Többen kérdezik tőlem, hogy mi várható a közeljövőben Magyarországon és milyen kilátásai vannak Orbán Viktornak a 2018-as választáson. Az egyre nagyobb érdeklődésre való tekintettel a születési képlete alapján elkészítettem a jelenleg még regnáló miniszterelnök személyiségelemzését és belekukkantottam a sorsútjába is.
Elöljáróban csak annyit: Ahogy jelenleg állnak a dolgok Magyarországon közel sem vagyok biztos abban, hogy Orbán Viktor eljut a választásig, de ha mégis, akkor a „jelek szerint” nagy bukásra számíthat.
Ami pedig Magyarországot és a lakosságát illeti, igen nehéz időszaknak nézünk elébe, mert a rabszolgaságból a szabadsághoz vezető út szenvedéssel, megpróbáltatásokkal és áldozatokkal van kikövezve.
Ezzel az írásommal nemcsak Orbán Viktor személyiségére és közeljövőjére szeretnék rávilágítani, hanem valamelyest a világot irányíró háttérhatalom okkult tevékenységére is. Hisszük, nem hisszük, a numerológia, az asztrológia és a mágia igen fontos kelléke a politikának és a világhatalomra törekvőknek.Ősidők óta minden uralkodónak volt legalább egy olyan „különleges képességekkel” rendelkező tanácsadója (varázsló, táltos, sámán, orákulum, asztrológus, jövőlátó stb.), akihez bizalommal fordult, s kinek adott a szavára.
Ez most is így van, hiszen kormányfők, politikusok, bankárok és más vezető beosztásban lévő emberek keresnek fel asztrológust, asztromágust és egyéb tehetségeket azért, hogy megtudják milyen lehetőségeket és életeseményeket tartogat számukra a közeljövő.
A pénz és a hatalom iránti sóvárgás azonban ezt a területet is megfertőzte, ugyanis ma már a kérdezők nemcsak tudni akarják a jövőbeli eseményeket, hanem különböző energetikai módszerekkel befolyásolni és irányítani is kívánják azokat.
A hatalomra törekvők sötét oldalt szolgáló mágusai pedig megtesznek mindent a káosz növelésének és fenntartásának érdekében. Nem középszintű spirituális egyénekről van szó, hanem komoly okkult tudással rendelkező mestermágusokról, akik soha nem lépnek a nyilvánosság elé, ugyanis hírnévre nem, csupán pénzre és a Sátán elismerésére szomjaznak.
Nem lenne az okkult tanácsadásban és a mágiában semmi kivetnivaló, ha a beavatott a világ haladásán és jobbításán munkálkodna s nem az emberiség butításában és pusztításában segédkezne.
Már régen nem titok, hogy a Fidesz állandó asztrológia tanácsadót tart fenn havi több százezer forintért. Ez az információ azonban csak egy odadobott csont a médiának és az ellenzéknek, amin lehet rágódni valamint figyelemelterelés arról, ami a valóságban történik.
Sokkal komolyabb okkult munka folyik Fideszéknél a vezér hatalmának fenntartása érdekében, mint a csillagok állásának figyelése és a közeljövő fürkészése. Ennek a háttérben zajló okkult tevékenységnek pedig már nem havi százezrek, hanem több millió forint és egyre több emberáldozat az ára…
Példaként most csak egy olyan energetikai módszert mutatok be, amely az Orbán-hatalom erősítésére és fenntartására irányul, s ami haladott spirituális személy(ek) közreműködésére utal.
Mi az?
Minden ember szereti, a nap minden percében mozgásban van (adják-kapják, azaz áramlik), és manapság sokaknak kevés vagy egyáltalán nincsen belőle?
Ez az 1000 Ft-os bankjegy!
No, és kinek az arcképe van az ezresen?
Igen, elvileg Magyarország utolsó apostoli királya Mátyás látható a bankjegyen. De vegyük csak szemügyre jobban azt az arcot!
Akárhogy is nézem, az arckép kísértetiesen hasonlít Orbán Viktorhoz. S mit tesz Isten egészen „véletlenül” a kék ezres abban az évben lett országos fizetőeszköz, amikor Orbán először hatalomra került (1998).
Napjainkban már nem sokat ér ezer forint, de ez esetben nem is az értéke számít, hanem a bankjegyen lévő szimbólumok és a számok energiáinak rejtett mondanivalója.
