Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző

Facebook oldaldoboz

TAROT KÁRTYA KONZULTÁCIÓ

tarot_kartya_utmutatas.jpg

Címkék

Lélek pszichológia

                                                                         ebredj_mo_lelek_pszichologia_keretes2_szerkesztve.jpg

                                                                                          Bővebben

kommentek

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

ÚJ VILÁG(VÉGE) 2013 - BAN

2013.02.11. 16:52 :: Evamaria

A 2012. december 21-re jósolt világvége és a velejáró tűzeső, a hirtelen dimenzióváltás, valamint a több napos sötétség ugyan elmaradt, de az emberi elme fáradhatatlan és már ki is lett találva a „pusztulás” újabb időpontja.
Néhányan úgy vélik, hogy egy láthatatlan erő fajunk „leigázására vagy démonizálására” készül, melynek ebben az évben jön el az ideje. 
E pokolinak kikiáltott nap 2013. június 6.

Amikor meghallottam a június 6-ra vonatkozó rémhírt, megfogalmazódott bennem néhány kérdés: Vajon milyen korlátolt gondolkodású emberek lehetnek azok, akik az ilyen és ehhez hasonló elveket és eszmefuttatásokat kitalálják? Velük született rendellenesség ez a hatalmas butaság, vagy tanítják nekik valahol?
Tulajdonképpen nem is az effajta rémhírek kitalálása jelenti a legnagyobb problémát, hanem az, hogy sokan gondolkodás nélkül elhiszik ezek tartalmát.
Mi ennek a dátumnak az érdekessége, ami egy újabb lehetőséget kínál a félelemkeltésre?

2013. június 06.
Vizsgáljuk meg numerológiailag ezt a napot!
2013 év: 2+0+1+3= 6
Június: 6. hónap
06: 6. nap
Így kapjuk meg a 666-ot, ami a Biblia szerint az Antikrisztus, vagyis a Sátán/Fenevad száma.
Most aztán adva van megint egy nagy lehetőség az egyháznak, a különböző hitgyülekezetes szektáknak és a médiának arra, hogy hirdessék a Sátán eljövetelét és a maguk hasznára manipulálják a hűséges birkanyájat.
De, hogy csigázzam egy kicsit a vakhitű, süket, gondolkodni nem akaró és tudatlan személyiségek elméjét és félelmét (amit bizonyára egyesek maximálisan ki is fognak használni), felhívom a figyelmet arra, hogy 2013. június 8-án Újhold (sötét holdnak is nevezik) lesz, ami energetikailag szintén hatást gyakorol a Földre, s így az emberre is. (Erről az alábbiakban még szó lesz.)
Ha 2012 decemberében Isten nem pusztította el az emberiséget, akkor majd most a Sátán… Természetesen azok kivételek lesznek, akik együttműködnek az egyházzal, hiszen az az Isten, akit a templomokban imádnak és szolgálnak, szereti és bizonyára meg is védi a jókedvű adakozókat és talpnyalókat…
Még mielőtt elképzelnénk ez év júniusára a Föld és az emberi testek démoni megszállását, álljunk meg néhány percre és GONDOLKODJUNK!!!!!!!

ÉBRESZTŐ!
Ha csak egy kicsit is kinyitnánk a szemünket, akkor megláthatnánk, hogy az Antikrisztus már régen a földön van és nem is akármilyen hatalommal rendelkezik az emberiség fölött.
Elég, ha az elmúlt 20 évet vesszük figyelembe és egyre szembetűnőbbé válik a jelenléte.
Néhány példa arra, hogy hol érzékelhető igen erősen ez a sötétnek nevezett energiaminőség, és milyen befolyása van társadalmunkra:
Ma már köztudott, hogy a Sátánnak nevezett isteni lény ura a keresztény egyháznak és számtalan gyülekezetnek, valamint szektának. Ezek arcátlanul Isten és Jézus nevében hirdetik a sátáni eszméket. A vakhitű emberek (birkanyáj) pedig elhisznek minden hazugságot, amit a „Fenevad” szószólói mondanak. A különböző kereszténynek nevezett közösségekhez tartozó hívők akkut tudatlanságban szenvednek, s így nem veszik észre az ellentmondásos tanításokat és azt, hogy e mögött csupán egy sötét és gonosz hatalmi rendszer áll, ami igen hatékonyan működik és uralkodik felettük.
Ez év szeptemberétől beiktatják az állami iskolákban is a hittan és az erkölcstan oktatását.
Atyavilág! A Sátánt képviselők – most már kötelezően – hitre és erkölcsre fogják tanítani a jövő nemzedékét.
A dolgot még érdekesebbé teszi az, hogy azok a „szent” férfiak papolnak a hitről és az erkölcsről, akik között akad pedofil, gyerekeket molesztáló és homoszexuális személy is. És akkor még nem említettem azt a sok Istenről és Jézusról szóló hazugságot, ami nap, mint nap elhagyja a szájukat.
Ezek az emberek valóban tudják, hogy mi a hit és az erkölcs? Ez a „vak vezet világtalant és a végén mind a ketten ugyanabba a gödörbe esnek bele” tipikus esete.

