Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző

Facebook oldaldoboz

TAROT KÁRTYA KONZULTÁCIÓ

tarot_kartya_utmutatas.jpg

Címkék

Lélek pszichológia

                                                                         ebredj_mo_lelek_pszichologia_keretes2_szerkesztve.jpg

                                                                                          Bővebben

kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

2014.03.03. 14:11 :: Evamaria

Eu válság szerk.jpgÉvek óta figyelem a magyar álláslehetőségeket és a helyzet napról napra siralmasabb.
Inkorrekt, hiteltelen szavú munkáltatók keresnek bepalizható, éhbérért is munkát vállaló embereket, valamint „muszájból” meghirdetett állásajánlatokkal kápráztatják el a keresőket.

Országunk a rendszer/gengszterváltás óta egyre csak lejjebb süllyed a posványban, a szervezett háttérhatalom a libériás inasai segítségével pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy egy magyarságát felejtő népet kreáljon belőlünk.

Az európai uniós tagság mit hozott számunkra? Még nagyobb nyomort, mint ami volt és tetejébe az adósrabszolgaságot!
Az EU-s pályázati lehetőségekkel azt sugalmazták, hogy munka és gondolkodás nélkül is lehet országot építeni. A spekulációknak teljes teret adtak, s így törvényes keretek között lehet kirabolni az embereket, ezzel példázva azt, hogy a munkából nem lehet megélni.

A munkanélküliséget kiváltó szervezett háttérhatalom célja az, hogy egy állandó hiányérzetben szenvedő, kétségbeesett egyénné váljon az ember, akinek elsődleges szempont az életben az egyedfenntartás („túlélés bármi áron”), a csoportfenntartással szemben. Így törik meg a közösségi összetartozás érzését és e rendszer olyan embereket nevel ki, akik csakis saját érdekeiket tartják szem előtt.
Ha az emberek közt nincsen bizalom és folyamatosan becsapják egymást, akkor a harag és gyűlölet annyira elvakítja őket, hogy eszükbe sem jut gondolkodni és feltenni a kérdést, hogy „Mi, vagy ki áll ennek a hátterében és mi a célja?”
Az emberiség retteg a harmadik világháború kitörésétől, holott ez már régen bekövetkezett és napjainkban is tart, csak nem vesszük észre, hogy most a háborút nem tankokkal, hanem bankokkal, nem vadászrepülőkkel, hanem utasszállítókat átalakított chemtrail-csíkot húzó repülőkkel, törvénytelen törvényekkel, gyógyszernek és élelmiszernek álcázott mérgekkel vívják.
Sok éves tapasztalattal rendelkezem álláskeresés tekintetében. Hazudik az, aki azt állítja, hogy csökkent a munkanélküliek száma! Csökkenésről szó sincs, növekedésről annál inkább.
Ezzel az írással valószínűleg sokaknak nem mondok újat, de hátha mégis!
Ebben a munkámban összefoglalom a munkanélküliséggel és álláskereséssel kapcsolatos tapasztalataimat, s közben igyekszem a hagyományostól eltérő megvilágításba helyezni az állástalanság állapotának okát.
A munkanélküliség okait holisztikus gondolkodásmóddal vizsgálom, melynek alapelve az, hogy minden mindennel összefügg, tehát semmi sem történik véletlenszerűen az életünkben!
Aki úgy gondolja, hogy az élete tele van véletlenekkel (melyek csupán a tudatlanságának magyarázatai), vagy a sors (Isten) büntetéseivel, az a személy ne olvasson tovább!
Gondolkodásra és az összefüggések megértésére hívom az Olvasót, nem pedig önsajnálkozásra és bűnbakok keresésére.

MUNKAHELYI LÉGKÖR NAPJAINKBAN
Munkanélküliségem évei alatt igyekeztem minden lehetőséget megragadni, hogy a megélhetés érdekében munkát találjak. Számtalan álláshirdetésre jelentkeztem és ismerősök is próbáltak a maguk módján segíteni, ám mégis folyamatosan falakba ütköztem.
A „valamiből élni kell” és a tapasztalatszerzés okán néhány évvel ezelőtt közmunkát is vállaltam, ahol volt szerencsém meggyőződni arról, hogy a közalkalmazotti szféra az egyik leggusztustalanabb közösségek és munkáltatók egyike. (Ahogy embertársaimtól hallom a szolgáltató cégek, a multik és a magántulajdonban lévő vállalkozások légköre sem különb.)
A mai világban nagyon sok emberre jellemző a kétszínűség (sokszínűség), akik társadalmi és munkahelyi pozíciójuk megtartásának érdekében nyalnak a feljebbvalójuknak. Gyakran eltűnődtem azon, hogy az effajta emberek be tudják-e még húzni a szájukba a nyelvüket, ugyanis annyit nyalnak talpat és mást, hogy ennyi nyelvmunkától csodának tartom, hogy a szájukban még elfér eme testrészük.
A munkahelyeken hatalmi harcok zajlanak még a „legkisebbek” között is.
A vezető beosztásban lévők gyakran fitogtatják fölényüket a beosztottakkal szemben. Ennek oka általában az, hogy a személy tele van félelemmel, állandóan retteg attól, hogy elveszíti „hatalmát”, valamint annyira gyenge és tehetetlen saját életének területén, hogy már csak úgy érzi magát valakinek, ha másokon uralkodik. Sokak pedig állandóan helyezkednek, fúrják egymást és mindig ugrásra készek a másik hátbatámadására azért, hogy pozíciójukat megtartsák és a lehető legkiváltságosabbak legyenek a főnöknél.
Irodai munkásságom során több főnököm volt, akik azért még emberek tudtak maradni vezető beosztásuk ellenére is. Az utóbbi években azonban javarészt gerinctelen, jellemtelen, idegbeteg és súlyos személyiségproblémákkal küszködő vezetőkkel és munkatársakkal hozott össze a sors. Pl.dolgoztam egy KFT-nél, ahol a tulajdonos úgy fejezte ki intelligenciáját és emberségét, hogy szó szerint a munkavállaló anyját szidta hangosan, mindenki előtt. Mindegy volt, hogy hallják a kollégák és az ügyfelek – elvégre ő a cég tulajdonosa és a minimálbérért cserébe mindent megtehet a beosztottakkal.
A közmunkavégzésem során pedig az igazgatónő rendszeresen lelki terrorba tartotta az alkalmazottakat és mindennap kilátásba helyezte valakinek az elbocsátást. Mikor ki volt soron… Gyakran láttam alkalmazottat a folyosón vagy a mosdóban sírni azért, mert az igazgatónő kivetítette a dolgozóra az éppen aktuális problémáit, elszenvedett és fel nem dolgozott sérelmeit.
Ismerem azt az érzést, amikor az ember gyomorideggel megy dolgozni, és az egész napját a szorongás és a félelem (rettegés) jellemzi.
Mi az oka mindennek és mit tehetünk ezek ellen?
Amíg a többség karriert épít és mindenkin átgázolva vezetőpozícióra törekszik, s ez által gazdagszik; amíg éhbér vagy semmi a fizetsége a tisztességes munkának; amíg lesz olyan, aki alamizsnáért, fillérekért képes eladni nemcsak magát, hanem az anyját is; amíg a környezetünket hibáztatjuk a problémáink miatt; amíg másokat és a világot akarjuk megváltoztatni anélkül, hogy mi magunk változnánk, addig kollektívan semmit nem tehetünk.
Tehetetlenségünk oka a tudatlanság.

