Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző

Facebook oldaldoboz

TAROT KÁRTYA KONZULTÁCIÓ

tarot_kartya_utmutatas.jpg

Címkék

Lélek pszichológia

                                                                         ebredj_mo_lelek_pszichologia_keretes2_szerkesztve.jpg

                                                                                          Bővebben

kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Utolsó kommentek:

Geonczeol Gyula Felvidek 2017.11.14. 06:19:00

Az iras arrol szol Hogy Soros visszavag. Es akkor kezdodik a szabadsagharc. De az iras nem mondja ki lesz a vezeto. A magyar nep egyetlen eselye gyozni sorossal szemben. Mindenkeppen el akarjak venni a jegybankot, mert ha nem ok ellenorzik kiderul, Hogy nincs rajuk szukseg. Tehat valojaban arrol van szo Hogy orban atadta a gazdasagi miniszternek a jegybankot aki raadasul kepzett kozgazdasz es aki a makro gazdasagot rendbe Tette. Hogy a mikrogazdasag mar ne rendezodhessen Jon a Soros tamadas. A magyar nep pedig meg kell ertse, Hogy ez mar a borerol szol

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

zoltanh721 2017.11.06. 05:30:13

Taklamakan sivatag híres a köveiről, homokról ami a hőtágulás miatt "zenél", és ez jelenleg Kína. Kínának pedig érdeke a Selyemút szövetség felépítése, és életben tartása. Pontosan tudják mikor válnak vezetővé a gazdasági életben, és a selyemút vége itt van Lengyel és Magyar földön. A 6-24 és 25 már megtörtént. Orbán kiegyezett Merkellel, hogy a lügepresse segítségével elfogadtassa a németekkel a migránsokat. Át is mentek amennyire lehetett, és azóta is - és megvoltak a migránsközpontok is. A 25-ösre pedig Orbánék nagy elánnal hirdetik a keresztény hitvallást, keresztényi szeretetet - próbálják elhitetni hogy ez mekkora cselekedet, közben letelepedési kötvényekkel árulják az állampolgárságot, és amit csak lehet. A többi még visszavan...

Bejegyzés: NYIRKAI JÓSLAT 2015-2018

SZIM 2017.10.28. 18:12:55

Fogalmam sincs a könyv tartalmáról,de szívesel elolvasnám.
Talán senkit nem sértek meg azzal,hogy mindennek ellenére ,ide biggyesztek egy definíciónak is nevezhető összefoglalót,szösszenetet a z ún. bioenergiáról.

