Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző

Facebook oldaldoboz

TAROT KÁRTYA KONZULTÁCIÓ

tarot_kartya_utmutatas.jpg

Címkék

Lélek pszichológia

                                                                         ebredj_mo_lelek_pszichologia_keretes2_szerkesztve.jpg

                                                                                          Bővebben

kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

EURÓPA HÁBORÚJA

2016.01.25. 16:24 :: Evamaria

Hónapok óta tart Európa megszállása – döbbenet, hogy még mindig mennyire vakok, süketek és közömbösek az emberek!
A politikusok továbbra is csak lopnak, csalnak, hazudnak, marakodnak és egymásra mutogatnak, miközben a terroristák migráns jogcímen megszállják azt a földrészt, amelyen élünk.
Már régen nem titok, hogy a nemzetek kizsákmányolása mögött egy szervezett háttérhatalom áll, melynek csupán egyetlen célja van: a világhatalom megszerzése.
E terv csak úgy valósulhat meg, ha minden országot térdre kényszerítenek, aki pedig ellenszegül (pl. Oroszország és Kína), azt igyekeznek démonizálni az általuk irányított médiákon keresztül.
Új világrendről beszélnek, ami az „egyről” szól, csakhogy nem az isteni egység megteremtésének szándéka van e „rend” mögött, hanem a sátáni. A világrendjük alatt az egy világkormány, az egy világhadsereg, az egy világbank, és az egy világvaluta, azaz a bolygó központosítása értendő.
Gyűlöletet, viszályt szítanak az emberek és a nemzetek közt; sarkosítják a társadalmat (szegények, gazdagok); meghamisítják a történelmet; az emberi szellemi értékeket az oktatásukkal, a vallásaikkal és a médiájukkal megfertőzik, majd megsemmisítik, hiszen minél tudatlanabb valaki, annál alázatosabb rabszolga.
Köntös fogalmakat használnak, ilyen például a humanizmus, pacifizmus és a demokrácia, amelyek mögött valójában a nihilizmus eszméje áll. A demokrácia kifejezést egyenesen imádják, hiszen e mögött rejlik a káoszteremtés, valamint az emberek kizsákmányolásának és elnyomásának számtalan lehetősége.
Tényleg nem látjuk, hogy az emberiség „vírusa” Izrael és Amerika?

dollar_szimbolum1.jpgÁL – OM AMERIKA…
Amerikát sokan a lehetőségek földjének tartják, de álomvilágban él az, aki azt hiszi, hogy ott kolbászból van a kerítés.

Soha nem értettem, hogy miért sztárolják úgy ezt az országot, hiszen e nemzet úgy jött létre, hogy megkínozták, majd kiirtották a földrész őslakosságát. Nincsen ősisége, mindenféle nép lakja és rengeteg vér tapad a nevéhez/kezéhez.
És erre az „egyesült államokra” kellene felnéznie a világnak?
Amerika kormánya minden ország dolgába beleszól, holott jobb lenne, ha a saját mocskával foglalkozna.
Politikusaik pénzért és hatalomért nemcsak az anyjukat adják el, hanem önmagukat és népüket is. „Ártatlan emberek”-et (így nevezik a halálba küldött civil lakosságot) is képesek feláldozni (lásd 9.11) azért, hogy háborút kezdeményezhessenek és lemészárolhassák azokat a népeket, amelyek nem hajlandók őket, s a mögöttük álló háttérhatalmat szolgálni.
Ott van például a pénzük, melynek szimbólumai mindent elárulnak a nemzet ideológiájáról.
Már maga a dollárjel is a Démiurgosz (Világépítész, ismertebb nevén Sátán) szimbóluma.
S, hogy mit jelent ez a jelkép?
A két boton fölmászó kozmikus kígyó megöli a Napistent, így szimbolizálják a sötétség hegemóniáját a világ fölött.
Aztán ott van az egydolláros bankjegyen lévő szimbólumok sokasága (pl. befejezetlen piramis, mindent látó szem, 13-as szám szerepe stb.), melyek jelentéséről bizonyára már mindenki hallott.
Ezek mind szabadkőműves jelképek.
Na és mi köze mindehhez Izraelnek? Röviden összefoglalva csupán annyi, hogy a szabadkőművesek a Démiurgoszt, azaz a Világépítészt követik. Izraelben a jeruzsálemi Salamon templom azért lett „speciálisan” építve és különböző szimbólumokkal ellátva, mert ezt szánják a világhatalom központjának, ahonnan az a bizonyos „egy” uralja a világot.
Amerika a legnagyobb kiszolgáló személyzete a világhatalomra törekvő szabadkőműveseknek.
Egyszer azonban őket is eléri a végzet és nem lesz szükség „álterrortámadásra” ahhoz, hogy megízleljék az isteni igazságszolgáltatást.