MUNKANÉLKÜLIEK és SZÁMKIVETETTEK
Országunkban egyre csak növekszik az álláskeresők száma, ami a közhiedelemmel ellentétben nem azért van, mert az embereknek büdös a munka. Azt az elvet, hogy a magyar ember buta, lusta, semmirevaló és haszontalan csak belénk akarják beszélni azok, akik évek óta rajtunk élősködnek, és akiknek az érdekük úgy kívánja, hogy a semmirevalóság és a haszontalanság tudata uralja a lakosság elméjét. Minél nagyobb a széthúzás, annál kevesebb az esély arra, hogy a magyar nép egységtudatra ébred. Az elmúlt húsz évben a szervezett háttérhatalom számtalan eszközt bevetett azért, hogy a magyarok elhiggyék magukról, hogy egy szerencsétlen, mihaszna nép. És elhittük!
A bábkormányok pedig a hatalmon maradásuk érdekében asszisztáltak ahhoz, hogy országunkat minden tekintetben kizsákmányolják.
Módszeresen tönkretették hazánk iparát és mezőgazdasását. Volt cukorgyárunk, húsüzemünk, tejgyárunk, konzervgyárunk, dohánygyárunk, ruhagyárunk, cipőgyárunk, mezőgépgyárunk, vagongyárunk, gördülőcsapágy üzemünk stb. melyeknek elkótyavetyélésével és 1 Forintért való kiárusításával ellehetetlenítették Magyarországot a népével együtt.
A termelőcégek felszámolásával nagyon sokan kerültek az utcára. Ekkor kapta a lakosság azt az ösztönzést, hogy legyen magánvállalkozásuk az embereknek és gomba módjára elkezdtek szaporodni a jobb élet reményében a KFT-k, BT-k, ZRT-k és az egyéni vállalkozók. Senki nem vette észre (mert nem akarta észrevenni), hogy országunk kizsákmányolása milyen profi módon történik és, hogy egyre inkább tömeghipnózisban tartanak bennünket.
Először az iparunkat és a gazdaságunkat fojtotta el a háttérhatalom, aztán a magánvállalkozásokat úgy, hogy az éppen hatalmon lévő kormány a közterheket olyan mértékben emelte, hogy az már megfizethetetlenné vált, s így nem volt kérdés a vállalkozások felszámolása.
Jelenleg pedig a családok vannak soron, akiket a hiteltörlesztéssel, bankadóval, rezsi és egyéb költségekkel, gyógyszerekkel, mérgezett élelmiszerekkel stb. igyekszenek végképp eltörölni.
Az Európai Unió a hontalanságot, a munkanélküliséget, az éhínséget és a sötétséget hozta magával a magyar nép számára.
Az állástalan emberre sokan úgy tekintenek, mint egy élősködő parazitára. Még a munkaügyi központban is gyakran érezhető a lenézés és megvetés. Minél régebben munkanélküli valaki, annál nyomorultabbnak és haszontalanabbnak érzi magát, az idő múlásával pedig egyre kevesebb az esély arra, hogy munkát talál.
Amikor 8 hónapig a közmunka egyik résztvevőjeként az „übermensch” irodai közalkalmazottak közt dolgoztam, az igazgatónő titkárnője így beszélt rólunk a négy kiközvetített munkavállalóról, akik mellesleg havonta 80.000.- Ft/fő, azaz 320.000.- Forinttal gazdagították az intézményük pénztárát, ugyanis „fejpénzt” kaptak utánunk az önkormányzattól:
„Az utcáról jöttek ide és oda is mennek vissza.”
Nevünk sem volt, „Dehuszosok”-nak neveztek bennünket. (A DEHUSZ-ra később még visszatérek.)
Minden ember másként éli meg a munkanélküliséget és azt a szégyent, megaláztatást, ami ezzel együtt jár.
A munkahely elvesztésekor egyből az fogalmazódik meg a személyben, hogy „szerencsétlenségének” oka biztosan az, hogy nem jól végezte a munkáját, nem elég jó szakember vagy esetleg nem alkalmas az adott pályára.
A másik gondolatmenete pedig az, hogy azért lett munkanélküli, mert a főnök szemét és azokkal a talpnyalókkal veszi körbe magát, akiknek nagy része van abban, hogy ő munkanélkülivé vált.
Mind a két megközelítés rossz!
Az egyik az önostorozás, a saját magunk leminősítése, a másik a kifelé mutogatás, amikor másokat okolunk a sorsunk miatt.
Semmi sem történik véletlenül! A munkanélküliségnek is oka van és ez az ok abban a személyben keresendő, aki állástalanná vált.
A munkanélküliség következmény, melyet valamilyen ok váltott ki. Ez az ok nagyon sok minden lehet. Csak néhány példa: eljött a változás/változtatás ideje; egy olyan munkalehetőséget kínál az élet számunkra, amit szeretünk csinálni, és ami által a valódi énünk kiteljesedhet; máshol van ránk szükség (pl. család, karitatív szervezet); tanulási lehetőséget kínál a sors, hogy más munkaterületen dolgozhassunk stb.
A válaszokat magunkban kell megtalálnunk, de nem úgy, hogy semmirevalónak értékeljük létezésünket, vagy másokra mutogatunk.
S, hogy miért lenézett a munkanélküli állástalan ember?
Erre is több magyarázat lehet, csak néhányat emelek ki: Talán elsőként azért, mert az egyén is értéktelennek és mihasznának tartja magát. Hogy is várhatja el valaki, hogy mások megbecsüljék, ha saját magát nem tartja értékesnek? Jól jegyezzük meg, hogy önbecsülésünk értékmérője mi magunk vagyunk!
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy az érintett személy hányszor nézte le, vagy ítélte meg a nála gyengébbeket, vagy állástalan embereket? Na és, hogy állunk az alázat gyakorlásával?
A mai dolgozó embernek két főcsoportja van: az ambiciózus, akit a karrierépítés és a meggazdagodás vágya vezérel, valamint a kevésbé törtető, aki csak dolgozni szeretne, hiszen „valamiből élni kell”.
A legnagyobb problémát az okozza, hogy a pénz, mint cél szerepel az emberek tudatában és nem, mint eszköz, ahhoz, hogy elérjék a céljukat.
A pénz ma már nem csereeszközként SZOLGÁL, hanem egyfajta Istenként uralkodik az emberek életében. Pénzért bármit…
Sajnos csak keveseknek jut eszébe, hogy azt a munkát végezze, és az által teljesedjen ki az egyénisége, amihez tehetsége van, és amiben örömét leli.

