Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző

Facebook oldaldoboz

TAROT KÁRTYA KONZULTÁCIÓ

tarot_kartya_utmutatas.jpg

Címkék

Lélek pszichológia

                                                                         ebredj_mo_lelek_pszichologia_keretes2_szerkesztve.jpg

                                                                                          Bővebben

kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

SPIRITUÁLIS HAZUGSÁGOK ÉS SZEMFÉNYVESZTÉSEK

2017.03.09. 09:20 :: Evamaria

Az elmúlt évtizedben jelentősen megnövekedett a spirituálisan gondolkodó emberek száma. A világ és a közvetlen környezet eseményei valamint a magánélet nehézségei szemléletváltásra készteti az emberiséget. Általában a spirituális érdeklődést egy komolyabb betegség vagy valamilyen érzelmi esetleg…

Szólj hozzá!

Címkék: hazugság szeretet gondolatébresztő igazság ezoterika okkult hivatás misztikus okkultizmus holisztikus filozófia Magyarország spirituális tanítók spirituális gyógyítók fénymunkások

KLAVIATÚRA FORRADALMÁROK

2017.01.17. 11:29 :: Evamaria

Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem már nagyon kezd elegem lenni azokból az okoskodó, gyakran önmagukat fel nem vállaló, gyáva és képmutató klaviatúra forradalmárokból, akik olyan fantasztikusan élesen látják, hogy Magyarországon a társadalmi és gazdasági rendszer haldoklik, a megélhetési…

1 komment

Címkék: jóslat gondolatébresztő munkanélküliség összefogás közmunka háttérhatalom nemzettudat külföldi munkavállalás nyirkai jóslat munkanélküliség okai holisztikus filozófia Magyarország CHEMTRAIL vegyi csík spirituális tanítók spirituális gyógyítók

TURÁNI ÁTOK A SÁHNÁME SZERINT

2015.11.20. 12:17 :: Evamaria

A turáni átok egyik legismertebb verzióját egy korábbi írásomban már összefoglaltam (Turáni Átok). Ezúttal egy jóval régebbi, ám kevésbé ismert történetet osztok meg, melynek igazságáról döntsön mindenki lelkisége szerint. Jelenleg úgy tűnik, hogy széthullóban van Magyarország, hiszen népünknek…

Szólj hozzá!

Címkék: átok gondolatébresztő nyirkai jóslat turáni átok holisztikus filozófia Magyarország Nostradamus próféciái Sáhnáme

SPIRITUÁLIS TANÍTÓK, GYÓGYÍTÓK ÉS FÉNYMUNKÁSOK MUNKALEHETŐSÉGEI

2014.07.03. 17:34 :: Evamaria

A materialista tudatból való felébredés egyik jellegzetessége az, hogy nő a spirituálisan gondolkodó fény-ösvényt kereső emberek száma. Az ébredés elején az egyén szeretné környezetével megosztani az új és sokszor csodának vélt élményeit, amivel gyakran azt éri el, hogy a hozzá legközelebb álló…

Szólj hozzá!

Címkék: munka karrier gondolatébresztő munkanélküliség hivatás állásinterjúk álláshirdetések álláslehetőségek holisztikus filozófia szakmai önéletrajz spirituális tanítók spirituális gyógyítók fénymunkások

MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

2014.03.03. 14:11 :: Evamaria

Évek óta figyelem a magyar álláslehetőségeket és a helyzet napról napra siralmasabb. Inkorrekt, hiteltelen szavú munkáltatók keresnek bepalizható, éhbérért is munkát vállaló embereket, valamint „muszájból” meghirdetett állásajánlatokkal kápráztatják el a keresőket.…

9 komment

Címkék: munka vallás karrier gondolatébresztő munkanélküliség diákmunka közmunka hivatás gazdálkodás szakmák külföldi munkavállalás munkalehetőségek állásinterjúk munkaügyi központ munkanélküliség okai tevékenységi körök álláshirdetések álláslehetőségek holisztikus filozófia DEHUSZ jogi szakma biztosítási szakma oktatási szakma művészi hivatás szakmai önéletrajz

ÚJ VILÁG(VÉGE) 2013 - BAN

2013.02.11. 16:52 :: Evamaria

A 2012. december 21-re jósolt világvége és a velejáró tűzeső, a hirtelen dimenzióváltás, valamint a több napos sötétség ugyan elmaradt, de az emberi elme fáradhatatlan és már ki is lett találva a „pusztulás” újabb időpontja. Néhányan úgy vélik, hogy egy láthatatlan…