Az egyes szám a kezdet, a hatalom és az uralkodás energiáját hordozza magában, melyet a három nulla triplán megerősít.
A kék szín szintén a hatalom és az akarat energiáját sugalmazza.
A pénz hátoldalán látható visegrádi Királyi Palotában lévő kútnak, amely Herkules harcát és győzelmét jelképezi a Lernai Hidra felett, megint csak megvan a maga szimbolikus jelentése és energetikai hatása.
Milyen energiákat közvetít a magyar nép kollektív tudattalanjába az 1000 Ft-os?
Mindenekelőtt tudni kell, hogy maga a pénz – címlettől függetlenül – mindenki számára egy jól látható energiaközvetítő eszköz. Ahogy a testben a tápanyagokat a vér szállítja a sejtekhez, ugyanúgy juttatja el a pénz is az energiát a társadalom minden egyes sejtjéhez.
Orbán az ezresen (álcázva, álruhában) apostoli király képében tetszeleg sugalmazva ezzel a népnek uralkodói mivoltát, hatalmát és mindenek felettiségét.
A leggyakrabban használt és energetikailag a leginkább hatalmat jelképező országos fizetőeszköz által (is) igyekszik tudatosítani a magyar lakossággal, hogy „a pénz hatalom és a király én vagyok”. Így gyakorlatilag olyan energiát áramoltat folyamatosan, amivel szinte bevési a nép tudatába, hogy ő Magyarország egyelten vezetésre alkalmas uralkodója, aki korlátlan és megdönthetetlen hatalommal rendelkezik.
Egyrészt nevetséges, hogy Orbán Mátyás Király képében parádézik, másrészt viszont briliáns energetikai manipuláció, mely egyfajta bizonyítéka annak, hogy a tudatlan emberek elméjét milyen módszerekkel lehet észrevétlenül befolyásolni és irányítani.
(Maga az alapötlet azonban nem új, mert ezt az energetikai módszert már régen alkalmazza az amerikai egy dollároson a szabadkőművesség!)
A pénz hatalom…
Gazdag emberekről alkotott materialista képből fakad az a hamis és felszínes elképzelés, hogy a „pénz hatalom”.
Ez a hit a hatalomra törekvő embernek erőt ad ugyanis ez egy önmagát erősítő elv mely alapján a személy azt feltételezi, hogy pénzzel az élet jobban irányítható. Az így gondolkodók tudattalanul kevésnek és értéktelennek tartják magukat. Fogalmuk sincs arról, hogy az e fajta hatalom csupán illúzió s mulandó!
A hatalom iránti sóvárgással egy időben megjelenik a kapzsiság. A kapzsi ember mohó vággyal kapkod minden után, hogy növelje és birtokolja a megszerzett javait. Ez egyfajta hiány-megnyilvánulás – általában a gyermekkorban átélt szeretethiányáé.
A kapzsiság a személy tragikus és szerencsétlen próbálkozása arra, hogy betöltse azt az űrt, amit a szeretethiánya okozott életében, így pótszerekhez folyamodik, melyek közül a pénz (hatalom) az egyik legnyilvánvalóbb.
A pénzimádó ember énközpontú, egocentrikus és nincsen tudatában annak, hogy a pénz jó szolga, de rossz gazda.
Közeleg a 2018-as választás, s ez alkalomból felhívom az Olvasó figyelmét egy fontos momentumra!
A Fidesz-kampány idején Orbán a beszédeiben gyakran használ misztikus képeket és analógiákat valamint előszeretettel idéz a Nyirkai Jóslatból. Ne tévesszen meg senkit a csillagok állására és a Nyirkai Jóslatra való hivatkozásai!
Csakhogy tiszta legyen azok előtt is, akik nem ismerik a próféciát:
Tény, hogy szó van a jóslatban Orbánról és az udvartartásáról, de nem igazságos, becsületes és főleg nem apostoli királyként, hanem csupán „Kiskanász”, azaz disznópásztorként, aki
„Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.”
„Koronát áhít.”
A szolgáiról pedig így szól a jóslat:
„Sehonnai bitang árulók ínségbe, romlásba döntik a nemzetet.”
Nem tudom, ki, hogy van vele, de szerintem egy disznópásztorból soha nem lesz apostoli vagy szakrális király. A trónbitorlás, a nép sanyargatása és szándékos pusztítása azonban főben járó bűnnek számít még a héber és a mai keresztény (kereszténydemokrata) vallásban is.