HIVATÁS és KARRIER
Sokan nincsenek tisztában e két szó jelentésével és az ÉLET értelmével. Nem tudják, hogy a hivatás és a karrier között bizony hatalmas különbség van, valamint az ÉLET értelmét sem a pénz jelenti.
Az ember, teremtő és alkotó munkájának kiteljesedését hivatásnak, azaz teremtésnek nevezzük.
Hivatásunk gyakorlása közben azonosulunk azzal, amit alkotunk úgy, hogy szeretettel, jókedvvel, odaadással és lelkesen végezzük munkánkat. Ez egy olyan teremtés, amibe az ember a „szívét, lelkét” bele adja és a SZELLEM – LÉLEK – TEST harmóniában van egymással. Minden alkotó/teremtőmunka tükrözi az egyén szellemiségét, lelkiségét és személyiségét, tehát istenségét. Ez a fajta munka bármi lehet (főzés, horgolás, kertészkedés, házépítés, könyvelés, tanítás stb.) a lényeg az, hogy mit él meg az ember (milyen örömteli érzéseket) alkotó tevékenységének ideje alatt.
Csakis az élethivatás szerinti munkavégzés során lehetséges elérni tartós sikert!
A karrier mulandó, nincsen benne teremtő akarat. A karrierista ember nem az egység megteremtésére törekszik, csupán a pénz, a hatalom és a hírnév miatt csatlakozik be a teremtésbe. A karrieristának hiányos a hivatástudata, mert törekvése nem az egész megteremtésére irányul, hanem csak az egész egy részének a létrehozására.
Mivel a karriert hajszoló ember elsődleges célja a pénz és az ezzel járó talmi csillogás, – ami a hivatástudattól egyre messzebb viszi – így előbb-utóbb a személy akadályt fog jelenteni valakinek. Számtalan esettel találkozhatunk, ami arról szól, hogy az egykor nagyon gazdag és híres emberek egyik pillanatról a másikra, hogyan vállnak koldussá (pl. „sztárügyvédek”, politikusok, igazgatók, vállalkozók stb.).
Sokszor ezek a bukott karrieristák görcsösen szeretnék visszaépíteni birodalmukat, ami többnyire nem sikerül. Ez azért van, mert az adott munkakör nem a hivatásuk és annak a tevékenységnek, amit addig csináltak lejárt az ideje.

MUNKAÜGYI KÖZPONT ÁLTAL KÍNÁLT MUNKALEHETŐSÉGEK
Debreceni lakosként a helyi munkaügyi központ által kínált lehetőségeket figyeltem meg tüzetesen, azonban biztoson tudom, hogy az alábbiak az ország minden pontján aktuális jelentőséggel bírnak.
Elsőként itt van mindjárt a „munkaügyi központ”, melynek hivatalos neve: Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltsége (még kimondani és leírni is sok). Valójában ez a hivatal egyike, a semmirevaló közösségeknek/intézményeknek. Munkát adni nem tudnak! Ami álláslehetőség ki van írva az előtérben elhelyezett hirdetőtáblára, azok sem érnek semmit. (Általában azok a munkáltatók ajánlanak e táblán állást, akik csak az állami támogatás miatt veszik igénybe a munkaügyi központ segítségét, és természetesen fizetésként csak a minimálbér jöhet szóba.)
Előfordul, hogy a munkaügyi központ tanfolyamokat is szervez, persze olyanokat, amelyeknek semmi értelme, hiszen az újonnan „kitanult” szakmákkal sem tud munkát biztosítani az álláskeresőknek.
Sőt tovább megyek… Az EU és a mögötte álló szervezett háttérhatalom parancsára a kormány olyan tanfolyamokat finanszíroz, amitől nem okosodik az ember, hanem inkább butul, és az agymosás után ugyanúgy a munkanélküliek táborába fog tartozni az egyén, mint a „képzés” előtt.
Gondolkodjunk már egy kicsit!
Régen egy szakma tanulásához minimum 3 évre volt szükség (lásd szakmunkásképző iskolák), s ez idő alatt a gyakorlati képzések kötelezőek és biztosítottak voltak. Ahogy felszabadult a diák még sokáig tanonc volt és több év kellett ahhoz, hogy kitanulja a szakmájának rejtelmeit.
Ma elég 6-8 hónap ahhoz, hogy valaki „mestere” legyen bármelyik szakmának… de csak papíron, valójában nincs mögötte sem elvi, sem pedig gyakorlati tudás.
Az emberek gyűjtik az iskolai végzettséget igazoló okiratokat (diploma, tanfolyam, idegen nyelv) és azt hiszik, hogy ezek a bizonyítványok hozzájuttatják őket álmaik munkahelyéhez, ami sok pénzt hoz kevés munkával.
Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány eredetileg azt jelentené, hogy a tanítvány megértett valamit a tanulmányozott területen. Ma már ez aktualitását vesztette, mert a gyorstalpaló tanfolyamokon nem az számít, hogy megértette-e a személy a leckét, hanem az, hogy kifizette-e a tandíj busás árát.
Visszatérve az álláslehetőségekhez, általában minden évben (tavasszal), a közmunkaprogram keretében a szerencsésebbeknek ajánl a munkaügyi központ valami munkát (irodai, szak-, illetve segédmunka), azonban ehhez is nehéz hozzájutni és csak néhány hónapig tart, a semmitől viszont több.
Nem tudom kihagyni írásomból a munkaügyi hivatalban dolgozók „lelkes segítőkészségét”!
Némelyik ügyintézőre csak rá kell nézni és egyértelműen látszik, hogy mennyire tekinti hivatásának azt, amit csinál! Egyes hivatali dolgozókról csak úgy sugárzik az életuntság, a fásultság, az érdektelenség, de találkoztam már olyannal is, aki olyan goromba volt az ügyféllel, mint a pokróc.
Mit is várhatnánk az ilyen „segítőktől”, akik magukon sem tudnak segíteni?
Ahogy elnézem, ebben a szférában sokak azt hiszik, hogy számukra egy életre szól az a munka, amit jelenleg végeznek és betonbiztos munkahelyük van. Nagyon rosszul hiszik!
Természetesen létezik rendes, jó szándékú, segítőkész ügyintéző is, akiben még van emberség és valóban azon munkálkodik, hogy segítségére legyen az álláskeresőnek.
Dehusz saját1 szerk.jpgSzeretett városom másik „nívós közmunkáltatója” a DEHUSZ: Debreceni Humán Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (KFT).
Ez a szerv a közfoglalkoztatásra, vagyis a közterületi közmunkára van szakosodva. Magyarul fogalmazva: napjainkban a debreceni állástalan ember számára a DEHUSZ a szemétszedés és az utcák takarításának lehetőségét kínálja. Ezzel még nem is lenne gond, hiszen a munka nem szégyen és a környezet tisztasága is fontos. A problémát az éhbér, a megalázottság és a munkanélküliség csökkenéséről való statisztikai hazugság jelenti.
Ezek a szegény munkanélküliek havi 50.000.- forintért napi 8 órában róják az utcákat esőben, hóban, fagyban és forróságban, miközben szinte emberszámba sem veszik őket. Még arra sincs lehetőségük, hogy a „folyó ügyeiket” elvégezzék, hiszen nem áll rendelkezésükre illemhely. (A férfiak még el is intézik valahogy a dolgot – bár ez is tiltott közterületen – de a nőknek semmi lehetőségük nincsen, főleg akkor, ha nehéz napjaikat élik…) A munkáltató úgy van vele, hogy a dolgozó menjen be valami vendéglátó egységbe és intézze el ott a dolgát. Igen ám, csakhogy ezért vagy fizetni kell, vagy pedig fogyasztani valamit. Havi nettó 50.000.- forintos fizetésből azonban nem vastagon telik erre az egyszerű közmunkásnak.
Dehusz szerk.jpgAmi viszont
mindezeken felül még vérlázító, az a DEHUSZ felirattal ellátott feltűnő sárgászöld színű mellény/kabát, kötelező viselése.
Természetesen a jogi viták elkerülése végett erre is hoztak törvényt, melynek az a lényege, hogy minden közterületen dolgozó ember számára kötelező a láthatósági ruházat viselése.
Akármilyen törvény mögé is bújtatják e mellény/kabát kötelezően előírt viselését, ez már akkor is diszkrimináció! E felirattal nyilvánosan megjelölik az embereket és hátrányos különbségtételt tesznek a lakosság között. Akár faji, vagy iskolai végzettség különbségtételről van szó mindenképpen a megalázás és a lejáratás áll a háttérben.
Ha ennyire fontos a közterületeken dolgozók láthatósága, akkor a hivatalokban is kötelezővé kellene tenni az effajta munkaruhát, elvégre azok is közterületnek számítanak, hiszen a lakosság tartja fent.
Hivataltól függően más színű mellényt hordhatnának például a politikusok, az önkormányzati és a kormányhivatali, valamint az adóhatósági dolgozók a hátukon egy olyan felirattal, amelyből egyértelműen kitűnik a munkáltató és a dolgozó haszontalansága. A lényeg: a feltűnő jól láthatóság és a nagybetűs felirat! Miért ne tudhatná mindenki, hogy melyik csoportba tartozik a „ruha” viselője? Vajon mennyire tetszene a „ki, ha nem én” társaságnak, ha leköpködnék őket és megjegyzéseket tennének rájuk?