BIOENERGETIKA
Szellem: Az emberben lévő Isten/Isteni szikra, az Isteni ÉN (monád).
Lélek (egyéniség, individuum): Az Isteni ÉN tükörképe, a Szellem és a Személyiség (anyag) közötti összefüggés/közvetítő.
Mit jelent ez?
A lélek sem nem anyag, sem nem szellem, hanem a közöttük lévő összefüggés, vagyis a szellem és az anyag között egyfajta közvetítő. Azt, ami egyesíti a formát (anyagot) és az életet (szellemet), vagyis az, ami ennek az egyesítési szándéknak az eredménye léleknek/lelkiségnek, individuumnak nevezzük.
A lélek az ember isteni természetének alkotórésze, azaz belső szellemi részünk, amely az egészet, a saját teljességet, és a csoporthoz (egységtudathoz) való tartozást is tudatosítja.
Az individuális lélek elvekben gondolkodó, de ugyanakkor mégis érző én, valamint a test kvintesszenciája, energiája és ereje. Ha véglegesen elhagyja a fizikai testét, akkor beszélünk halálról, de csakis a fizikai test haláláról.
Személyiség: Legtöbbször – helytelenül – egónak nevezik.
Gyerekkorunktól kezdve a fizikai test felvesz nagyon sok szokást, amihez érzelmi és mentális szokások is járulnak, és mindez egy határozott személyiséget hoz létre, ami meghatározott módon reagál a világra. Ez a személyiség nem maga az ember, hanem csupán egy elme-eszköz, amely azt gondolja, hogy ő a valódi ember. A személyiségtudatú (pl. ateista önző, gyarló, másokon uralkodó, egy életben gondolkodó, vakhitű stb.) ember, akit leköt az a szerep, amit az élet színpadán játszik, nem ismeri fel isteni önvalóját és az az elképzelése alakul ki, hogy több vagy kevesebb másoknál, s így szenvedésre ítéli önmagát. Ha az emberben lévő tudat úgy belefeledkezik a személyiségbe, hogy azt gondolja, hogy ő csak egy x tömegű hús és a halálával véget ér az élet, akkor a személyiség bitorolja a belső önvaló trónját és csak az élet meghosszabbítása, fizikai, érzelmi és mentális kényelme és becsvágyaiért él. Nem érdekli semmi más csak saját boldogulása.
Ember: Olyan lény és összetett struktúra a világegyetemben, aki több síkú világképünk minden egyes síkjának a résztvevője, és akiben az értelem a legmagasabb szellemet a legalsóbb anyaggal egyesíti, ennélfogva az ember a megnyilvánult Isten.
Feladata: az egyéni tapasztalatszerzés, melynek eredménye a lélek számára a végtelen fejlődés.
Egészség: Nem csupán betegségmentesség, hanem a szellem, lélek, test teljes harmóniája, kiegyensúlyozott működése és szociális jóléti állapota.
Betegség: A bioenergetika szerint MINDEN BETEGSÉG A LELKI ÉLET ELFOJTÁSÁNAK A KÖVETKEZMÉNYE. Ez azt jelenti, hogy a lélek betegség/tünet (szimbólum) által jelzi a személyiségnek, hogy „letért a kijelölt útról” és nem a teremtői programjának megfelelően él. Minden betegség tudatlanságból, meg nem értésből ered.

Bejegyzés: Ezoterikus kifejezések enciklopédája

SZIM 2017.10.27. 18:40:34

Engedelmetelkkel,én idéznék itt egy írt gondolatot,amire rátaláltam valahol.
Ez egy videó volt és a hozzászólások között ez a H.Sz. :

"Ha tudod hogy van háttérhatalom, akkor azt is tudod, hogy a háttérhatalom fizet téged is. Ha magyar forintot használsz, akkor bizony a háttérhatalomnak dolgozol. Ugye nem érted. A magyar forintot, egy magán személy állítja elő, és a magán bankokon keresztül megvásárol mindent, és mindenkit. Mivel ő adja a pénzt, ezért a munkabért is ő adja, tehát kilóra megvásáról. Ha az állam gyártaná a pénzt, akkor az állam adná a béredet, és nem kellenének bankok, vagyis csak egy bank kellene, ami csak az állam tulajdonában van. Mivel a parlamentnek is a magán személy adja a bért, tehát ő fizeti a munkáját a képviselőknek, ezért olyan törvényeket hoznak, amik e magánszemély érdekeit szolgálják, és így az egész ország kifosztását érik el. Ugyan ez a helyzet a kormány minden tagjával. mivel a Kárpát medence a leggazdagabb terület, Szófián, ezért a kifosztását csak átveréssel, csellel lehetett megoldani. Pont ez a pénzügyi csel, az amivel elérik a teljes kifosztást. Levetítve, több millió forinttól fosztanak meg ezzel havonta. Tehát aki gyártja a pénzt, annak van egy magán szervezete, magán parlamentje, magán kormánya, magán rendőrsége, katonasága, magán bírósága, ügyészsége, magán katonasága, és mindezt úgy hiszed, hogy a magyar államé, tehát a tiéd. Akit meg fizetnek, az rabszolga, de erre sem jöttél még rá, pedig egy szabad ember nem kap bért, hiszen nincs rá szüksége, mert a saját munkája fedezi minden költségét, tehát egy szabad ember nem használ pénzt. Az élethez nem kell pénz, mert minden ingyen van. Remélem most már érzékeled, hogy át vagy verve, és ha ezen nem változtatsz, akkor nem fogsz szófián maradni, és ezt veheted kézpénznek, ha annyira kell neked a pénz, és rabszolga akarsz lenni. A pénzzel lopsz, még akkor is, ha egy kiló kenyeret veszel, csak nem tudod hogyan lopsz. A pénz átadásával, és átvételével körbe-körbe mész, és teszel egy hosszú utat, életet, és mindig ugyan oda érsz, nem haladsz előre. Az egész életed felesleges, amíg a pénz körében, a tolvajok körében, amíg bármilyen körben vagy. Itt nem Orbán személye a fontos, hanem az, hogy meg vagy véve kilóra, ahogy Orbán is, csak az ő ázsiója drágább, többért veszik meg, mint téged."

