, az sem érdekel különösebben senkit, hogy a kórházakban embertelen körülmények uralkodnak, s a betegeket nem gyógyítják, hanem inkább átsegítik a túlvilágra. 
A COVID vakcinával fertőzöttek halálozási aránya sem számít. Ha egy oltott meghal a kísérleti szérum mellékhatásától, rögtön azt vágja az oltatlan oda, hogy „nem kár érte, minek oltatta be magát az Isten barma”.  
S végül, de nem utolsósorban az is huszadrangú azok számára, akik nincsenek ebben a helyzetben, hogy Magyarország lakosságának jó része éhezik, mely sok gyermeket is érint.
A némi értelemmel rendelkező ember számára nyilvánvaló, hogy a háttérhatalomnak nevezett zsidóság, és a nekik csontig benyaló hazaáruló politikusok is az emberek ostobaságát, félelmét, a gondolkodásra való képtelenségét, valamint a felelősségvállalás hiányát használja ki.
Módosították a katatörvényt? Na és mi van akkor? 
Most kicsit vergődnek az érintettek, de amúgy meg senkit sem érdekel. Majd beletörődnek ebbe is az emberek, mint ahogy a többi népnyúzó rendelkezésbe szoktak.
Jelentősen felemelték az áram és a gázdíj árát? Itt álljunk meg egy kicsit!
Mégis miben hittetek sokan? Abban, hogy Orbán a végtelenségig adja majd a rezsicsökkentést csak azért, hogy az állampolgárnak jó legyen?
Nem tűnik fel senkinek, hogy amióta lecsengett a választási bohóckodás és a helyén maradt ez a gyökér, azóta egyfolytában azt szajkózza, hogy „Magyarország nagyon nehéz időszak előtt áll”? 
Ez a pszichopata elmebajos, nagyon is tisztában van azzal, hogy mi vár erre az országra, sőt hangoztatja is! Itt van minden a szemünk előtt!
Az már más lapra tartozik, hogy ahhoz, hogy meglásd a valóságot, ki kellene húzni a fejedet a homokból, vagy ha úgy tetszik, a fenekedből.
Momentán úgy fest a helyzet, hogy a teljes megsemmisülés előcsarnokában áll a nemzetünk. Orbán aranytárcán kínálja fel a magyar területet és az elrabszolgásított lakosságot a zsidóknak abban reménykedve, hogy cserébe király lehet.
Az áram és a gázdíj emelés nagyon jó tanmese lesz sokaknak.
Most lehull a lepel az álgazdag, kapzsi és rongyrázó emberek egy részéről!
Meglátjuk, hogy a hitelből építtetett kacsalábon forgó palotákat, vagy a szintén hitelből felújított puccos ingatlanokat, hogyan tudják az adósok fenntartani!
Az is megér majd egy misét, amikor Döbrögi az üzemanyag árakat szabadítja el, és a sok hiteles, lízinges autók fenntartási költsége ugyancsak megfizethetetlenné válik.
No, de fel a fejjel kedves hiteles „nagymenők”! Ha jól nyaltok és engedelmeskedtek az Orbán-maffiának, akkor hátha megsegít a vezéretek és vehettek fel hitelt a rezsire is!

Ami pedig a tüntetést illeti, meglátszik, hogy Magyarország valóban jól teljesít a nyájimmunitást illetően! 
Fidesz-bérenc tüntetésszervezők és az Orbán-rendszert tudatosan és tudatlanul szolgáló libériás inasok terelik össze a csorda egy részét, s a nyáj fennhangon, ész nélkül skandálja, hogy Orbán „mondjon le” valamint „értetek is tüntetünk”.
Szegény nihil bolondok! Vajon hány apától van ennyi eszetek?
Most komolyan azt hiszitek, hogy ez a hataloméhes gonosz törpe attól le fog mondani, hogy ti ezt pampogjátok? 
Az „értetek is tüntetünk”-ről pedig annyit, hogy sem magatokért, sem pedig a saját gyereketekért nem vagytok képesek kiállni, nemhogy embertársaitokért!
Részemről már oltatnod sem kellett volna, tüntetni pedig végképp felesleges!
Magyarország jelenlegi állapotában nem tüntetni kell, hanem cselekedni!
Egyetlen személyt ismerek csupán, aki feltehetően képes lenne az Orbán-maffiától megszabadítani a magyar népet, de az ő ideje még mindig nem jött el, hiszen nincsen minek az élére állnia. E személy nem tüntet, és nem demonstrál, az ő hozzáállása az, hogy „majd akkor hívom ki az embereket az utcára, amikor az én mesterlövészeim lesznek kint a háztetőn”.

aramemeles_2022.jpg

Mindent összevetve úgy látom, hogy igencsak sötét felhők kezdenek gyülekezni a magyar nép felett, ami egyébként nem más, mint az emberek tudatlanságának következménye.
Lehet tüntetni, és hőbörögni az utcán, de ezzel semmi sem kerül megoldásra. Orbán a bűnöző társaival együtt jót röhög a közterületeken eszetlenkedő közjószágokon, ha pedig a hatalmát és bántalmazó hajlamát akarja fitogtatni, akkor kivezényel a helyszínre egy rakat rendőrt, akik élvezettel verik szét a tömeget, hiszen vakon szolgálnak és védenek egy népirtó bűnszövetkezetet.
Amíg az ember félelmében az éhbérért cserébe, mindenféle méreganyaggal beoltatja magát és a gyerekét, mert azzal fenyegetik, hogy egyébként kirúgják a munkahelyéről, valamint azért házasodik és párosodik, hogy hitelt kapjon, ami mellesleg úgy van kitalálva, hogy soha a büdös életben ne tudja visszafizetni, továbbá az agyhalott elhiszi, hogy van választási joga ebben az országban, addig senki ne csodálkozzon azon a terroron, amit Orbánék felsőbb utasításra elkövetnek vele szemben.  
Most a gáz és az áramdíj emelés volt terítéken, de hamarosan az üzemanyagárakra is sor kerül. 
Aki rendszeresen jár vásárolni, az tapasztalja az élelmiszerek jelentős drágulását, ami szintén nem a Kánaán eljövetelét jelenti, hanem az éhezést és nélkülözést helyezi egyre inkább kilátásba a lakosság számára. 
Már azt is kezdik bevésni az emberek tudatába, hogy az aszály miatt is drágulni fognak az élelmiszerek. Csupán azt felejtik el mondani, hogy a 2022-es aszály nem természetes, hanem mesterséges, melyet a HAARP és a hozzátartozó Chemtrail technológiával hoznak létre.
Érdekes módon, valahogy az az információ sem publikus, hogy kőolaj vezetéknek álcázott csővezetékekkel a tavainkat és a vizeinket lecsapolják (ellopják)... 