„AZ Ő VÉRE…”
Mióta az eszemet tudom, sajnálni kell a második világháború koncentrációs táboraiban elhunyt zsidó embereket.
Nem értek egyet Hitler módszereivel, de ettől még szeretném megérteni cselekedeteinek okát.
Nem hiszem, hogy napjainkban sokak elmélkednének azon, hogy vajon mi lehetett az oka a náci zsidógyűlöletnek, de ha mégis, akkor nem mernek róla beszélni.
A Bibliában, amit sokan szent könyvnek tartanak, találtam egy olyan tételt, ami némi magyarázatot ad a zsidó néppel való történtekre. (Egy másik könyvben, – melyből sokak szerint már az olvasás is bűnnek számít – bővebb magyarázatra is ráleltem, ami még közelebb vitt a megértéshez.)
Amikor Pilátus megkérdezte a népet, hogy tényleg akarják-e, hogy megfeszíttesse Jézust a tömeg így kiáltott:
„Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; Az Ő vére rajtunk és gyermekeinken.” (Mt.27,25)
Akárhogy is nézem ez egy önátok, amit a zsidó nép tett magára! 1940 év múlva pedig elkezdett beteljesedni az önátok egy része.
Kevesen tudják, de Hitler egy nagyon spirituális ember volt és bár a sötét oldalt szolgálta, a népét mégis nagyon szerette. Az okkultizmus iránti érdeklődését az Ahnenerbe szervezet létrehozása is bizonyítja. S még mielőtt Hitlert köpködve nekem esnének a mai ezotériát vagy valamilyen vallást képviselők megjegyzem, hogy napjainkban is számtalan csaló, hazug, hamis próféta/tanító és gyógyító van, akik a sötét oldalt szolgálják szeretetet és békességet hirdetve. Az, hogy valaki istenhívőnek, spirituális gondolkodónak, vagy okkult tudományok tudójának vallja magát, nem garancia arra, hogy tisztességes, korrekt és szeretetteljes ember.
Az Ahnenerbe a Harmadik Birodalom legtalányosabb szervezete volt. Egyik fő feladata az okkult tudományok és paranormális képességek felhasználásával való kapcsolattartás a transzcendens világgal.
Nem vitás, hogy a diktátor módszerei igen kegyetlenek voltak, amiért fizet is Németország rendesen azóta is.
Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni a náci mozgalom valódi szándékát, hiszen a háttérhatalom tett arról, hogy az igazság nagy része ne kerüljön napvilágra (EDDIG!).
Azt tanították az agymosoda iskolákban, hogy Hitlert gyűlölni kell, mert elmebeteg, pszichopata és tömeggyilkos. Hát persze… van ennek is igazsága, de kutatásaim alapján azt látom, hogy valójában a legfőbb bűne az volt, hogy szembe mert szállni a szabadkőműves háttérhatalommal és mindemellett beteljesítette egy nép sorsának azon fejezetét, ami egy önátok miatt keletkezett. Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy ez az önátok még mindig aktív és korántsem ért véget Hitler tevékenységével.
Egyébként pedig, ha jól megnézzük a múlt és jelen politikus vezéregyéniségeit, akkor láthatjuk, hogy néhány kivétellel, egyikükre sem jellemző az, hogy a bölcsesség, értelem és a jellem kiválasztottjai lennének. Nem csak a német diktátor volt a világ leg hatalomra éhesebb tömeggyilkosa.
A háttérhatalom nagyon is tisztában van azzal, hogy Németország ma is az egyik legfejlettebb és legbefolyásosabb nemzete Európának, ezért el kell lehetetleníteni.
A második világháború óta különösen vigyáznak arra, hogy a németek a legkisebb nemzettudattal se rendelkezzenek, és folyamatos bűntudatuk legyen Hitler cselekedetei miatt. Pedig van nekik nem is akármilyen egységtudatuk, és ahogy elnézem, a muszlimosítás miatt hamarosan megmutatják a világnak, hogy hogyan kell egy népnek összefogni és megvédeni hazáját.

„VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK!”
Lassan egy éve, hogy csak jönnek és jönnek a muzulmán háborús menekültek és velük együtt a terroristák. Ez Európa, de főleg Németország megszállását jelenti, ám Franciaország is nagyon csípi a háttérhatalom szemét.
Ha visszatekintünk a francia történelemben, akkor láthatjuk, hogy ez a nemzet is elégé lázadó típus, amikor betelik az a bizonyos pohár. Lehet, hogy egy újabb párizsi forradalomtól félnek a háttérben megbújók?
Amennyiben hajlandóak vagyunk holisztikusan gondolkodni és az ok-okozati összefüggéseket keressük, akkor vegyük észre, hogy ez a nemzet is gyakran asszisztált más országok elnyomásához és kifosztásához pl. a Párizs környéki békeszerződésekkel (versailles-i, trianoni, saint-germaini, sèvres-i békeszerződések).
Miből gondolják az érintettek, hogy ezeknek a tetteknek soha nem lesz következménye?! Mint minden más nemzet, így Franciaország is vetett egykor, most eljött náluk a betakarítás ideje…
Lehet, hogy az is közrejátszik a Franciaországot érintő merényletekben, hogy állítólag ebben az országban van a legtöbb szabadkőműves elleni mozgalom?