Ha lesz rá igény,akkor a video linkjét is közreadom.

SZIM.

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

SZIM 2017.10.27. 18:39:52

Minden kedves blogozó társamat szeretettel üdvözlök!

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

Chyren 2017.09.06. 06:25:47

@Slezák Csaba: Az Ön észrevétele akár helyes is lehetne, ha nem mondana ellent ennek Kína hivatalos külpolitikája vagy néhány történelmi tény.

Kína a koreai háború óta a be nem avatkozás politikáját folytatja a világban, politikai krízisek esetén semleges vagy rendkívül visszafogottan viselkedik, irányt soha nem mutat, és csak reagál a történésekre, azokat nem alakítja (főleg nem terveli ki). Igaz, hogy gazdaságilag nagyon nyomul mindenütt a világban, de gazdasági hatalmát eddig nem váltotta át politikai/katonai hatalommá, és nem is kívánja ezt tenni. Ez pedig azt jelenti, hogy mozgástere elégé korlátozott. A kérdés pedig az: Kína, mint ország miért avatkozna be Magyarországon, milyen oka lenne erre? A hét teve bevezetése (bármit is jelentsen ez) nem magyarázat erre. Kína kommunista léte pedig kizárja azt, hogy szellemi okokból tegyen meg egy ilyen lépést

Egy ember képes több nemzetre is hatni: ilyen például Napóleon tevékenysége. Mind a mai napig meghatározó a jog területén Napóleon polgári törvénykönyve, amelyet majdnem mindegyik ország lemásolt, és kisebb módosításokkal még ma is alkalmaz. Vagy például Svájc jelenlegi határait Napóleon húzta meg, vagy a lengyelekre olyan hatással volt, hogy még a nemzeti himnuszukban is szerepel, vagy például a jelenleg uralkodó svéd királyi dinasztiát (Bernadotte-ház) Napóleon ültette Svédország trónjára. A középkor pápái országok sorsát befolyásolták, ott van Makedón Nagy Sándor, amely az ókorban az egész Közel-Kelet népeinek életét új pályára tette. Vagy ugyan nem kívánatos, de ott van az EU Bizottságának vezetője, aki jó vagy rossz döntéseivel több országra/nemzetre is kihat, és ezek a döntések sokszor visszafordíthatatlanok. Vagyis azt szeretném mondani, hogy igenis elképzelhető az, hogy Európában egy olyan ember kerül hatalmi pozícióba, ahonnan több nemzetre is hat, és döntései Magyarország sorsát is meghatározzák. Nincs amiért kizárni azt sem, hogy ez az ember valamilyen oknál fogva pozítivan kötödik a magyarsághoz, Magyarországhoz.

