Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző

Facebook oldaldoboz

TAROT KÁRTYA KONZULTÁCIÓ

tarot_kartya_utmutatas.jpg

Címkék

Lélek pszichológia

                                                                         ebredj_mo_lelek_pszichologia_keretes2_szerkesztve.jpg

                                                                                          Bővebben

kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

KLAVIATÚRA FORRADALMÁROK

2017.01.17. 11:29 :: Evamaria

klaviatura_forradalmarok.jpgNem tudom ki, hogy van vele, de nekem már nagyon kezd elegem lenni azokból az okoskodó, gyakran önmagukat fel nem vállaló, gyáva és képmutató klaviatúra forradalmárokból, akik olyan fantasztikusan élesen látják, hogy Magyarországon a társadalmi és gazdasági rendszer haldoklik, a megélhetési politikusok milliárd számra lopják a közpénzt, ám a cselekvés annak érdekében, hogy ez ne így legyen messze áll tőlük.

A közösségi oldalakon egyebet sem látok csak a kormány, a pártok és egymás köpködését.
Az emberek egyre tisztábban kezdik látni, hogy a Fidesznek, mint pártnak és vele együtt az Orbán bandának befellegzett, s talán azt is kapiskálják már, hogy egyik párt sem különb a másiknál.
Pártok, amiket a háttérhatalom irányít és a vezetőik, akik hatalomért és pénzért bármire képesek. Ha megnézzük a párt kifejezést, akkor egyértelmű, hogy milyen szándékból jön létre: párt = p-ÁRT.
Szemmel látható, hogy nem a tisztességes kormányzást és az ország fejlődését valamint a nép jólétét tűzi ki célul az effajta szervezet, hanem az ártást, melyhez szabad kezet kap az éppen hatalmon lévő.
Gyakran olvasom az egyik közösségi oldalon, hogy „amíg pártok lesznek, addig pártoskodás, viszály és széthúzás lesz az emberek között…” és, hogy el kell kergetni a jelenlegi kormányt, meg kell szüntetni a rabszolgaságot és az Orbán diktatúrát bla…bla…bla.
Ó micsoda éles elméjűség és meglátás! Addig már szerintem minden gondolkodásra képes magyar ember eljutott, hogy a pártok soha az életben nem fogják képviselni a nép érdekeit, tehát valahogy meg kell tőlük szabadulni. A kérdés csupán a hogyan?
Egyelőre csak azt látom, hogy a klaviatúra forradalmárok a számítógép mellől okoskodnak, zsidóznak, cigányoznak, zsidó-cigányoznak, buziznak, félelmet és viszályt szítanak, de életképes megoldási terve senkinek nincs.
Tegyük fel, hogy a nép hamarosan fellázad az Orbán kormány ellen és a Parlamentből valamint minden hivatalból kitakarítja a szemetet.
Na és akkor hogyan tovább?
Tud valaki egyetlen egy olyan embert mutatni, aki jelenleg alkalmas az országunk vezetésére és nem a hatalom valamint a meggazdagodás vágya vezérli?