ÁLLÁSHIRDETÉSEK
profession v.jpgAz országunkban uralkodó óriási munkanélküliség ellenére álláskínálat van bőven az interneten és különböző hirdetési újságokban. Csalókból, MLM rendszerből, otthon végezhető távmunkából, ügynöki tevékenységből és „kényszer” hirdetésekből gazdag a kínálat.
Sokszor azt sem tudja az álláskereső, hogy kinek küldi el e-mailben a szakmai önéletrajzát, s kinek adja ki munkásságának részleteit.
Csaló
az, aki munkába állás előtt pénzt kér a munkavállalótól, valamint az is, aki „próbanap” címen fizetés nélkül napokig, vagy akár hetekig dolgoztatja a jelentkezőt. Milyen munkahely az, ahol az alkalmazott fizet azért, hogy dolgozhasson, és milyen munkáltató az, amelyik próbanap ürügyén használja ki az ember nyomorúságát, s így szerez ingyen munkaerőt?
Az MLM rendszert sem kell bemutatni. Ez a vásárlás-ösztönző marketingformák egyike. Egy piramisrendszer, melynek van egy alap és egy záróköve. Mindig az jár jól, aki a zárókőhöz, vagyis a piramis csúcsához van legközelebb. Az alapkőhöz közelebb levőké a kulimunka és néhány fillér, ami megélhetést nem biztosít.
No és az ügynöki munka… Ez egy igen tág tevékenységi kör sok undormány belefér. Csak néhány példa: telefonos munka, befektetési tanácsadó, értékesítési tanácsadó, kapcsolattartó és adminisztratív munkatárs, pénzügyi kapcsolattartó, pénzügyi szakreferens, pénzügyi menedzser, üzletkötő stb.
Ezek a házalós és telefonon zaklatós ügynöki tevékenységek a legvisszataszítóbbak, és azok sem akármilyen személyiséggel rendelkeznek, akik ezt csinálják. Az ilyen jellegű munkát végző emberekre nagymértékben jellemző az erőszakos és agresszív magatartás. Ha nem tudja rábeszélni az állástalan embert arra, hogy őt szolgálja, akkor először csak érzelmileg és anyagilag manipulálja, ha ez sem jön be, akkor támadóvá válik és elkezdi kritizálni, megítélni, valamint minősíteni a személyt.
Kényszerhirdetésnek
nevezem azt, amikor a munkáltató meghirdet egy állást azért, mert törvény írja elő, de már régen meg van rá az ember. Ebben az esetben legtöbbször olyan szövegű hirdetés kerül feladásra, hogy nem született még le a Földre az a személy, aki megfelelne a feltételeknek.
A közalkalmazotti álláshirdetésekben sem akármilyen elvárások vannak felsorakoztatva.
Amikor egy közalkalmazotti státusz kerül meghirdetésre az elvárások közt szerepel, – a fényképes szakmai önéletrajzon kívül – az iskolai végzettségeket igazoló és egyéb személyes dokumentumok, valamint három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány mellékletként való csatolása. A naivabb álláskereső egyén az utolsó fillérjét is képes kiadni az erkölcsi bizonyítványért és mellékeli jelentkezéséhez a hirdetésben leírt okmányokat, s közben fel sem merül benne az adataival való visszaélés lehetősége. Pedig bármi megtörténhet…

ÁLLÁSINTERJÚ
Aki idáig eljut, az már „szerencsésnek” mondhatja magát és felcsillan egy halvány reménysugár, hogy talán lesz munkahelye. Azonban még most jön a neheze!
Itt aztán kapja az ember a kereszt és a hülye kérdéseket!
A szakmai tapasztalattól kezdve, a családi háttérig mindenre kíváncsiak.
Mi az egyén hobbija, hova és milyen időközönként megy nyaralni, ha egyedülálló, akkor van e barátja vagy barátnője, van-e gyerek, és ha van, mennyi idős, miért szeretne a cégnél dolgozni, miért tartja magát a legalkalmasabbnak az adott állás betöltésére stb.
A nőknél a gyerekkérdés a buktató! Ha van gyereke az illetőnek az a baj, mert feltételezik, hogy ha megbetegszik a gyermek, akkor a szülő táppénzre megy. A munkáltató azonban olyan embert keres, akire lehet számítani, és akinek a cég az első, nem pedig a gyereke (a táppénz költségeiről már ne is beszéljek).
Ha nincsen gyerek az azért jelent problémát, mert a nőnemű jelölt valószínűleg előbb-utóbb szeretne anyává válni, a gyermekgondozási évek és a kisgyermekkor táppénzes időszaka pedig szintén csípi a munkáltatók szemét.
A fiatal pályakezdővel az a baj, hogy nincsen gyakorlata, de a 40 év feletti sem jó, mert az meg ugyan tapasztalt, de a munkáltató szerint nem elég lendületes, tehát öregnek számít ráadásul a minimálbérnél is többet kell neki fizetni.
Az állásinterjú után mindig megígéri a munkáltató, hogy x időn belül jelentkezik és tájékoztatást ad a döntésről. Azt bizonyára tájékoztatja is, akire a választás esik, de a többi résztvevőt arra sem érdemesíti, hogy egy e-mail levelet küldjön a nemleges válasszal. A fél kezemen meg tudom számolni, hogy hány munkáltató tartotta be az állásinterjún adott „telefonon mindenképpen értesítjük” ígéretét.
Az álláshirdetésekben leírt, munkáltatók által kínált lehetőségek nagy része is hazugság (versenyképes jövedelem, egyéb juttatások, hosszútávú munkalehetőség, biztos háttér, változatos feladatok, vállalati autó, vállalati mobiltelefon, barátságos csapat stb.).
A versenyképes jövedelem sokszor minimálbért, az egyéb juttatások pedig 5-6 ezer forint értékű étkezési utalványt jelent.
(Olyan „állásajánlóval” is találkoztam már, aki irodai alkalmazottat keresett a családi vállalkozásába. Behívott állásinterjúra és azt ígérte, hogy 3-4 napon belül telefonon értesít a döntésről. Fel is hívott, ám közölte, hogy az adminisztrátori állást ugyan nem kaptam meg, de a barátnője lehetnék, amit ő anyagilag honorálna. Ezzel csak arra szeretnék rámutatni, hogy ilyen is van… a következtetések levonását az Olvasóra bízom.)

KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁS
A gengszterváltás és az európai uniós tagságunk sokadik következménye az lett, hogy „megnyílt” a világ, s vele együtt az országhatár is a magyar ember számára. Országunk kiárusítása és tönkretétele után a családok (életközösségek) megsemmisítése következett.
Sok hazánk fia azért ment ki külföldre dolgozni, mert itthon nem kapott munkát. Ha esetleg mégis talált állást, akkor a fizetése nem fedezte a megélhetési költségeket. Családapák hagyták itt asszonyaikat, gyerekeiket a nagyobb jövedelem érdekében, melynek sok esetben fásultság, depresszió, elhidegülés, tönkrement párkapcsolat lett az eredménye.
Most pedig a gyermekeink mennek külföldre, mert Magyarországon nem kapnak munkát és nem látják biztosítottnak a jövőjüket. A kivándorló fiatalokat „gazdasági menekülteknek” nevezte az egyik magyar politikus, akinek mellesleg van egy rakat utódja.
Ezért szorgalmazná a kormány a gyermekszületést, hogy aztán gazdasági menekülteket csináljon a fiatalokból?
Persze az emberek külföldre való eltávolításának is megvan a maga jelentősége, hiszen valahogy még idejében meg kell szabadulni a fiatal generációtól, nehogy időnap előtt isteni éntudatra ébredjen az ifjúság, és változtasson a saját és az ország sorsán!
Ha pedig évek múlva a „menekült” mégis visszatér az anyaországba, akkor szinte biztos, hogy egy egészségileg lerobbant, érzelmileg kiégett és szellemileg toprongy emberként tengeti majd itthon a hátralévő életét, akiben fel sem merül a változtatás kérdése. Azokról pedig már ne is beszéljek, akik meghalni jönnek haza, mert a külföldi munkavégzés olyan szinten az egészségük rovására megy, hogy gyógyíthatatlanokká válnak.
Okos, értelmes és szorgalmas honfitársaink napi 10-14 órát dolgoznak nehéz fizikai munkát más ország minimálbéréért.
Külföldön pedig szeretik a magyar munkavállalót, hiszen szorgalmas, precíz, alázatos és még nem is kell az elvégzett munkáért sokat fizetni.
Nem szükséges külföldre utazni ahhoz, hogy idegen országokat szolgáljunk!
Ha a magyar nem megy külföldre, akkor az jön el hozzánk. Elegáns nevet adtak az országunkat fosztogatóknak, ma már „befektetőknek” nevezik őket, holott közönséges rablók. Szinte nincs is olyan nagyobb cég, amiben ne lenne külföldi érdekeltség, vagy ne állna a háttérben egy politikai párt.
Hazánk nemcsak gazdaságilag van tönkretéve, hanem individuálisan is, hiszen az emberektől elvették az élethez való jogukat. A probléma csak az, hogy a lakosság az „élethez való jogáról” önként és dalolva mondott le.
Nemcsak az országot taposták el, hanem vele együtt a nyelvünket (ny-ELVünket) is. Hazánk tele van külföldi kizsákmányolókkal, akik még arra sem veszik a fáradtságot, hogy ha már idejönnek fosztogatni, akkor megtanulják a magyar nyelvet.
Az addig rendben van, hogyha a magyar ember megy ki külföldre dolgozni, akkor meg kell tanulnia annak az országnak a nyelvét, ahol a kenyerét keresi. Az már viszont mindennek a teteje, hogy Magyarországon azért nem jut munkához valaki, mert nem beszéli más nemzet nyelvét.
A lakosság nagy részét nem kérdezte meg senki, hogy akarjuk-e, hogy a külföldi „befektetők” (pl. multik) megszállják az országot, tehát nem hívtuk ide őket. Ha pedig hívás nélkül idejöttek, akkor az a minimum, hogy tanuljanak meg magyarul! Akinek pedig ez nem tetszik, az menjen haza a saját országába és fektessen be ott!
A világ angolkórban (fény hiányban) szenved és most már Magyarország is.
Nem véletlenül akarják a nemzetünkkel együtt nyelvünk írmagját is elpusztítani! A magyar, a világegyetem legősibb népe, az ősnemzet, aki a kozmikus nyelvet beszéli – éppen ezért a magyar nép és nyelv ELPUSZTÍTHATATLAN!