ORBÁN VIKTOR született: 1963.05.31.
Az elemzést nyilvánosan megadott személyes adatok alapján készítettem el. Az elemzett személy soha nem volt (és nem is lesz) a kliensem, tehát semmiféle diszkréció és titoktartás nem kötelez vele szemben.
Orbán Viktor vezető típus, erős akaratú uralkodó jellem.
Vezetőként képességeit a világ jobbítására kellene használnia és inspirálni másokat, hogy a legtöbbet és legjobbat hozzák ki magukból.
Minden adottsága megvan ahhoz, hogy példaértékű jó miniszterelnök legyen, azonban énközpontúsága ezt nem teszi lehetővé.
Mára születési energiáinak majhogynem a legalját éli, büszke, egoista emberré vált, aki mindenkitől felsőbbrendűnek tartja magát.
Mivel jó ideje vezéregyéniségének abszolút a negatív minőségű energiáit éli, így agresszív, önző, diktatórikus módszerekkel irányító, öntelt „ki, ha nem én” miniszterelnök vált belőle, akit tisztelni nem lehet csak legfeljebb félni tőle. Érzelmileg és anyagilag nagy manipulátor, szereti félelemben tartani a körülötte levőket, főleg másokon és nem másokért uralkodik.
Az érzelmei rabja, saját kétség és félelemérzéseinek csapdájában vergődik.
Ikrek jegyben születettként kétféle természete van, ami állandóan hadakozik benne s ezért folyamatos idegfeszültségben él, melyet kivetít környezetére.
Spirituálisan fejlett lelkét személyisége olyan szinten anyagba láncolta, hogy az nem tud a magasztos értelemben kibontakozni. Istennek vagy valami világmegváltónak (királynak) képzeli magát és ebben a tudatban él.
Személyisége a sötét erőt szolgálja, igazi fekete mágus, beszédével és szónoklataival mesterien kábítja el hallgatóközönségét (környezetét, szolgáit és a népet).
A kétség, az aggódás és a félelem folyamatosan jelen van az életében, egyszer határozott, máskor bizonytalan gyakran nem mérlegel, meggondolatlanul hoz döntéseket és cselekszik.
A mozgás lételeme, a nagyváros, az állandó zaj, a rohanás és a nyugtalanság embere. Feszültséggel teli (mindig ideges) személy, aki megállásra képtelen, beszédközben erősen gesztikulál, mozdulatai idegesek.
Ne tévesszen meg senkit a nyugalmat és vagányságot sugalmazó zsebre dugott kéztartása! E testtartással egyrészt visszafogja a gesztikulálást másrészt a jó neveltségének hiányát és a pökhendiségét jelzi, valamint jele annak is, hogy nincs önbizalma. A zsebben tartott kezek kifejezik azt is, hogy pénzember – kezeivel állandóan szorosan tartja a ruházatán azt a részt, amelyet feneketlen jelzővel lehet illetni.
Nem egyenes ember, teljesen másként beszél, mint, ahogy cselekszik. Egy időben többféle világszemléletet, nézetet, eszmét képvisel (pl. a Parlamentben a kereszténydemokratákkal koalíciózik, a zsidókkal való találkozáskor kipa van a fején, a választási kampány idején a Nyirkai Jóslatból idéz…)
Nem átlagember, intelligens, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, nagyon jól ki tudja magát fejezni, ám folytonos beszéde csak frázistömkeleg, ravaszkodás és hazudozás. Improvizáló képességével a negatív irányzatait, törekvéseit pozitívvá alakítja (pl. reklámszövegekkel: „Magyarország jobban teljesít; Magyarország erősödik; Senkit sem hagyunk az útszélén” stb.).
Komoly megszállottsággal és prédikálással próbálja meggyőzni magát valamint embertársait elképzelései és cselekedetei helyességéről.
Tanítói és mindentudó szerepbe képzeli magát, mert úgy hiszi, hogy csak ő tudja mi a helyes gondolkodás és cselekvés továbbá szilárd meggyőződése, hogy kizárólag ő teheti jobbá az emberek és az ország életét.
Kiváló közvetítő, mely esetében jelenleg már csak a negatív energiák közvetítésére korlátozódik.