"Sasszemű" virtuális forradalmárok mondják meg a frankót a jelenlegi rendszer hibáiról úgy, hogy közben legtöbbjük a múltban él. A 70-80-as évekre hivatkoznak, amikor egy kiló kenyér 3 Forint volt és mindenki rendelkezett munkahellyel. A gengszterváltáskor Kádár János volt a világ legaljadékabb embere az MSZMP pártjával együtt, most meg lassan szentté avatják ugyanazok, akik akkoriban köpködték.
Vegyük már tudomásul, hogy a múltat nem lehet és nem is kell visszahozni! Szakadjunk már ki a tudatlanságból!
Nem olyan az étel íze, mint régen nagyanyáink idejében volt?
A zöldségek és gyümölcsök ízetlenek és vitaminszegények?
Nagy az országban a szegénység, nagyon sok család éhezik és egyre több ember válik hajléktalanná?
Miért csodálkozunk ezen?
A házi készítésű ételt felváltotta a gyorséttermi moslék, hiszen kényelmesebb a drága és egészségtelen mamaligát fogyasztani, mint otthon a főzéssel órákig bíbelődni.
Termékeny földjeinket kiárusították a kormányok, a földművelés és állattenyésztés kritikán aluli minőségben történik.
A nap minden percében tele van Magyarország légtere chemtrail-es repülőgépekkel, melyek folyamatosan szórnak bennünket a mérgekkel, amit nemcsak az emberek lélegeznek be, hanem az állatok, növények és a föld is.
A szegénységnek, éhezésnek és a hajléktalanságnak oka a munkanélküliség, az uzsorás bankok, a kizsákmányoló kormányok és munkáltatók. Alantas, szemét munkáért kuncsorgunk éhbérért a multiknál és a kisebb-nagyobb magáncégeknél, akik emberszámba sem veszik a dolgozókat. Debrecenben mostanáig 160 munkáltatóról tudok nyilatkozni, hogy milyen rendszerességgel, feltételekkel és fizetséggel keresnek alkalmazottat, akiket javarészt semmibe sem néznek. A közfoglalkoztatott „karrierlehetőségekről” és ebben a minőségben dolgozó emberek diszkriminációjáról meg ne is beszéljek! (Na de mint tudjuk: ”Magyarország erősödik" valamint "jobban teljesít” és „Senkit sem hagyunk az útszélén!”)
Fiatal honfitársaink közül sokan külföldre menekültek más népek mocskát takarítani ahelyett, hogy itthon állnának helyt, vívnák ki a szabadságukat és teremtenének egy új Magyarországot. Gyakran látok külföldre szakadt „bátor” magyar menekültet, aki tele pofával köpködi, szidja-átkozza a hazáját és magyar testvéreit azért, mert szerinte az anyaország nem adott neki semmit és az itthon maradottak birkaságuk és gyávaságuk miatt nem követik példáját.
No de miért kellene annak adni bármit is, akiben nincsen annyi kurázsi, hogy kiálljon saját magáért és tegyen élete jobbításáért?
Aztán ott vannak a nagy magyarkodó klaviatúra forradalmárok is, akik jönnek a magyar nép ősiségével, bölcsességével és a mag népe dumával, de legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogy valójában miről van szó. Önjelölt táltosok, sámánok, gyógyítók, szellemi tanítók hirdetik az igét és a tevékenységüket jó pénzért, akik 1-2 nap alatt gyógyulást és megvilágosodást ígérnek a tudatlan embereknek.  Istenről, Jézusról, Buddháról, Angyalokról, Nimródról és a Szakrális Királyról beszélnek miközben sem hitük, sem pedig megalapozott tudásuk nincsen e tekintetben. Pontosan olyan az efféle magyarkodó és spirituálisan gondolkodó emberek nagy része, mint a politikusok: nagy manipulátorok és mesterei a köpönyegforgatásnak.

A Nyirkai Jóslat 2017-18 környékére ezt jövendöli:
„Lángra lobban az ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol…
A nép fele elpusztul.”

Igen, elpusztul a népnek azon része, amely hátráltatja nemzetünk fejlődését és képtelen a változásra.
Nem a 3 forintos kenyérárat és a népköztársaságot kell visszahozni, sőt Nimród és Jézus sem fog visszatérni, hogy a békét és a jólétet megteremtse helyettünk, a jelenben nekünk embereknek kell azért tenni, hogy egy teljesen új, fejlődőképes országgá és nemzetté váljon a magyar. Természetesen ehhez elengedhetetlen az a vezéregyéniségű ember, aki Magyarországot felemelni és nem elpusztítani akarja.
Mostanáig még csak a próféciákban létezik az a személy, aki képes önzetlenül irányítani Magyarországot…
Radikális változtatásokra van szükség, melyek előre visznek és nem vissza a múltba!
Csupán néhány gyökeres változást előidéző intézkedést említek:

  • Azonnali kilépés az Európai Unióból. A többi országgal és néppel barátságot, jó kapcsolatot kell teremteni és nem rabszolgaként szolgálni őket!
  • Az összes párt felszámolása; a jelenlegi korrupt kormány és a hozzátartozó hivatalok megszüntetése; kivétel nélkül minden politikusnak (akinek a politikához bármilyen köze volt az elmúlt 25-30 évben) és családtagjának teljes vagyonelkobzása; hivatali és párttámogató cégek vezetőinek vagyonvizsgálata, majd a lopott pénzek és ingatlanok elkobzása; minden Magyarországon lévő bank megszüntetése.
  • Saját ipar és gazdaság létrehozása, mely biztosítja az emberek számára a megélhetést és boldogulást.
  • Az egészségügyi szolgáltatás gyógyításra való törekvése.
  • Az oktatásban olyan tantárgyak tanítása, amelyek érdeklik és előreviszik, nem elhülyítik és hátráltatják a fiatalok szellemi fejlődését.
  • A bíróságon a bírák részrehajlás nélküli igazságszolgáltatása nem pedig a gazság támogatása.
  • Az idős, nyugdíjas emberek tisztességes megélhetésének biztosítása. Akik keményen végig dolgozták az életüket, becsületesen felnevelték gyermekeiket, netán megéltek egy világháborút is, azoknak tisztelet és megbecsülés jár nem éhezés és nélkülözés.