ERKÖLCS
Akik kitalálták az erkölcstan kötelező oktatását, tudják és értik egyáltalán, hogy mit jelent ez a szó?
Az ERKÖLCS az isteni egyéniség tudatának állapota, ami azt jelenti, hogy a szeretet és a béke alapja, valamint az isteni eredetre visszavezethető szokások összessége – tehát nem tartalmaz ferdehajlamokat, hazugságokat, emberek közötti viszályszítást és egyéb alantas megnyilvánulásokat.
Az erkölcs olyan társadalmi viszony, ami magába foglalja az ember tudatállapotát (nem elmeállapotot jelent!), a cselekvésének szándékát és mozzanatait, valamint a személy viszonyulását embertársaihoz. Az erkölcs tehát olyan tudatforma, amelynek alapja az isteni szeretet és bölcsesség. Ennek tanítására csak az az ember alkalmas, aki e két isteni minőséget a saját életvitelével példázza.

BÁRKI TANÍTHATJA…
Ahhoz, hogy az állami iskolában egy tanár erkölcstant oktathasson csupán egy gyorstalpaló tanfolyamot kell majd elvégeznie.
Az egyházi oktatásban szerintem erre sincs szükség, hiszen a pedofília és a homoszexualitás valószínűleg simán belefér az erkölcsrendjükbe.
Én erősen megkérdőjelezem az állami iskolákban a majdan erkölcstant oktató tanárok alkalmasságát is. Nem hiszem, hogy néhány hetes tanfolyam hatására erkölcsössé válik valaki.
Sajnálatos módon a tanítói szakmát (is) mára teljesen lealacsonyították, megalázták és sárba tiporták. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy sokak nem hivatástudatból választották a tanítóképzőt, hanem azért, mert más felsőfokú intézménybe nem nyertek felvételt. (Ma már nem is tanítókat képeznek, hanem tanárokat…)
Nagyon kevés tanító van, aki szívvel, lélekkel arra törekszik, hogy átadja tudását a jövő generációnak. Személyiségsérült, depressziós, békétlen, gyűlölettel és haraggal teli, valamint az iskolában hatalmát fitogtató tanárból viszont van bőven, aki nem a tanítás élményéért dolgozik, hanem azért, mert „valamiből élni kell”. Ráadásul napjainkban már felelősséget sem nagyon kell vállalni munkájának eredményéért, hiszen ha a gyerek nem tudja a feladott leckét, akkor könnyebb beírni az egyest, mint kedvet csinálni ahhoz, hogy megtanulja. Senki nem kérdezi meg, hogy az osztály vagy évfolyam fele miért áll bukásra a tantárgyából. De ha mégis feltennék a kérdést, a válasz csak ennyi lenne: buták és lusták a diákok.
Kétségtelen, hogy a mai gyerekekkel nem könnyű bánni, mert a többség tiszteletlen és neveletlen. A jó tanító azonban mindig tudja, hogy miként irányítsa a diákok figyelmét a tananyagra.
Az iskolákban javarészt tanárok oktatják csemetéinket, a tanítói hivatástudat sajnos kihalófélben van.
Mi a különbség tanár és tanító között (az iskolai végzettségen kívül)?
A tanár leadja az anyagot, a tanító megtanítja. A tanár számon kér, ítél és olykor megaláz…
A tanító legfőbb törekvése az, hogy a tanítvány megértse az elmondottakat. Számára minden gyermek csiszolatlan gyémánt, s egyetlen célja az, hogy a drágakövek napról-napra fényesebben ragyogjanak. Diákjait szereti, és igyekezetüket dicsérettel jutalmazza.
Ha jobban megnézzük – és meg is látjuk – a két szót leírva, akkor egy másfajta különbözőség is szembetűnik:
A tan-nak, amit a kötelező tanterv szerint át kell adnia a tanárnak, ára van (tan – ár)… És, hogy mi a tanoknak az ára? Többek közt a sötétség, a butaság és a félelem. A tanár munkája nem érdek nélküli és nem hivatásszerű.
Nem mindegy, hogy valaki azért végez valamilyen munkát, mert valamiből meg kell élni, de egyébként utálja csinálni (tanár), vagy azért, mert ez a hivatása/hitvallása, erre a tevékenységre született, szereti csinálni és meg is él belőle (tanító: valamilyen tant tanít – ő).
A mai tanterv és oktatás nem a tudásról és a szeretetteljes tanításról szól, hanem arról, hogy gondolkodásra képtelen, vak és süket embereket, vagyis engedelmes állampolgárokat neveljenek a gyerekekből.