Logikája kitűnő, könnyen tanul, találékony, nagy képzelőerővel rendelkezik és intuitív. Képzelőerejével különös meglátásai vannak, igyekszik önálló, új eszméket teremteni.
Fizikai munkát nem végez, leginkább az elméje, az írás és a beszéd a munkaeszköze.
Társak nélkül képtelen az önmegvalósításra. Egyedül semmit sem tud megvalósítani, csak elvekben kreatív, javarészt cselekvőképtelen.
Érzelmileg és intellektuálisan képes feltüzelni/fellelkesíteni az embereket, a munkát viszont mindig más végzi el helyette. Csak addig működik együtt másokkal, amíg haszna van belőle. Karrierista és kapzsi, mindig többre vágyik és semmivel sem elégszik meg. Sok minden érdekli, de semmihez sem ért igazán viszont megvan győződve arról, hogy mindent jól tud, és alaposan ismer.
Leginkább felületes, csak a látszat számít neki a dolgok mélyét és lényegét nem látja.
Fontos számára a siker, az elismerés és a népszerűség, szereti ha sztárolják. Mivel a látszat embere, ezért nem számít neki, hogy mit gondolnak róla vagy tömegesen gyűlölik, a lényeg, hogy a jelenlétében elismerjék, csodálják, és az egekig magasztalják.
Másokkal szemben határozott, nem tűr ellentmondást és nincs benne tolerancia, ezért kapcsolataiban sok konfliktus adódik.
Állandóan elégedetlen, nem lehet neki megfelelni. Merev, kritikus, nem tud alkalmazkodni.
Érzelmi labilitása kizárja a mély átérzést vagy a másokkal való együttérzést. Vannak ugyan érzelmei, de ezeket igyekszik nem kimutatni.
A lényeg (ország, nép, emberek) maga nem érdekli, csak az eszköz és az út fontos számára, amely az önös céljához vezeti. Ha ad (pl. rezsicsökkentés, nyugdíjasoknak étkezési utalvány stb.), azt soha nem jó szándékból teszi, hanem célszerűségből – az önzetlenséget nem ismeri.
Szereti a pompát. Számára az egyetlen érték a pénz, mindent ebben mér (nem ő az egyetlen ilyen ember az országban). Az anyagi javak gyűjtésével a szeretethiányát és kisebbrendűségi komplexusát próbálja orvosolni.
Tudni akar mindent, de csak a kézzel fogható tények világa és leginkább a pénz és a hatalom érdekli.
Nem kutatja az okokat és összefüggéseket, mert figyelmét csak az anyagi világ látható dolgai kötik le. Néz, de nem lát, így a különlegeset és a valódi értékeket nem veszi észre és nem érti meg.
Minthogy a felületesség és az elmélyülés hiánya a legfőbb jellemvonása, ezért leginkább olyan hivatás betöltésére alkalmas, amely lelki mélységet, pontos munkát, kitartó szorgalmat, alaposságot nem igényel.
Akaratos és erőszakos személy.
A „Magyarország jobban teljesít és erősödik” jelmondatok (hazugságok) azt tükrözik, hogy önös személyiség-tudatával erőszakosan törekszik a változásra és a haladásra a hatékonyság pedig a rögeszméjévé vált.
Mivel Orbánnak csak a saját haladása fontos, ezért a maga boldogulását tekinti jó teljesítménynek és erősségnek, melyet kivetít az országra.
Akármilyen szorgalmasan is harácsol, a félelmei miatt az elért eredményeit nem tudja élvezni és hosszú távon megtartani.
Úgy vélem, hogy a fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy nem véletlenül választotta Orbán Viktort a szabadkőműves háttérhatalom bábnak!
E szervezet módszerei közé tartozik, hogy már fiatalon felkutatják az ígéretes tehetséges embereket, akiknek támogatják tanulmányait és karrierjét majd hatalomra segítik őket, hogy azok „Paprikajancsi és Kiskanászként” szolgálják rendszerüket.
A szabadkőművesség egyik jellemző irányzata a kettős beszéd, melyet elsősorban a politikusok és a jogászok használnak. Ez alattomosabb, mint a hazugság, ugyanis a kettős beszédű szándékosan vezeti félre és manipulálja embertársait (népet, emberiséget) azért, hogy e szervezet megdönthetetlen világhatalomként működjön.