SZAKMÁK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK
Napjainkban nagyon sok gyereknek halvány fogalma sincs arról, hogy később mivel szeretne foglalkozni. Nem érdekli őket semmi a számítógépen (sz-ámító-gép), a bulizáson és a csavargáson kívül. (És akkor még az alkoholt és a drogot nem is említettem.)
Gyakran a szülő dönt arról, hogy hova menjen a gyerek tanulni. Anyuka, apuka pedig elfogult és többnyire nincs is tisztában gyermekének képességeivel. Már új szülött korban „megálmodja” a szülő, hogy mi legyen az utódból, ha felnő, és napi szinten igyekszik azt bekódolni az agyába. Szegény gyerek úgy nő fel, hogy a szülei, akik mellesleg a „legjobban szeretik” és a „legjobbat akarják” neki folyamatosan mossák az agyát és rákényszerítik az akaratukat. Ezek a szülők vagy sikertelenek munkájuk terén és úgy gondolják, hogy a gyerek majd megvalósítja azt, amit ők nem tudtak, vagy pedig olyan szakmáról van szó, ami „családi hagyománnyá” vált, és apáról fiúra száll (ilyen pl. az orvos, ügyvéd, magán vállalkozások stb.).
Nem kevés olyan esettel találkoztam, ahol a gyerek valami „egyszerű szakmát” szeretett volna tanulni, mert az érdekelte, de a szülő rákényszerítette az egyetemre mondván, hogy minél többet tanulsz és minél több diplomád van, annál kevesebbet kell majd dolgoznod a sok pénzért. Nem tűnik fel a korlátolt gondolkodású anyának és apának, hogy gyermeke bukdácsol, és csak kínlódik évekig a felsőfokú intézményben, aztán vagy elvégzi, vagy nem. Még ha meg is szerzi a diplomát a csemete, sokszor annyit ért a szakmájához, mint tyúk az ábécéhez.
Az oktatási intézmények sincsenek toppon, hiszen semmi értékeset nem tanítanak a gyerekeknek csak hazugságokat. A szakképesítések egyenlők a nullával.
Most minden gyerek jogász, közgazdász, orvos, tanár, igazgató, menedzser és Isten tudja, hogy milyen értelmiségi akar lenni. Az viszont senkinek nem jut eszébe, hogy dolgozni is kéne…
Jó mesterembert (pl. vízszerelő, burkoló, festő, villanyszerelő, asztalos, lakatos, varrónő stb.) manapság nehezen lehet találni,kontárt, csalót viszont nagyon sokat.
Csak néhány munkaterület, amelyeknek az idő folyamán eltorzították a szépségét és az értelmét:
Jogi szakmák:
Eredeti célja az, hogy korrektül és gyorsan segítsen megoldani a konfliktusokat.
Most legtöbbször az ügyvédek, bírók és ügyészek érdekeit szolgálja (a korrektséghez pedig köze sincs). A jogi szakmában lévők oly módon nyerészkednek, hogy gondoskodnak arról, hogy az általuk kezelt konfliktusok hosszan tartók és komplikáltak, a jogi nyelvezet érthetetlen, a törvények és rendeletek pedig olyan szövevényesek legyenek, amennyire csak lehetséges.
Biztosítási szakmák:
Eredetileg arra találták ki, hogy megfelelően elrendezze az egyén bármilyen komolyabb „balszerencséjének” megosztását a közösség tagjai között.
Mára ez egy iparággá nőtte ki magát, ami erőszakosan nyomul minden felé, és új rendszereket ad el a félelemre alapozva. Folyamatosan teremti és terjeszti az újfajta veszélyek kockázatát, amelyek ellen az állampolgárok úgy érzik, hogy biztosítaniuk kell magukat.
Oktatási szakma:
Széleskörű szakértelmet és tudást kellene nyújtania, felkészítve a diákokat arra, hogy megállják helyüket a gyakorlati életben.
A mai tanterv és oktatás nem a tudásról és a szeretetteljes tanításról szól, hanem arról, hogy gondolkodásra képtelen, vak és süket embereket, vagyis engedelmes állampolgárokat neveljenek a gyerekekből.
Mostanra egy értelmetlen elméleti tudás és bizonyítványtermelő üzemmé vált, amelyek nélkül az egyébként értelmes és intelligens fiatalemberek hátrányos helyzetben vannak.
Tudományok, tudományos kutatások:
A tudományok lényege az élet alapelveire irányuló tudás fejlesztése.
Mostanra a tiszta és őszinte tudás feltárásáról a figyelem áthelyeződött a tanulmánykészítő szakértelem csiszolására és az „értelmetlen, semmitmondó” kutatások támogatásának elnyerésére. A támogatások és a tudományos kutatások témái, valamint eredményei feletti ellenőrzés a világ legnagyobb vállalatai kezében vannak, akiknek nem érdeke sem a környezet tisztasága, sem az emberek boldogulása.
Gazdálkodás:
Eredetileg az állattenyésztést, a föld és gyümölcsei gondozásának szeretetét jelenti.
Most a vegyipari cégek termékeinek beadagolásáról, a föld mérgezéséről és a marketingről szól. A gazdálkodás ma a nemzetközi törvények, a segélyek, támogatások, szubvenciók iránti kérelmek és az ipari manipulációk útvesztője.
Művészi hivatás:
Ez a tevékenység valójában arra szolgál, hogy olyan tudati tartományba juttassa a művészt és a művészeti alkotás élvezőjét, ahol mindketten megélik saját teljességük isteni önkifejeződését és érzékelését.
Ma a művészet a divatról, galériákról és a marketingről szól.
Vallások
(egyházak, szekták, hitgyülekezetek), spiritualitás, ezoterika (jósok, „látók”, mesterek, fekete mágusok):
Céljának annak kellene lennie, hogy ösztönözze az embereket Isten megismerésére, megértésére és szeretetére.
Ehelyett sokkal inkább saját túlélésük és hatalmuk elősegítésével foglalkoznak, félelmet és viszályt szító tanok hirdetése révén. Nem azt tanítják, hogy „szeresd az Istent”, hanem azt, hogy „félj az Istentől, mert megbüntet”, ha másért nem hát azért, mert a világra jöttél (hiszen „bűnben születtél…”).
A vallás a legősibb és talán a legszélesebben alkalmazható szociális kontrollforma, melyet a szervezett háttérhatalom folyamatosan használ. Ez a rendszer évezredeken át működött és működik napjainkban is, s ez idáig összetartotta a nyájat, és eltereltette a „birkákat” oda, ahol ma tartunk (ateizmus, nihilizmus, vakhit, szekták, gyülekezetek stb.).