1 komment

Címkék: gondolatébresztő holisztikus filozófia Sátán 666 2013.06.06

SORS KÖNYV

2012.09.18. 09:02 :: Evamaria

„Ahogy a NAGYKÖNYVBEN meg van írva…” Minden ember életében adódik olyan pillanat, amikor szívesen beleolvasna abba a bizonyos nagykönyvbe, – ha egyáltalán létezik  – amelyben a sorsa meg van írva. A sikerek fényében és a kudarcok sötétségében élő emberek gyakran…

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatébresztő ezoterika összefogás misztikus nemzettudat holisztikus filozófia Magyarország

HOLISZTIKUS FILOZÓFIA

2012.07.18. 12:18 :: Evamaria

Az Aranykor eljövetele hatalmas fordulatot jelent az emberiség számára.   A változás nem egyik napról a másikra következik be, a folyamat már régen tart, csak a szemünk előtt most válik láthatóvá. A Vaskorban megtanultunk nem gondolkodni, hiszen ennek a korszaknak az volt…

Szólj hozzá!

Címkék: aranykor vaskor holisztikus filozófia

ARANYKOR MAGYARORSZÁGON

2012.01.10. 10:23 :: Evamaria

Mit jövendölnek Magyarországnak az ősi szent iratok, próféciák, jóslatok?Az utóbbi 20 évben Magyarország fénysebességgel rohan egy olyan szakadék felé, amely akár az örök vesztét is okozhatná hazánknak. Ki kell ábrándítanom a szakadékba zuhanásunkra várakozó törekvőket, mert ez a tragédia nem fog…

18 komment

Címkék: apokalipszis jóslat gondolatébresztő aranykor világvége 2012 vaskor nyirkai jóslat holisztikus filozófia Magyarország 2012 december 21 Nostradamus próféciái Vishnu Purana

2012. év BELÉPÉS AZ ARANYKORBA

2011.12.06. 20:50 :: Evamaria

Még néhány hét és véget ér a 2011-es év. Ilyenkor év vége felé az ember summázza a mögötte álló hónapokat és remélhetőleg bizakodva, várja az új esztendőt, hátha hoz egy kis boldogságot számára. Ha az elmúlt éveket megnézzük, akkor nem sok „jóval” dicsekedhet sem…

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatébresztő aranykor világvége nihilizmus vaskor holisztikus filozófia Magyarország Nostradamus próféciái

TURÁNI ÁTOK

2011.10.20. 09:14 :: Evamaria

                               Avagy az elátkozott Magyarország? Népünk emberi tulajdonságait vizsgálva az a következtetés vonható le a tanulmányozó által, hogy a magyar ember irigy, tolvaj, bosszúálló, két/sokszínű, korrupt, rosszindulatú, egoista,…

Szólj hozzá!

Címkék: augusztus 20 vallás átok gondolatébresztő kereszténység ezoterika turáni átok holisztikus filozófia Magyarország Vicarius Filii Dei

Ezoterikus kifejezések enciklopédája

2011.07.21. 14:53 :: Evamaria

Könyvkiadáshoz kiadót keresek!   A könyv címe:                                 LOGOSZ VILÁG  …

1 komment

Címkék: vallás filozófia szótár gondolatébresztő ezoterika okkult misztikus enciklopédia bioenergetika teozófia holisztikus filozófia

NYIRKAI JÓSLAT 2.

2010.08.29. 18:29 :: Evamaria

Egyre ismertebbé válik Magyarországon az a jóslat, amelyet 1946-47 körül Lápkumánja táltos szellemétől kapott hét magyar táltos. A Nyirkai Jóslat Máté Imrének, a rábaközi táltos hagyományok őrzőjének Yotengrit című könyvéből származik (második kötet). A jóslat…

13 komment

Címkék: jóslat gondolatébresztő nyirkai jóslat holisztikus filozófia Magyarország

NYIRKAI JÓSLAT 1.

2010.08.24. 02:06 :: Evamaria

Telnek-múlnak a hetek és hónapok, lassan, de biztosan haladunk az év vége felé. Ha jól belegondolok, Magyarország ebben az esztendőben nem szűkölködik természeti csapásokban, erőszakos bűncselekményekben és a nyomorban sem. Mi ennek az oka? Miért van az, hogy emberek százai…

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatébresztő nyirkai jóslat holisztikus filozófia Magyarország