Egy bizánci több, mint 600 éves jóslat 2030 körüli időszakra teszi egy új európai birodalom létrejöttét, amely magába foglalja a kontinens nagyrészét egy olyan császár vezetése alatt, akit Isten választott ki erre a célra (a jóslat nem foglalkozott az illető nemzetiségével). Ez pedig igen érdekes, mert ennek az új császárnak lehet, hogy a beceneve a sivatagi tigris. Ugyanakkor Ny-Európában is sok jóslat van (többnyire a középkorból, de az elmúlt 200 évből is) egy olyan európai uralkodóról, akinek birodalma az egész kontinensre kiterjed. Ezek a jóslatok viszont valószínűsítik, hogy lesz egy nagy hatalmú ember a közeljövőben, akinek lesz érdeke, hogy Magyarország belső életébe beavatkozzon

Bejegyzés: NYIRKAI JÓSLAT 2015-2018

Slezák Csaba 2017.09.02. 07:35:09

Kedves kommentelők!
Szerintem a zenélő sivatagok tigrise mégis Kína.
A világpolitikát és Magyarország történelmét (amit tanítottak, és ami kiderült már azóta) figyelve
egy-egy embernek nincs olyan lehetősége, hogy több nemzet sorsáról döntsön, vagyha esetleg mégis, az a döntés a halála után nem lesz tartós.
Az új rendszerváltás dátuma szerintem nem lehet jó:
??-3000-ig.
A jóslat ennyire nem tekint a jövőbe, hatvan-hetven a legnagyobb időjelzője, vagyis 2018 körüli dátumig tekint, max. 20-40 év eltolódást tartok valószínűnek.

Bejegyzés: NYIRKAI JÓSLAT 2015-2018

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.08.28. 16:16:11

@EgyEdző: A moderált hozzászólása az intelligens ember szintjét nem üti meg! Megjegyzem, ez a blog a gondolkodásra és változtatásra képes emberekhez szól és nem a tudatlan párt és politikus cuppantósokhoz.
Ez nem az a fajta oldal, ahol cinikusan és főleg a másik ember ismerete nélkül sértegetjük egymást.
Vegyük személyesre a dolgot? (Mert ön arra vette a moderált hozzászólásában.)
Bár én nem minősítem a személyiségét olyan cinikusan, "setéten" és alpári módon, ahogy azt ön tette a hozzászólásában, ugyanis nem ereszkedem le arra a szintre, amin a szavai íródtak.
Szellemi harcot fegyvertelen emberrel nem vívok!
Miért szól hozzá tudatlanul és mindenféle ismeret nélkül olyan témához, amihez nem ért?!
Semmitmondó nick mögé bújik úgy írja a gáncsoskodó, kötekedő kommentjeit... Ez aztán a korrektség és az intelligencia!
Ön is jó pofizott (szellemeskedett) nekem, ezért had viszonozzam a kedvességét: Ha már "EgyEdző"-ként annyira benne van az edzésben, akkor javaslom az elméjének, látásának és a hallásának az edzését valamint pallérozását is, ugyanis a "felszálló fekete füstből", mely körülveszi a fejét úgy látom, hogy igencsak nagy sötétségben él! És ehhez még "varázsgömb" sem kell!

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

EgyEdző 2017.08.26. 19:16:21

Látom, a hozzászólásomat kimoderálták, mert nem ütötte meg az önök szintjét...
Kár, mert ugyanazt a módszert alkalmaztam, amit önök...
Megsemmisíteni, lenullázni bárkit bármikor lehet. Az eredményeit elérni vagy felülmúlni... - na ahhoz kellene sok minden, ami a megsemmisítőkből általában rendre hiányzik.

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.08.25. 17:25:52

@hegyi1944: Kedves Hozzászóló!
Először is a "szerkesztő" nem úr, hanem nő.
Másodszor pedig teljesen mindegy, hogy Orbán vagy a szocik - az egyik 19 a másik egy híján 20.
Mert Orbán és csapata nem a saját zsebére dolgozik?
Ha figyelmesen elolvasta volna a cikket, akkor látná, hogy egyértelműen megfogalmaztam, hogy a JELENLEGI PÁRTOK ÉS POLITIKUSOK KÖZÜL KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEGYIK ALKALMATLAN AZ ORSZÁG IRÁNYÍTÁSÁRA.
És igen... Orbán valóban "felhozta" eddig soha nem látott módon a szegénységet és a nyomort az országban. Mást nem is köszönhetünk neki csak Magyarország kivéreztetését és az adós-rabszolgaságot.