A „FENEVAD” MEGNYILVÁNULÁSAI
A 666 megszálló és pusztító ereje nem június 6-án fog szemmel láthatóvá válni! Évezredek óta folyamatosan és egyre aktívabban jelen van a fizikai világban. (Csak úgy emlékeztetném az olvasót, hogy már Jézust is megkísértette, s azóta sem vonult vissza várva a 2013 júniusára.)
Az egyház („Vicarius Filii Dei”:
http://logoszvilag.blog.hu/2011/09/22/turani_atok_avagy_az_elatkozott_magyarorszag ), a politika (kormány, pártok, képviselők), az önkormányzatok, a rendőrség, a bíróság, a bankok, a szolgáltató cégek (áramszolgáltató, hőszolgáltató, gázszolgáltató stb.), az egészségügy, az oktatás, a kereskedelem, az ipar, a média stb. – ezek mind az ún. 666 irányítása alatt állnak.

 református egyház kicsinyített blog méret.jpg
Csak érdekességképpen:
Ezek a fényképek Debrecenben készültek a Kossuth utcán. Két épület látható, melyek közvetlen szomszédjai egymásnak. Az egyik ingatlan az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-hez tartozik, a másik az egyház tulajdona.

 

református egyház kicsinyített másik.jpg

 

 

 

A két épület között (szinte pont középen) egy ablak felett vettem lencsevégre ezt a szép nagy „nevető ördögfejet”.
A következtetések levonását az Olvasóra bízom!

 

 



A kormányt alkotó politikusok és a különböző pártok széthúzást és viszályt hirdetnek. Eszük ágában sincs Magyarországot és a lakosságát kiemelni a nyomorból és az erkölcsi mocsokból. Tisztában vannak azzal, hogy a saját meggazdagodásukat elősegítő politikájuk csak addig működik, amíg az emberek gyűlölködnek, tele vannak haraggal, egymás ellen fordulnak, nem gondolkodnak, és nem veszik észre a háttérben rejlő sötét szándékot.

A bankokat, pénzintézeteket sem kell bemutatni, mert jól ismerjük a kormány által engedélyezett és finanszírozott uzsorások tevékenységét.
Az egészségügy pedig mészárszékké vált. A jól képzett orvosainkat alattomos módon külföldi munkára kényszerítette az arctalan háttérhatalom, hogy minél távolabb legyenek Magyarországtól, s így a népirtás – többek közt a gyógyszeripar segítségével – szinte észrevétlenül történik. Orvosainktól éhbérért várta el a vezetőség a felelősségteljes gyógyító munkát. Ha itthon maradnak, sem elismerést, sem pedig tisztességes honoráriumot nem kapnak munkájukért.
Azok az orvosok, akik most a magyar egészségügyben dolgoznak, vagy tapasztalatlanok és nincs a külföldi munkához még elég gyakorlatuk, vagy hentesek, akik számára az ember csak egy darab hús, vagy van tudásuk, tapasztalatuk, sőt hírnevük is, de kapzsik és csak akkor tesznek a betegért valamit, ha az gazdagon megfizeti.
Nem tudom, hogy találnék-e az országban legalább tíz olyan orvost, aki érdek nélkül csupán hivatástudatból gyógyít és visszautasítja a paraszolvenciát?
Elgondolkodott már azon kedves Olvasó, hogy hova kapunk beutalót kivizsgálásra és hol „gyógyítják” a betegeket?
Általában a „KÓRHÁZ” nevű intézmény az illetékes a kivizsgálásban és a gyógyításban is. Már a nevében is benne van, hogy KÓR-HÁZ, vagyis itt nem a gyógyulás/gyógyítás a cél, hanem a halál, hiszen a kór házában csak még több kórt lehet összeszedni főleg úgy, ha a gyógyszernek álcázott mérgekkel hagyjuk szennyezni testünket.
Lehet, hogy másnak is feltűnt a „kórház” értelme? Néhány helyen már kezdenek EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTOT vagy EGÉSZSÉGHÁZAT létrehozni. Azért ez már jobban hangzik, mint a kórház és egy lépést máris tettünk az egészséghez vezető út irányába is!
A gyógyszeripar szintén nem az életet és az egészséget képviseli, hanem a koporsóhoz vezető utat rövidíti meg.
Na és a média…     
Én már azon sem csodálkoznék, ha egy napon a tévében magát az ördögöt látnám híreket mondani, vagy az „ezoterikusnak” nevezett műsorokban jósolni, energiát küldeni, csakrákat tisztítani, pénzmágiázni, és persze gyógyítani.

