Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző: Evamaria

ebredj_m.jpg

         Logosz Világ Blog

Elérhetőség

Bejegyzések

CIKKAJÁNLÓ

2023_ev_elemzese_numerologia.png

aramemeles_2022_sc.jpg

birka_szavazas_2022ben.jpg

covid_vakcinahalal.png

orbanvirus2021.jpg

bankcsod_hitelmoratorium_miatt.jpg

koronavirus_szimbolikaja.jpg

   virus_lelki_oka_2020.jpg

nyirkai_joslat_2018.jpg

YouTube csatorna

Címkék

kommentek

Naptár

január 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

NÉPSZÁMLÁLÁS 2022 - ÚJABB HÜLYÍTÉS A CSORDÁBAN ÉLŐKNEK

2022.10.04. 19:48 :: Evamaria

nep_es_vagyonszamlalas_20222.png

Nem mondhatjuk, hogy unalmas az élet Magyarországon!
Ez év tavaszáig a COVID méreg-vakcina ráerőszakolása a lakosságra, áprilisban a népszavazási bohóckodás, nyáron az energia áremelés kötötte le az emberek tudatát, most októberben pedig a népszámlálásban való részvétel kötelezősége tartja toppon a nép figyelmét. Természetesen ezek mellett folyamatosan zajlik a nagybetűs zsidó-kormány élet, hiszen a hazudozás, a lopás és a korrupció semmit sem csökkent, a fénysebességgel felfelé ívelő inflációról nem is beszélve.
Ezúttal aztán jól megleszünk számolva! Hurrá, nem tudtam mi hiányzik...
Most, hogy a magam módján az állampolgári kötelezettségemnek (kötelezően) eleget tettem, és kitöltöttem a népszámlálásnak álcázott vagyon-, és egészségügyi állapotfelmérő kérdőívet, így teljességgel megbizonyosodtam arról, hogy megint homokot szórnak az emberek szemébe és a sok ostoba csordatagok még mindig csak néznek, de nem látnak.
Az adatlap kérdéseit olvasva konstatáltam, hogy, ez nem népszámlálás, hanem egy olyan vagyon és egészségügyi állapotfelmérés, ami alapján egyrészt kidolgozzák azt a koncepciót, hogy az embereket milyen követelményekre építve és törvényekre hivatkozva tudják majd megfosztani az otthonaiktól, másrészt a nem tökéletes egészséggel rendelkező személyeket, milyen módon lehet a leghatékonyabban, feltűnés nélkül és rövid időn belül elpusztítani.

agymoso_hazug_media.jpg


A mainstream média tele szájjal harsogta azt a hazugságot, hogy a népszámlálás kérdőívének kitöltése anonim. Akkor a kitöltéskor miért a legelső megadandó adat a pontos lakcím (utca, házszám, emelet, ajtó)? 
A fene nagy névtelenség mellett a születési nevet, időt, iskolai végzettséget és dátumát, gyermekszülés mennyiségét és idejét, valamint a munkahely nevét és tevékenységi körét is közölni kell(ene) a KSH-val.
Na és mi köze van ennek a népnyúzó, taposni való csótány-kormánynak, vagy a tények elferdítéséhez mesterien értő KSH-nak ahhoz, hogy milyen vallású az állampolgár és van-e látás, vagy hallás problémája? 
A kérdőív kitöltése során felmerült bennem a gondolat, hogy az ilyen jellegű népszámlálós kérdések mellett, mi szükség van az okmányirodára, földhivatalra, NAV-ra, bank-ra s mindazon a parazita élősködő hordákra, akiknél ilyen-olyan jogcímen nyilván vagyunk tartva?
Csak úgy érdekességként megemlítem, hogy az elmúlt egy hét alatt többször adták a TV-ben a Snowden című életrajzi filmet. Ez a film arról az Edward Joseph Snowden-ről szól, aki nyilvánosságra hozta, hogy a kormányok lehallgatják a telefonbeszélgetéseket, beleolvasnak az e-mail üzenetekbe stb. 
Vajon miért pont most adja le a Mózes-TV ezt a filmet?
Tulajdonképpen minden a szemünk előtt zajlik, csak a mai ember annyira vak, süket és tudatlan, hogy nem veszi észre azt, ami az orra előtt történik.
Az igazság az, hogy nincsen szükség népszámlálásra, mert mindent tudnak rólunk.
Akkor miért kell ez a népszámlálós idétlenkedés?

Ez kérem nem más, mint az úgynevezett „Zöld Ház-projekt” előszobája, hamarosan elkezdik kategorizálni a lakóingatlanokat. Ez a fajta összeírás nemcsak Magyarországot érinti, hanem Európa minden országát. Ezt nem Orbán találta ki, hanem azok, akik az új világrend létrehozásán munkálkodnak.
Sajnos az emberek többsége még mindig agyhalott és képtelen a gondolkodásra.  Éppen ezért az extra hülyéknek az ajándék illúziója is meg van adva, ha online töltik ki a kérdőívet!
"Naponta 5 db egyenként 100.000.- forint értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki!"
Biztosra veszem, hogy ez is olyan, mint az ötös lottó főnyereménye: nem létezik.
Nem sorsolnak ki semmit – esetleg lelkes fideszrajongóknak majd löknek egy kis pénzt, akik cserébe boldogan hazudják, hogy nyertek -, a nyerési lehetőség hazugságával csupán kicsalják az ostoba emberek e-mail címét és telefonszámát.
A hab a nép- és lakásszámlálás tortáján az, hogy mindez kötelező, mert aki nem számoltatja meg magát és az ingatlanját, arra 200.000.- Forintos büntetést rónak ki. Ez pedig felettébb hasonlít a nyájimmunitást bazírozó COVID vakcina zsaroláshoz: ha nem oltatsz, megbüntetünk (nem mehetsz szórakozni és nem dolgozhatsz).

Mindent összevetve, a jelenlegi népszámlálásnak nevezett adatgyűjtés nem anonim, hanem nem is akárhogy személyesített, mely kitér bizalmas egyéni adatokra, mint pl. szokások, vagyoni helyzet, személyes mozgástér feltérképezése, egészségügyi állapot felmérése, lakhatással, megélhetéssel, foglalkozással, fogyasztással, kapcsolatos adatok. Ezek az információk különböző üzleti, politikai, egészségügyi és egyéb célokra és visszaélésekre is alkalmasak…
Az önmagát magyarnak nevező Orbán-kormányt ismerve, feltehetően nem is kell sokat várnunk az aljasabbnál aljasabb visszaélésekre.

Egyetlenegy kérdésem van: MIKOR ÉBREDSZ MÁR FEL MAGYARORSZÁG?

letiltasrol_tajekoztatas.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: betegség hazugság gondolatébresztő kilakoltatás háttérhatalom Magyarország népszámlálás2022 ingatlanszámlálás egészségügyi állapotfelmérés Zöld ház projekt

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr6517946034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása