2020. november 23-án a magát nemzetinek nevezett fidióta kormány újabb csapással sújtotta az egyébként már agyilag maximálisan lebutított és anyagilag teljesen kifosztott magyar népet.
Orbán most megismétli a tavaszi időszakból jól ismert vásárlási idősáv bevezetését azzal a különbséggel, hogy a 65 év feletti emberek ugyan bármikor mehetnek vásárolni, de hétköznap 9-11 óráig, hétvégén pedig 8-10-ig csak ez a korosztály tartózkodhat az élelmiszerüzletekben.
A hangsúly a 9-11-en van!
Nem ismerős ez a számpáros?
A 9-11 hallatán mindenkinek kapásból a 2001. szeptemberében elkövetett New York-i WTC elleni önterror jut az eszébe, de ezt a számpárost már sokkal régebben alkalmazzák a világon, mint, ahogy azt mi el tudjuk képzelni.
Egész nyugodtan lehet rám mondani, hogy összeesküvés elméletet szövök, ám valójában most is az összefüggéseket keresem és találom meg azon szimbólumok és cselekedetek mögött, melyek megmérgezik és elpusztítják az emberiséget s persze a nemzetünket is.
Remélem, hogy sokak elméjében körvonalazódik már, hogy ennek a korlátozásnak semmi köze nincsen az idősek egészségvédelméhez, hiszen a vak is látja, hogy együgyű és logikátlan rendeletről van szó.
No, de akkor mihez van köze? Mi a valódi mondanivalója a 9-11-es vásárlási idősávnak?
A 9-11 számpáros szabadkőműves jelkép, vagy ha úgy tetszik üzenet.
A 9-es a legmagasabb szellemi szám, ami a tökéletességet és a „mennybemenetelt”, valamint a teljesség kapuját jelképezi.
A 10-es szám az első isteni megnyilvánulás, amely az arányok pontos kifejezésének minden lehetőségét magában foglalja, tehát a teljesség szimbóluma.
A 11-es a numerológia szerint mesterszám, nem véletlenül használja a szabadkőművesség.
A 11-es az akarat kiáradásának dupla megnyilvánulását, a hatalom és a képességek birtokbavételének lehetőségét, s az új kezdet energiáját jelképezi.
A 9-11 számpárossal gyakorlatilag átugorják a 10-es számot, így a mennybemenetel helyett a mennyek megostromlásának szimbólumává válik. Ez a teljesség megbontásának ésszerűtlen képlete, mert e számot az Isten fölé kerekedés, a trónjáról való letaszítás és a Teremtő helyének elfoglalása szimbólumaként használják a szabadkőműves irányítók.
A 11-es a meglepő változások és a hirtelen áttörések energiáját hordozza magában. Ennek következménye, hogy minden síkon törekszik a függetlenségre és a szabadságra: szellemileg, lelkileg, anyagilag egyaránt.
A 11-es energia hatása alatt a dolgok megközelítése nem szokványos, az ember, az eddigiektől eltérően, más szemszögből figyel és értelmez mindent. Olyan szemléletre és gondolkodásra késztet, amely másoknak még nem jutott eszébe.
Tizenegy, a nagy „Felforgató”... Szimbolizálja a villámcsapást, a becsapódást, a hirtelen áttöréseket és az önkényes, kiszámíthatatlan valamint destruktív viselkedést is.
Végeztem egy gyors numerológia számítást a „vásárlási idősáv” kifejezésre vonatkozóan:
Mássalhangzók értéke: 9
Magánhangzók értéke: 1
Teljes névszám: 1
És mit tesz Isten milyen energetikájú napon publikálta Orbán Viktor a 911-es rendeletéről szóló videóját?
2020.11.23. (2+2+1+1+2+3): 11
Mindent összevetve a vásárlási idősáv 9-11 tehát nem az idősek megóvásáról szól, hanem egy újabb módszer a lakosság megosztására és a gyűlöletkeltésre.