Sorolhatnám azokat a tennivalókat, melyekkel az új Magyarország létrehozható. Tulajdonképpen minden jelenlegi szervezetet, hivatalt, pártot, egyházi közösséget, közszolgálati tevékenységet és mindent, ami a jelenlegi rendszert szolgálja úgy, ahogy van, fel kell számolni és holisztikus szemlélet alapján egy új Magyarországot teremteni.
Na és ki az az ember, aki egy haldokló országnak az élére áll azzal az őszinte szándékkal, hogy kiemelje a mocsokból?
Hát nem Orbán Viktor és a többi vérszívó az biztos!
Megmondom ki Ő!
Az a személy, aki tudatosan és nyilvánosan a saját fejére teszi a Magyar Szent Koronát. Na, nem úgy, ahogy azt egykor Orbán Viktor tette stikában, mert látjuk, hogy a butaság és tudatlanság hová vezet: kezdetben a pszichiátriára, a végén pedig… (hamarosan kiderül)!
Nem ecsetelem a Szent Korona nagyságát és hatását, mert aki járatos e témakörben az tudja, hogy nem véletlenül fogják meg az őrzői kesztyűben.

Gyakran hallom/olvasom azt, hogy itt soha nem lesz változás, mert a magyar ember hülye birka… és, hogy a jelenlegi kormány bebetonozta a hatalmát, így megdönthetetlen.
Nos, ez nem így van! Sok király, pápa, és politikus hitte magáról azt, hogy őt soha nem éri utol a végzete és a tetteiért nem kell felelnie.
Most csak egyetlen példát említek, amire bizonyára több honfitársam emlékszik még:
Nicolae Ceaușescu a román „fővezér” esete. Ő és a felesége igazi diktátor volt, akitől rettegett a nép. Tudjuk, hogy miként ért véget a házaspár hatalma és élete.
Ha eljön az idő nincs az a TEK-es katona, aki megakadályozza nemzetünk felkelését, és nincs az a személyi testőr vagy golyóálló mellény, ami felfogja a nép haragját.
Mert hamarosan ÉBRED és a klaviatúra mellől felkel MAGYARORSZÁG!

1 komment

Címkék: jóslat gondolatébresztő munkanélküliség összefogás közmunka háttérhatalom nemzettudat külföldi munkavállalás nyirkai jóslat munkanélküliség okai holisztikus filozófia Magyarország CHEMTRAIL vegyi csík spirituális tanítók spirituális gyógyítók

A bejegyzés trackback címe:

http://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr712130907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Judit Kohaupt 2017.08.14. 14:45:33

Egyetértek !!!
Ezt a diktatúrát meg kell dönteni és a pártokat be kell szüntetni és a SzentKorona Alkotmányt kell alkalmazni a továbbiakban ,mivel az szól Magyarország népéről !!!
Nem kell király ,mivel van Királynőnk ,Boldogasszonyunk !!!
Nekünk akik még itthon maradtunk ki kell tartani és meg kell akadályozni ,hogy polgárháborús helyzet alakuljon ki ,mivel a káosz a sátáni oldalt erősíti és azért is játszanak a káoszra ,vagy is a polgárháborúra ,akár csak Majdan tér ukrajna minta !!!
Ez a leg fontosabb ,hogy káosz ne alakúljon ki ,mert akkor bizonyosan buknak !!!
Bio országot kell építeni ,hisz ahhoz minden adottsága megvan az országnak és vissza kell térnünk őseink útjára ,úgy életvitelben mint szakrálisan és ez a leg fontosabb ,mivel csak őseink intelmei mentén maradhatunk meg és ennek útja ATILLA NAPKIRÁLYUNK ,MAGYARORSZÁG MEGALAPÍTÓJA ÉS KORONÁNK RÁNKHAGYÓJA !!!
A kiskanásznak és paprika jancsinak TAKARODÓ !!!