EZ CSAK FÉLMUNKA!
Aki kitalálta a 2013. június 06. napjára vonatkozó rémhírt, az nem végzett teljes munkát!
A számmisztika ugyanis nemcsak eddig redukálja a számokat, mint, ahogy ez esetben történt (emlékeztetésként: 2013=6; június=6; 06. nap=6 – így keletkezett a 666)!  
Ha precízen tudni akarjuk, hogy ezen a napon melyik szám rezgése lesz meghatározó a Földön, akkor a pontos képlet így néz ki: 2013.06.06. = 2+0+1+3+0+6+0+6 = 18 = 1+8 = 9
Tehát erre a napra a 9-es szám energiáját vesszük figyelembe!
A kilenc pedig nem a Sátán száma, de a 666 sem! (666: 6+6+6=18, 1+8 =9)
Megfontolásra javaslom a következőt: Ha a 666-ot elforgatjuk 180 fokkal, akkor 999-et kapunk.
Redukáljuk ezt a számot is! 999: 9+9+9=27, 2+7=9 Érdekes módon így is a 9-es számjegyet kapjuk!
Csak néhány jellemzője a kilencesnek: az isteni hármasság megsokszorozódása (3x3=9), a tökéletesség és az örökkévalóság száma, de szimbolizálja a bölcsességet és küzdőképességet is.

MAGYAROK!
Ha józan paraszt ésszel gondolkodunk, akkor egyértelműen kitűnik, hogy a földön most minden a hatalomról, a pénzről, a hazugságokról, az önös érdekekről, valamint az emberiség nyomorba döntéséről és a lakosság irtásáról szól.
A népbutítás hátterében egy titkos hatalomrendszer áll (Szabadkőművesség), amelynek a világhatalom megszerzése a legfőbb célja, s ezt úgy érheti el, ha az emberekből gondolkodni képtelen zombit csinál. Minél inkább tudatlanok és nem gondolkodnak, annál könnyebb felettük uralkodni és vezetni őket (a szakadék felé). Jelenleg csordaszellemben élünk. Az istennek nem akarjuk észrevenni, hogy egy „láthatatlan” sötét erő uralja és korlátozza életüket. Sokan arra várnak, hogy majd valaki visszaadja a szabadságukat és végre eljön a tejjel-mézzel folyó Kánaán.
SENKI NEM FOGJA VISSZAADNI A SZABADSÁGUNKAT ÉS NEM VÁLT MEG BENNÜNKET! MINDEN EMBER SAJÁT MAGÁNAK A FELSZABADÍTÓJA!
Vegyük már észre, hogy egyetlen politikai hatalomnak sem érdeke az, hogy Magyarország a lakosságával együtt kiemelkedjen a posványból és a rabszolgaságból. Elsőként önmagunkat kell kiszabadítani a sötétség és tudatlanság börtönéből, majd csak ezután következhet nemzetünk aranykora, melynek feltétele az egységes szellemi-testvéri összefogás. Ehhez azonban gondolkodás és megértés szükséges!

Semmi látványos dolog nem történik június 6-án!
Az általam említett újhold ideje sem a sötét energiákat támogatja, hanem arra lesz kiválóan alkalmas, hogy elengedjük és megszabaduljunk a haragtól, a dühtől, a sértettségektől, ezáltal lehetőséget adva magunknak az új és békés élet megteremtésére.
Azoknak az embereknek és közösségeknek, akik nem a szellemi úton való haladásra inspirálják embertársaikat, hanem félelmet, gyűlöletet és széthúzást keltenek, azt üzenem, hogy úgy vannak leginkább a társadalom hasznára, ha befogják a szájukat! Ha okosat és hasznosat nem tudnak mondani, inkább a csendet gyakorolják és hallgassanak!
A gondolkodásra képes testvéreimet pedig arra szólítom, hogy ébredjenek és lépjenek végre ki a birkanyájból, hiszen mindenki úrnak született – A MAGA URÁNAK – és nem rabszolgának!
ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!

1 komment

Címkék: gondolatébresztő holisztikus filozófia Sátán 666 2013.06.06

A bejegyzés trackback címe:

http://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr545074601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kela-bá 2013.02.19. 13:30:03

Nagyon érdekes írás, elgondolkodtató ! Nagyon nagy baj van a világban, nem lesz könnyű jóra fordítani a sok rosszat. Azt mondják, hogy az "irányítók" között is konfliktusok vannak, csak nehogy valami rosszat tegyenek a bolygónknak, és vele együtt nekünk is .

További szép napot !