Az elmúlt évek során egyértelműen kiderült, hogy Orbánt abszolút nem érdekli az idős emberek sorsa. Ez meglátszik a nyugdíj összegeken és a szép korúak egészségügyi ellátásán is.
A COVID-19 mizéria során az orbánisták a maszkhordásos reklámhazugságaikkal meggyőzték a magyar lakosság egy részét arról, hogy a szájmaszk hasznos és megvéd a koronavírustól. Ekként hozták létre a maszk melletti és a maszk elleni emberek táborát.
Azután jött a 9-12-es vásárlási idősáv, amikor a nyugdíjasok ellen kezdték generálni a gyűlöletet, hiszen ebben az időben csak ők tartózkodhattak a boltokban és a piacon, az aktívkorúak pedig korlátozva érezték magukat a bevásárlás terén.
Nyáron az emberek egy része elkezdett gondolkodni és rájött, hogy ez az egész COVID-19 úgy, ahogy a politikusok és a média tálalja a népnek, csupán egy „királyi” hazugság, így a vírushívők a gondolkodásra képes embereket elnevezték „vírustagadóknak”, mely szintén megosztotta az embereket.
Két hete a félkegyelmű bevezette a kijárási tilalmat, ezért 20 óra után most már a kutyasétáltatókat is gyűlölni kell, mert ők a lakóhelyükön 500 méteren belül sétálhatnak az ebbel 8 óra után is.
Most pedig ismét a szép korú honfitársainkat kell köpködni...
Szemmel látható, hogy ez a 9-11 a hatalomról, a gyűlöletkeltésről és az emberek megosztásáról szól!
A magyar 9-11 abban különbözik az amerikaitól, hogy Orbán nemcsak pár ezer emberrel végez, hanem az egész nemzettel. Lassan és módszeresen vérezteti ki a magyarságot többek közt olymódon, hogy a koronavírussal kapcsolatos propagandákkal és rendeletekkel félelmet, haragot és gyűlölet kelt a lakosság körében.
Mi ez, ha nem lelki terror?
S, hogy mindez hatékonyabb legyen ebben a hónapban nyomatékot adott a megfélemlítésnek, s utcára küldte a fegyveres testületeket is...
A 9-11 számkombináció egyrészt azt üzeni az embereknek, hogy „HATALMAMBAN ÁLL MINDENT MEGTENNI VELED!”, másrészt azt a felforgató, hirtelen áttöréseket és önkényes, kiszámíthatatlan destruktív viselkedést sugalmazza, ami a közeljövőre lesz jellemző.
A vásárlási idősáv semmiben nem korlátozza a nyugdíjas embereket, ez egy újabb tilalom az aktív korú lakosság számára, ami csupán az Orbán diktatúrának a hatalom és erőfitogtatása, melyet a sátánista szabadkőműves irányítók egyelőre még támogatnak.
Azt sem zárom ki, hogy ez a rendelkezés nem a démon-keresztény fidióták elmebajszüleménye, hanem az őket irányító háttérhatalomé.
Teljesen mindegy, hogy Orbán vagy háttérhatalom – egyik sem normális, ezért ne ringassuk magunkat illúziókba!
Egyelőre nem lesz jobb, 2021-ben pedig csak rosszabbodni fog a helyzet. (Erről részletesen a 2021-es évelemzésemben fogok írni.)
A 9-11 egyfajta energetikai üzenet, mely így vagy úgy mindenkire hatást gyakorol.
Sajnálatos módon a magyar nép egységtudata továbbra is a béka feneke alatt van. Az emberek nagy része még mindig nem lát, nem hall és nem gondolkodik – önként és dalolva rohannak a vesztükbe.
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a magyar nép egységtudatának összekovácsolódásához igen komoly egyéni és nemzeti tragédiára van szükség, ami által tömegesen elszenvedett érzelmi konfliktus (szenvedés) jön létre, s remélhetőleg ennek következményeként a magyarok képesek lesznek végre egységet alkotni, és a mag népéhez méltóan cselekedeteik által más nemzeteknek is példát mutatni.
A magyar 9-11-es szabadkőműves Orbán diktatúrából ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!
kommentek