Néhány politikai vezetőnek (diktátornak) elkészítettem a személyiségelemzését. Az eredmény engem is meglepett, mert az elemzett politikusok közül 35 % az Ikrek jegyében született (pl: Orbán, Gyurcsány, Trump, Horthy, Kadhafi).
A szabadkőművességben az ikrek (Boáz és Jachin) a kettősséget szimbolizálják.
A háttérhatalom szempontjából Orbán ideális miniszter elnökjelölt volt, hiszen születési energiái alapján született vezető, kiváló kommunikáció és szónoki képességével elbűvöli az embereket, hatalom és pénzéhsége miatt pedig bármire képes. Személyiségének ellentétessége és felületessége miatt a háttérből jól irányítható, lenyűgözi az anyagi világ csillogása a valódi értéket és az igazságot nem tiszteli és nem is látja meg. Nem az EGYSÉGRE és a HARMÓNIÁRA törekszik, hanem a viszálykeltésre, a káoszra és az emberi értékek lebontására.
A BUKÁS
Az elmúlt 8 év alatt a napnál is világosabbá vált a látó és gondolkodó ember számára, hogy Orbán és kormánya alkalmatlan Magyarország irányítására. (Ez nemcsak az Orbán-kormányra jellemző, hanem kivétel nélkül az összes meglévő pártra és politikusra is.)
Semmi sem tart örökké, így Orbán Viktor diktatúrája sem!
A nép nem azért tűri még mindig a miniszterelnöki pozícióban, mert elégedett a munkájával, hanem, mert jelenleg nincs különb tőle, akit a helyére állíthat.
Bukását a tudatlanságának, a tekintély komplexusának, az önteltségének, és a hiteltelenségének köszönheti. Egyenesen a vesztébe rohan határtalan pökhendiségével és azzal, hogy lenézi az erőviszonyokat, a társadalmi struktúrákat és a rend fenntartását, nem ismeri a mások iránti tiszteletet, semmi sem fékezi és korlátozza cselekedeteit, a társadalmi rendszerhez pedig egyre inkább képtelen alkalmazkodni.
A Soros György elleni médiaakció nem marad megtorlás nélkül!
Nem mondom bátor dolog a világot irányító nagyhatalmi elittel szembe szállni, na de mindezt ész nélkül tenni balgaság.
Soros, mint tudjuk alapítványa(i) támogatásával „kitaníttatta” majd hatalomra segítette Orbánt azért, hogy kormányával a háttérhatalmat szolgálja. Mostanra a tanítvány elfelejtve, hogy honnan jött nyíltan alázza és hadat üzen a „mesternek”. Megjegyzem, Soros (és társai) sokkal nagyobb és haladottabb okkulttanácsadó csapattal rendelkezik, mint Viktorunk azt el tudja képzelni…
Orbánnak csak abban az esetben lenne esélye Sorossal szemben, ha a magyar nép mellette állna. Csakhogy a nép, de még a politikus társak nagy része is gyűlöli, s nem fogják támogatni sem a politikáját sem a kormányát. Hiteltelenné vált a magyar nép szemében és a nemzetközi politikában is. Olyan emberek fogják hátba támadni, akikről meg sem álmodja.
Bár jelenleg sziklaszilárdnak tűnik a hatalma, mégis igen gyenge lábakon áll.
Az elkövetkezendő időszakban nagyon sok nehézséggel, csalódással és árulással fog szembesülni, mely folyamatosan gyengíti hatalmát és idegrendszerét (elmeállapotát) – az Orbán királyság előbb-utóbb összeomlik.
Minden embernek vannak pozitív tulajdonságai, így bármilyen hihetetlen Orbán Viktor is rendelkezik valahol mélyen jóval. Most úgy tűnik, hogy csak az alantas tulajdonságai nyilvánulnak meg és kiveszett belőle minden magasztos természet, amit emberinek lehet nevezni.
Ne feledjük, hogy Orbán Viktor is ember és Isten gyermeke!
Oka van annak, hogy ő Magyarország miniszterelnöke s ez a kormány vérezteti ki hazánkat. Bizonyára ez a diktatúra (is) szükséges ahhoz, hogy az emberek egységtudatra ébredjenek és kezükbe vegyék saját életüket, majd változtassanak a nemzet sorsán is.
Az Orbán diktatúrából Ébredj Magyarország!
kommentek