DIÁKFOGLALKOZTATÁS
Szülőként volt szerencsém ebbe a világba is bepillantást nyerni.
Régen a diákok leginkább a nyári szünidőben vállaltak munkát azért, hogy némi zsebpénzt keressenek és mindemellett „jó buli” is volt.
Ma a legtöbb diák a tanulás mellett azért dolgozik, mert a szülők nem tudják finanszírozni a taníttatáshoz és létfenntartáshoz szükséges összes költséget. A 18. életév betöltése illetve az érettségi vizsga után már semmilyen támogatás nem illeti meg a családokat.
Az egyedülálló szülőnek a tartásdíjra való jogosultsága is megszűnik, amikor a gyerek elvégzi a középiskolát és nagykorúvá válik, hiszen a felsőfokú oktatás vagy az életpályára előkészítő tanfolyam költsége már nem érinti az egykor tartásdíjra kötelezett személyt. (A tartásdíj helyett lehet ugyan kérni a „rokontartást”, azonban ennek olyan feltételei vannak, hogy nincs az a bíróság, ami ezen a jogcímen megítélne pénzbeli juttatást a gyermek részére.)
A diákszövetkezetek ugyanúgy kihasználják az emberek nyomorát, mint a többi munkáltató.
Minden diákszövetkezetnél alap a regisztrációs díj befizetése, melynek összege általában 1.000.- Forint, s amit a jelentkezőnek kötelezően ki kell fizetni. (Amikor kilép a gyerek a szövetkezettől, akkor ezt az összeget visszakapja.)
Nem is a regisztrációs díjjal van gond, hanem azzal, hogy a fiatalokkal bármit meg lehet csinálni, és senki sem kéri számon a szövetkezeteket, mint munkáltatókat.
Például van olyan diákmunka közvetítő, aki 10-12 órás éjszakai műszakra küldi a tanulókat, ám a gyár által kifizetett műszakpótlékból csupán 15 %-ot fizet ki a gyerekeknek. Amit a cégek fizetnek a diákmunkáért, annak csak piciny töredékét kapják meg azok, akik végzik a kulimunkát.
Ha a diák nem figyel oda és nem tartja nyilván a ledolgozott napjait, akkor némelyik diákszövetkezet hajlamos 2-3 nappal kevesebb munkabért utalni gondolván, hogy hülye a gyerek és úgysem tudja, hogy mennyi pénz jár neki. Természetesen a munkabér reklamáció után sem azonnal történik a hiányzó összeg átutalása, hanem majd a következő fizetéssel talán megkapja a dolgozó (addig is a diákszövetkezet ingyen és bérmentve használja a gyerekek pénzét).
Egyes diákmunka közvetítők gyakran megszegik a gyerekekkel kötött munkavállalási szerződést azzal, hogy sokszor késedelmes és hiányos a munkabér átutalás. A pálmát azonban nem a napi 10-12 óra munka és a hiányos, illetve késedelmes kifizetés viszi el, hanem az, hogy néhol egyes „feljebbvalók” kritikán aluli hangnemben beszélnek a gyerekekkel.
És a diák hallgat, nem mer szólni, mert ha kiáll magáért vagy a társáért, akkor „megbüntetik”, ami abból áll, hogy hetekig vagy akár soha többet nem adnak neki munkát. Ezt pedig nem engedheti meg magának, hiszen nagy szüksége van arra a kevés kis pénzre is.
Személyesen ismerek olyan egyetemi hallgatót, aki azért diákmunkázik, mert a családnak lakáshitele van, és a jövedelmével besegít a hiteltörlesztésbe, de van olyan is, aki azért dolgozik, mert a szülők jövedelme nem elég a megélhetésre, a legtöbben viszont azért munkálkodnak, mert az „ingyenes” ám mégis busás áron történő oktatási költséget ki kell fizetni valamiből.
Diákoktól tudom, hogy az egyik diákszövetkezet „projektvezetője”mondhatni Isten földi helytartójának hiszi magát és úgy beszél a fiatalokkal, mintha nem is emberek volnának, pedig ha jól megnézzük, akkor a gyerekeknek köszönheti a munkáját és azt, hogy jó fizetése van. De nemcsak a projektvezető féle veszi semmibe a szorgalmas, dolgos ifjúságot, hanem jó pár munkáltató is, aki diákot alkalmaz. Tudok olyan vállalkozóról, aki három hétig napi 3-4 órán át dolgoztatott diákokat és betanulási időszakra hivatkozva nem fizetett egy fillér munkabért sem.
Minden tiszteletem ezeké a gyerekeké, megérdemelnek minden fillért, amit kapnak, hiszen keményen megdolgoznak érte.
A diákfoglalkoztatásnak is megvan az előnye és hátránya. Előnye az, hogy a gyerekeknek fejlődik a kötelességtudatuk és hamar megtanulják megbecsülni és beosztani a pénzt. Hátránya pedig az, hogy a nagybetűs ÉLETBE kilépve azt látja a fiatal generáció, hogy sem az ember, sem a munkája nincsen megbecsülve.
A felnőtt munkavállalók is érintve vannak a diákfoglalkoztatással kapcsolatosan, hiszen a cégek inkább tanulókkal dolgoztatnak, mert az olcsóbb, mintha állandó alkalmazottat foglalkoztatnának…

A MEGOLDÁSHOZ VEZETŐ ÚT
Változás és változtatás!
Elsőként a vaskori gondolkodásmódunkon, s az élethez való hozzá állásunkon kell változtatni.
Jelenleg az ÉLETről és az élethez szükséges feltételekről alkotott világképünk olyan destruktív, hogy a túléléshez sem elegendő, nemhogy a fejlődéshez.
A létezésről, az elfogadásról, a munkáról, a hivatás és karrier közötti különbségekről, és a megélhetésről alkotott világképünk, valamint a pénzről való gondolkodásmódunk az egyik legfőbb oka annak, hogy sokunknak nincsen munkahelye.
Az emberek többsége ma nem teremtő/alkotó munkát végez, hanem szolgál. Rabszolgaságának oka pedig a tudatlanság (vakság, süketség, vakhit, gondolkodni nem akarás).
Egyre érzékelhetőbb, hogy a „dolgozni, mert valamiből élni kell” indíttatás alapján történő álláskeresést a sikertelenség koronázza.
Miért?
Azért, mert ebben az esetben a keresőnek nem az a célja, hogy életfeladatának megfelelő alkotómunkát végezzen, és ez által teljesedjen ki a lelkisége, hanem az, hogy pénzhez jusson. Ha úgy dolgozunk valamit, hogy utáljuk csinálni és nyűgnek tartjuk, – de, mint tudjuk, valamiből élni kell – akkor ezért a munkáért nem fizetésnek nevezett illetményt kapunk, hanem kárpótlást.
Nem mindegy, hogy kárpótlás vagy fizetség! Sem a kárpótlás, sem a fizetés nem egyenlő az elvégzett munka értékével!
Születésünktől fogva azt táplálták belénk, hogy nem létezhetünk, hacsak nem teszünk érte valamit.
És mit kell tennünk a létezésért? Pénzért dolgozni, különben nem érdemeljük meg az életet?
Ez ateista és vaskori felfogás, mindazonáltal egy nagyon hibás téveszme is!
Tömeghipnózis útján azt is az elménkbe programozták, hogy „nincsen pótolhatatlan ember”. Ez is egy iszonyatos nagy hazugság!
Kivétel nélkül minden ember pótolhatatlan, ugyanis nincsen két olyan személy, aki egy féle munkát ugyanúgy és ugyanazokkal az érzésekkel, érzelmekkel, gondolatokkal végezne el. Minden teremtőmunka attól lesz egyedi és különleges, hogy az alkotó mit gondol és érez a munkavégzés közben. Tulajdonképpen minden egyéniség valamilyen energiaminőséggel látja el tevékenységét.
Sajnos még mindig a hazugságokra épített életet és életminőséget akarjuk fenntartani, s eközben sokan olyan „munkát” végeznek, ami semmiféle örömöt nem okoz számukra. Mi ez, ha nem kényszermunka?
Vajon hány ember munkálkodja azt, amiben örömét leli, és amiben benne van szíve-lelke?
Hány olyan személy van, aki alig várja a reggelt, hogy dolgozni induljon és alkotó munkája által kiteljesítse önmagát? Nem sok, ellenben gyomorideggel, félelemmel és undorral induló alkalmazott annál több indul a nap elején szolgálni alamizsnáért!
Sokak azt sem tudják, hogy mihez van tehetségük és kedvük. Csak dolgozni valamit… mert a csekkeket és a hiteltartozást ki kell fizetni, na és persze azért is, mert azt sulykolták belénk gyerekkorunktól fogva, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyen”.
Mielőtt bárki is kritizálná és minősítené munkanélküli embertársát, nem ártana tisztázni a munka fogalmát, de nem a korlátolt felfogású közgazdasági értelemben.
A munka a szellem és a lélek anyagban való kiteljesedését jelenti úgy, hogy cselekvésünk által teremtünk, alkotunk valamit.
Ez a valami nagyon sok minden lehet, a lehetőségek száma végtelen!
Bármilyen hihetetlennek tűnik, de a Teremtő, aki egyben a teremtményeinek GONDVISELŐje is (gondját viseli Ő), tökéletesen gondoskodik szükségleteinkről és a teremtői programunk megvalósításához szükséges eszközökről azért, hogy létezzünk.
Sokan még mindig nem jöttek rá, hogy nem a pénz boldogít, hanem a hiánya tesz boldogtalanná. A pénz csupán eszköz, – hozzásegíthet bennünket céljaink eléréséhez – ami csak addig fontos, amíg úgy véljük, hogy kevés van belőle. Idővel, ahogy egyre tehetősebbé válik valaki már nincs akkora jelentősége a színes papíroknak, mert nem emel olyan sokat az életminőségén, mint, amikor szegényebb volt.
Azok a dogmák, amelyek szerint elhittük, hogy a pénz hatalomhoz, szabadsághoz, függetlenséghez, bőséghez, boldogsághoz és egyéb kiváltságos helyzethez juttatja az embert, csak hazugságok és illúziók.
Ma az emberek nem élvezik az életet, hanem csak átküzdik magukat rajta, és így válik életük folyamatos harccá, s közben nem veszik észre, hogy saját magukkal viaskodnak.
Minden ember egyéni teremtőprogrammal rendelkezik, és különböző életfeladattal érkezik erre a világra (már csak ezért sem pótolható).
Ahogy már fentebb többször is kihangsúlyoztam mindennek oka van, így a munkanélküliségnek is, ezért a sajnálkozás, félelem, aggódás, harag, gyűlölet, bűntudat és irigység helyett inkább az önismeret gyakorlására és az ÉLET megismerésére, valamint megértésére hívnám fel az érintettek figyelmét.
Ahogy tudatosabbá válik az ember, úgy jobban megért és elfogad, ezáltal megváltozik az élete és hamar csökkennek a problémái is.
Sokáig éltünk szolgaságban és segítettünk másoknak meggazdagodni azzal a mögöttes szándékkal, hogy a négykézláb való csúszás-mászás és hajlongás mások előtt majd valamiképpen egyenes utat biztosít számunkra seholországba, amit a háttérhatalom „Új Világrendnek” nevez. Ez az új világrend azonban nem fog megvalósulni!
„Minden ember a saját életének kovácsa”, senki nem élheti helyettünk az életünket és senki nem adhatja vissza a szabadságunkat, csak mi magunk!
Az alábbi idézet attól az egyÉNtől származik, aki már végig járta azt az ösvényt, amin jelenleg a mai ember úton van. Szavait megfontolásra érdemesnek és bátorításnak szánom!
„Amíg úgy gondolod, hogy az élet csupa küzdelem, addig a mindennapok tragédiákat, drámai szituációkat, nehézségeket hoznak feléd.
Ha azonban belátod, hogy minden helyzet, ütközés, kommunikáció érted van azért, hogy a bennük rejlő tapasztalatot megszerezd, látóköröd bővüljön, tapasztaltabb, bölcsebb lehess, akkor a tragédiák és a nehézségek feladatokká zsugorodnak. Ne a körülményekkel, hanem a feladatokkal törődj!
Mindent meg tudsz oldani, hiszen csak olyan feladat kerülhet eléd, amelynek megoldására már készen állsz, tapasztalataid láncolatán át tudásodat, bölcsességedet, képességedet már megszerezted hozzá.
Bátorság! Minden sikerül!"