ISZLÁM
Az iszlám szó engedelmeskedést jelent, s vallási nézetének központjában az Allah (nem név, hanem „az Isten”) akaratának való teljes és tökéletes engedelmeskedés gondolata áll. E hit követője a muzulmán, aki vállalja az engedelmességet.
Az iszlám közösségi eszméből következik a dzsihád, vagy szent háború fogalma, ami az iszlám védelmezésére szolgál, és megengedi ennek társadalmi megvalósítását, és elvileg nem erőszakolja az egyén áttérítését. Gyakorlatilag azonban a dzsihád mindazok ellen zajlik, akik „nem az Iszlám házában élnek”.
Mivel az iszlám nemcsak közösség, hanem vallás is, ezért a dzsihád eszméje az, hogy megvédjék magukat és kiterjesszék saját életmódjukat.
Sok muzulmán úgy értelmezi e háborúban való részvételt, mint a spirituális küzdelem allegóriáját az ellenségek ellen önmagukon belül.

verkut_teherani.jpg
A képen a teheráni VÉRKÚT látható, amelyet a dzsihád áldozatainak szenteltek.

HÁBORÚ
Azoktól, akik már megélték azt hallhatjuk, hogy „Isten mentsen meg a háborútól bennünket”.
A mai ember nem tudja mi a békesség, ennél fogva értékelni sem tudja azt. A békétlen, gyűlölködő, haragos, irigy és kapzsi természetével tudatlanul is előidézi a háborút. Az embereket nem a boldogság és a béke kovácsolja össze, hanem a „közös probléma”.
A szenvedés nemesítő hatását minden vallás tanítja, és a szkeptikus, ateista gondolkodók is kénytelenek tapasztalatokat szerezni az események útján.
A jelenlegi társadalmi rendszer elérte a holtpontot, már nem nyújt fejlődési lehetőséget az emberiség számára. A harag, gyűlölet, bűntudat, aggódás, irigység és tudatlanság nem segíti a lélek fejlődését, csupán az anyagi világ mocskában tart. Aki nem képes változni és az Élettel együtt működni, az alkalmatlan a folytatáshoz, ezért a jóságos természet kiveszi az embert abból a testből, amely nem azon az úton halad, amelyik az ő igazi fejlődését elősegíti. Ez történhet betegség, katasztrófa, baleset és háború útján is.
Nem pánikkeltésképpen vagy félelemben tartásként mondom, de elkerülhetetlennek látom a háború megélését.
Papolhatunk itt a szeretetről, elfogadásról, megértésről és együttműködésről – láthatjuk, hogy ez az, ami nem megy a mai emberiségnek. Amíg a tisztességes embert nevetségesnek, a hazug és kapzsi személyiség-központú jellemtelenségét pedig mintaképnek tekintjük, addig ne reménykedjünk a jobb és békés világ eljövetelében!

Jelenleg Európa puskaporos hordón ül, ami bármikor felrobbanhat.
Több prófécia is foglalkozik ezzel az időszakkal (pl. Nyirkai Jóslat, Nostradamus), melyek bizony háborúkat jeleznek előre, de most még a jelen eseményei nem késztetik cselekvésre a csordaszellemben élőket.
A 2016-os év energiája azonban jelentősen hozzájárul a változás és változtatás igényéhez.
http://tudatraebresztes.blog.hu/2016/01/08/2016_a_finale_eve_551

ÉBREDJ EGYSÉGTUDATRA MAGYARORSZÁG és EURÓPA!

Ajánlott linkek:
http://tudatraebresztes.blog.hu/2015/12/06/nyirkai_joslat_2015
http://tudatraebresztes.blog.hu/2015/11/20/turani_atok_a_sahname_szerint
http://tudatraebresztes.blog.hu/2014/11/13/_zenelo_sivatagok_tigrise_nyirkai_joslat

 

Szólj hozzá!

Címkék: iszlám háború dzsihád jóslat gondolatébresztő szabadkőműves háttérhatalom nyirkai jóslat 2016 egységtudat Magyarország Hitler Nostradamus próféciái 9-es szám Vérkút

A bejegyzés trackback címe:

http://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr308169132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.