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

hegyi1944 2017.08.25. 17:13:56

Nem akarom elnyújtani a hozzászólásomat , de annyit szeretnék írni illetve válaszolni tisztelt szerkesztő úrnak,hogy addig örüljön míg Orbán van hatalmon és nem a
szocik! mert ők tényleg hazaárulók és nem a nép érdekeit
védik hanem a saját zsebükről fognak gondoskodni! Még nincsenek hatalmon de már most marakodnak a koncon!Nem
hiszem hogy OV-r annyira hülye lenne hogy egy olyan országot adna át amit ö felhozott!!

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

Judit Kohaupt 2017.08.14. 14:45:33

Egyetértek !!!
Ezt a diktatúrát meg kell dönteni és a pártokat be kell szüntetni és a SzentKorona Alkotmányt kell alkalmazni a továbbiakban ,mivel az szól Magyarország népéről !!!
Nem kell király ,mivel van Királynőnk ,Boldogasszonyunk !!!
Nekünk akik még itthon maradtunk ki kell tartani és meg kell akadályozni ,hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki ,mivel a káosz a sátáni oldalt erősíti és azért is játszanak a káoszra ,vagy is a polgárháborúra ,akár csak Majdan tér ukrajna minta !!!
Ez a leg fontosabb ,hogy káosz ne alakúljon ki ,mert akkor bizonyosan buknak !!!
Bio országot kell építeni ,hisz ahhoz minden adottsága megvan az országnak és vissza kell térnünk őseink útjára ,úgy életvitelben mint szakrálisan és ez a leg fontosabb ,mivel csak őseink intelmei mentén maradhatunk meg és ennek útja ATILLA NAPKIRÁLYUNK ,MAGYARORSZÁG MEGALAPÍTÓJA ÉS KORONÁNK RÁNKHAGYÓJA !!!
A kiskanásznak és paprika jancsinak TAKARODÓ !!!

Bejegyzés: KLAVIATÚRA FORRADALMÁROK

Judit Kohaupt 2017.08.14. 14:43:28

Herkulesre ,szerintem már nem számíthatnak a zsidók ,mivel az egyetlen védelmüket is tőrbe csalva legyilkolták ,mint mindenkit, akik az útjában állnak amióta a világ világ ,legalább is itt a földi életükben,leszületésükben , így a mostani idő ciklus végezete felé.
Ez az ember egy eredeti elmeháborodott, és aki tiszta az már látta 2007-ben is ,de 2010 re minden éles látású embernek ezzel tisztában kellett lennie ,mert addígra már minden látszott és csak egy strucc fejű nem vette észre ,hogy nincs elszámoltatás ,csak staféta bot csere ,csiki -csuki ,ide oda adogatása,CIONISTA BÁBSZÍNHÁZ !!! A Magyarok igaz vezetője Vona Gábor ,aki nem véletlen született Augusztus 20 -án ! Itt lesz a rossz szellem visszapalackozva és így bukik el a sátán Magyarországi patásördöge !!!
orbán viktor egy törpe diktátor ,aki teljességgel meztelen évek óta, és csak a vakok látják királyi szerepben ,míg a tisztánlátó emberek egy meztelen szörnyeteget látnak ,legalább is egy förmedvény lényt ,akit talán nem is ember szült ,hanem valami lelketlen lénytől származik !!!
Bukni fog és takarodó neki végérvényesen és lehet király a sitten ,na ott IGEN !!!
Pusztúljon a sötétség és virradjon Magyarországra a FÉNY ,ragyogja be minden szegletét és teremtményét !!! Magyarokkal az EgyTeremtőIstenAtya a JÓSÁGOS és IstenAnyja és JézusUrunk !,így ki lehet ellenünk ? , SENKI !!!
Pusztúljon a sátán(orbán) és minden megnyílvánulása Magyarországról ,Mária Égi Királynőnk IstenAnya országából és törjön be a FÉNY, melyet JézusUrunk hoz el !!! JÖJJÖN EL AZ ARANYKOR !!!
MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE BOLDOGASSZONYUNK ,ÍGY orbán a pátásördög MEHET AHOVA CSAK AKAR !!!