Nem szenved még eléggé a magyar, mert továbbra is vár egy Megváltót, akiről azt hiszi, hogy elhozza számára a jólétet és az Aranykort.
Van egy rossz hírem kedves várakozók! Sem Jézusnak, sem pedig Nimródnak nem áll szándékában visszatérni hozzátok. A ti tudatszintetekhez legmegfelelőbb tanítómester Orbán Viktor és a hordája, aki elvezet benneteket a pusztulásba.
Ahogy elnézem lesz itt még ebben az évben nagy meglepetés és pofára esés a nyájimmunitásban lévők számára!
De sebaj, hiszen az acélt is tűzzel és vízzel edzik, népünknek pedig egységesen kell leesni a gödör aljára, hogy a mélységből az életképes embereknek legyen lehetősége a felszínre jutásra, s az új kor megteremtésére.

Ha már ennyi áramdíjat fizetsz, akkor nem ártana, ha az elmédben is felkapcsolnád a villanyt, hátha kapnál egy kis fényt, s FELÉBREDNÉL VÉGRE MAGYARORSZÁG!

letiltasrol_tajekoztatas.jpg

4 komment

Címkék: tüntetés egészségügy gondolatébresztő népírtás háttérhatalom 2022 nemzettudat forinthitel bankhitel Fidesz Orbán Viktor üzemanyag áremelés HAARP CHEMTRAIL CSOK babaváró program családvédelmi akcióterv hitelfizetési moratórium áramdíj emelés gázdíj emelés energia áremelés kata törvénymódosítás

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr1417889031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék lámpás 2022.07.27. 17:18:10

Kedves Éva!

Sajnos megint nagyon igaz és egyben fájdalmas, amit írsz. Megakadt a szemem azokon a sorokon, miszerint egy ember legalább létezik, aki segíthet kivezetni az országot ebből a posványból. Tudhatunk róla valamit? Ismerhetjük valamilyen formában a nyilvánosságon keresztül, vagy egyelőre úgymond rejtőzködik és semmilyen formában nem mutatja magát? Persze előbb bennünk kell megszületnie a változás igényének, tömegesen. Hátha lesz egy forró őszünk, majd ha megjönnek a rezsiszámlák...

kék lámpás 2022.07.27. 17:19:02

Kedves Éva!

Sajnos megint nagyon igaz és fájdalmas amit írsz. Megakadt a szemem azokon a sorokon, miszerint legalább létezik valaki, aki képes lenne kivezetni az országot ebből a helyzetből. Tudhatunk róla valamit? Ismerhetjük esetleg valamilyen formában a nyilvánosságon keresztül, vagy egyelőre teljesen elrejtőzik és a háttérben várja, hogy eljöjjön az idő?
Nehéz már mibe kapaszkodni, látva, hogy egyre gyorsabban haladunk a csőd felé. De hátha lesz egy forró őszünk, majd ha megjönnek a rezsiszámlák...

TAURUS 2023.08.04. 17:38:01

Kedves Éva!
Már olvastam valahol, hogy vizeinket titokban külföldre szállítják, valójában Izraelbe kerül.Erről tudható e, hogy mióta zajlik ez az aljas rablás, milyen és minek álcázva és helyileg hol működnek ilyen "vízcsapok"? A HAARP -ról, mint időjárást megváltoztató eszközről -amit konteónak tartanak- hogy lehet védekiezni? Valamint kihagytál egy biológiai fegyvert, amit az Orbán kormány is triplázva vet a magyarság ellen, ez a cigánytenyésztés!! Erről is szólni kell!

Evamaria 2023.08.04. 18:18:36

@TAURUS: Kedves TAURUS!
Sajnos nemcsak a vizeinket lopják, hanem a magyar véradó emberek vérét is Izraelbe szállítják.
Valahol olvastam, hogy hol vannak ezek a "vízcsapok", de sajnos már nem emlékszem rá.
A Haarp és chemtrail tömegpusztító és tudatbefolyásoló hatása ellen momentán csak a lélek által vagyunk képesek védekezni. Itt konkrétan arra gondolok, hogy akik képesek a változásra és változtatásra, azaz életképesek, azoknak a lelkisége biztosan legyártja a tudathordozója érdekében e sok méreg ellenszerét.
Teljesen igazad van, hogy a cigánytenyésztést, mint biológiai fegyvert nem emeltem ki, de több írásomban is megemlítem, sőt a "zsidótenyésztést" és a zsidó-cigány kevert fajt sem hagyom ki.
Ahogy elnézem, sajnos manapság Magyarországon él a legkevesebb magyar, tele vagyunk mindenféle szedett-vedett lényekkel és kevert fajú parazitákkal.
A magyar nép az elkorcsosodás szélén áll.
süti beállítások módosítása