A tömeghipnózisból és a munkanélküliség valamint a szegénységtudatból ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!

Ajánlott linkek:
http://tudatraebresztes.blog.hu/2014/07/03/a_spiritualis_munkapiacrol_minden_erdekeltnek

http://tudatraebresztes.blog.hu/2015/07/19/sikert_hozo_szakmai_oneletrajz

siker_oneletrajz_cover_neked.jpg

 

9 komment

Címkék: munka vallás karrier gondolatébresztő munkanélküliség diákmunka közmunka hivatás gazdálkodás szakmák külföldi munkavállalás munkalehetőségek állásinterjúk munkaügyi központ munkanélküliség okai tevékenységi körök álláshirdetések álláslehetőségek holisztikus filozófia DEHUSZ jogi szakma biztosítási szakma oktatási szakma művészi hivatás szakmai önéletrajz

A bejegyzés trackback címe:

http://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr815832853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kela-bá 2014.03.05. 12:42:20

Háááááááát, ez a "helyzet" ! Nincs mit hozzátenni.Mi a teendő ? A pirossal kiemelt zárósorokat alaposan átgondolni, és reménykedni ! Szép napokat mindenkinek !

Holle anyó 2014.03.19. 18:37:29

Sajnos a leírt jelenségek pontosan így léteznek.
Részemről a háttérhatalomban kételkedem, inkább úgy gondolom, hogy alkalmatlan, tehetségtelen és tisztességtelen emberek kerülnek politikai pályára, ilyenek vezetik az egész világot.

aemeek 2015.05.24. 08:33:25

Itt valami félreértés van:
Az ember a munkaerő mivoltában pótolható vagy helyettesíthető... Erre számtalan példa van.
Aki el akar helyezkedni, az beleegyezik abba, hogy ilyen leszűkített mivoltában kezeljék, ne pedig őt szőröstől-bőröstől megismerve és kiismerve, mint valami munkahelyi főnöki istenség :)

2015.07.01. 13:47:32

@Holle anyó: és a legsúlyosabb, hogy MI, a nép szavazza meg ezeket a gonosz politikusokat. Lehet menni reklamálni a tükör elé.
Persze ez nehezebb, mint a háttérhatalom összeesküvést táplálni.. hogy mi ártatlanok vagyunk, csak mérgeznek meg agymosnak minket a chemtrailesek, meg a zsidő gyíkemberek... áááá.. butaság kimaxolva

Angela Krupinski 2017.05.19. 08:41:39

Van háttérhatalom, még ha nem is nevezzük a nevén. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy fecske nyarat csinál, azaz egyetlen politikus számlájára írható a hazánkban általánossá váló helyzet. Ez nem paranoia, nem összeesküvés elmélet gyártás, hanem ténykérdés. Bűnbakokat keresni természetesen meddő dolog, de a tény attól még tény marad.

Angela Krupinski 2017.05.19. 08:41:48

aemeek

Nem leszűkített mivoltában kezelik, hanem megalázzák, nevezzük nevén a gyermeket! Ebbe hogy egyezne már bele???

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.05.19. 08:47:15

@Angela Krupinski: Már nem titkolja magát a szervezett magán-háttérhatalom. Olyannyira biztosak a dolgukban, hogy elérik a céljukat, hogy szinte már az arcunkba nevetnek. Az emberek pedig tűrik.... egyelőre.

Angela Krupinski 2017.05.21. 08:12:43

@Evamaria:

Nagyon remélem, hogy már nem sokáig tűrik az emberek.
Vajon mi kellene hozzá, hogy felébredjen Magyarország?
Egy nyílt harmadik világháború, amikor mindenki észrevenné, hogy ez az? Egy kedves ismerősöm azt szokta mondani, hogy mindenkivel azt lehet megtenni, amit megenged. Azt is mondják, hogy sokat panaszkodó nép vagyunk mi, magyarok. Én úgy gondolom, hogy csak annak van joga panaszkodni, aki már mindent megtett, hogy megváltoztassa a helyzetet, amely a panaszát kiváltotta.

Evamaria · http://www.logoszvilag.hu 2017.05.21. 08:18:45

@Angela Krupinski: Igen, egy nyílt harmadik világháborúra van úgy látszik szükség ahhoz, hogy felébredjen a magyar. Ha jól megnézzük már most is háború van, csak éppen még nem lőnek. Itt (és az egész világon) már úgy elfajultak a dolgok és elsötétültek az emberek, hogy sajnos ezt már szép szóval nem lehet orvosolni.