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

Mátyás Tóth 2017.07.30. 08:23:24

@laci_52: Kedves Laci ! Totál igazad van ,minden úgy van ahogy látod : itt nincs semmilyen olyan helyzet ami változást hozna nincs ütőképes ellenzék van viszont olcsó trükkökkel félrevezetett egyszerű tájékozatlan ,sajnos de ki kell mondani buta manipulálható elég nagy tömegű népréteg !(Oktatás nem véletlenül megy abba az irányba amerre )jövőre még az is nagy szó lenne látva az ellenzéki marakodást ,hogy ennek a fityesz bandának jövőre ne legyen kétharmados többsége legalább a hatalmát ne tudja bebetonozni még
jobban ..

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

laci_52 2017.07.19. 05:35:28

Először is: ez nem diktatúra!

Másodszor: ha Orbán nem jut el a választásig, hogyan bukik meg? Lemond? Nem hiszem! Leváltja a parlament? Ez sem valószínű! Forradalom lesz? A forradalomhoz forradalmi helyzet kell(ezt nem ismerte fel Che Guevara, ez okozta a bukását!), ami most nincsen kis hazánkban!

Harmadszor: ki fogja legyőzni a választáson? A Jobbik? Nem elég erős hozzá! Valamelyik másik ellenzéki párt?
Akkora a széthúzás köztük, hogy így nincs esélyük.

Nyugodjunk bele, hogy jövőre normális demokratikus választáson kapjuk a nyakunkba még négy évre Orbánt.

Nem állítom, hogy ez jó is lesz nekünk...

Bejegyzés: ORBÁN VIKTOR ÉS A FIDESZ BUKÁSA

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.05.21. 08:18:45

@Angela Krupinski: Igen, egy nyílt harmadik világháborúra van úgy látszik szükség ahhoz, hogy felébredjen a magyar. Ha jól megnézzük már most is háború van, csak éppen még nem lőnek. Itt (és az egész világon) már úgy elfajultak a dolgok és elsötétültek az emberek, hogy sajnos ezt már szép szóval nem lehet orvosolni.

Bejegyzés: MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Angela Krupinski 2017.05.21. 08:12:43

@Evamaria:

Nagyon remélem, hogy már nem sokáig tűrik az emberek.
Vajon mi kellene hozzá, hogy felébredjen Magyarország?
Egy nyílt harmadik világháború, amikor mindenki észrevenné, hogy ez az? Egy kedves ismerősöm azt szokta mondani, hogy mindenkivel azt lehet megtenni, amit megenged. Azt is mondják, hogy sokat panaszkodó nép vagyunk mi, magyarok. Én úgy gondolom, hogy csak annak van joga panaszkodni, aki már mindent megtett, hogy megváltoztassa a helyzetet, amely a panaszát kiváltotta.

Bejegyzés: MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.05.19. 09:00:52

@Angela Krupinski: Köszönöm szépen az elismerő szavait!
Teljesen igaza van abban, hogy van akinek nem életfeladata a párkapcsolatban való élés és sajnos ezt sokan nem tudják elfogadni. Beleerőszakolják magukat olyan életközösségbe, ami pokollá teszi az életüket és közben sírnak, hogy milyen boldogtalanok. Ezek az emberek el sem tudják képzelni az életüket egyedül: párkapcsolatfüggők. Nem bíznak önmagukban, félnek az élettől és a magánytól miközben fogalmuk sincs a magányosság értelméről.

Bejegyzés: TÁRSKERESŐ PÁRKERESŐK

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.05.19. 08:47:15

@Angela Krupinski: Már nem titkolja magát a szervezett magán-háttérhatalom. Olyannyira biztosak a dolgukban, hogy elérik a céljukat, hogy szinte már az arcunkba nevetnek. Az emberek pedig tűrik.... egyelőre.

Bejegyzés: MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AMI MÖGÖTTE VAN