Ébredj Magyarország!

Az "ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!" felkiáltás azoknak a magyaroknak szól, akiknek a tudata jelenleg alvó vagy "ébren" alvó állapotban van. E blogbejegyzéseknek az a célja, hogy az embereket a világmindenség felfogására inspiráljam és szellemi növekedésükben az akaratukkal egyező módon részt vegyek . Az ember a gondolkodás teremtménye! A holisztikus filozófia elveit felhasználva törekvésem arra irányul, hogy minden olvasót gondolkodásra késztessek. A lényeg az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassam ki a személyiségekben. Ez egy olyan szemléletmód, amely elősegíti a jelenségek eredendő komlexitásának megértését, valamint az embert és a környezetét holisztikusan (egységesen) szemléli, vagyis mindennek a mindennel való kapcsolatát és összefüggését veszi figyelembe.

Szerző: Evamaria

ebredj_m.jpg

         Logosz Világ Blog

Elérhetőség

Bejegyzések

CIKKAJÁNLÓ

mi_lesz_veled_magyarorszag_2024pr.png
2023_ev_elemzese_numerologia.png

aramemeles_2022_sc.jpg

birka_szavazas_2022ben.jpg

covid_vakcinahalal.png

orbanvirus2021.jpg

bankcsod_hitelmoratorium_miatt.jpg

koronavirus_szimbolikaja.jpg

   virus_lelki_oka_2020.jpg

nyirkai_joslat_2018.jpg

YouTube csatorna

 

 

Címkék

kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

EZOTERIKUS KIFEJEZÉSEK ENCIKLOPÉDIÁJA

2011.07.21. 14:53 :: Evamaria

 

Könyvkiadáshoz kiadót keresek!

 

A könyv címe:                                 LOGOSZ VILÁG  
                                  
MISZTIKUS ÉS OKKULT ENCIKLOPÉDIA

 

Amikor elkezdtem a spirituális világgal foglalkozni nagyon sok könyvet és tanulmányt olvastam, melyek e területet próbálták világosabbá tenni a kereső ember számára. Kezdetben problémát jelentett számomra, hogy az írásokban olyan kifejezésekkel is találkoztam, amiket még soha nem hallottam, ugyanakkor az értelmező szótárakban sem voltak megtalálhatók.

Egy napon olvasás közben felbukkant néhány addig meg nem értett szó részleges magyarázata, melyet egy cédulára azonnal feljegyeztem. Ettől a perctől fogva elkezdtek gyűlni a papírdarabok az asztalomon és ezért úgy döntöttem, hogy a rend és az átláthatóság kedvéért egy füzetbe gyűjtöm össze a fellelt magyarázatokat.
A változatos témájú könyvek egy-egy fogalmat vagy kifejezést több szempont alapján is megvilágítottak, s ezekkel folyamatosan bővítettem a már meglévő szavak értelmezését, valamint mindig adódtak új kifejezések is.
A füzet nagyon hamar betelt, mára kb. 4-500 oldalas könyv kéziratává vált.
Kezdetben csak a magam kedvére és hasznára gyűjtöttem a szavak jelentését, de a barátaim és ismerőseim hatására úgy döntöttem, hogy közkinccsé teszem a több éves gyűjtőmunkám eredményét.
Nem titok és a könyv címéből is azonnal kitűnik, hogy e weblap és az enciklopédia szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A két „Logosz Világban” nemcsak az a közös, hogy mindkettőnek én vagyok a szerzője, hanem a filozófiai irányzat és a gondolkodásmód az, ami szintén megegyezik.
A LOGOSZ görög szó, melynek jelentése: ész, értelem, logikus gondolkodás. Egy másfajta megközelítés alapján a Logosz nem más, mint a MEGNYILVÁNULT ISTEN.
Az én Logosz Világ-OM a LOGIKUS GONDOLKODÁS ÁLTAL MEGNYILVÁNULT ISTEN titkosnak és rejtettnek vélt életét, alapelveit és szándékait kívánja megismertetni és közelebb hozni az emberekhez.

Az enciklopédiában korunk hívő emberei világszemléletükre és vallási hovatartozásukra való tekintet nélkül olyan részletes értelmezéseket olvashatnak, melyek elősegítik saját és mások eszméinek megértését.
Enciklopédikus munkám a holisztikus filozófia elveire és szemléletére épül, melynek lényege az, hogy kifejezésben egy másfajta, a hagyományostól (Vaskortól) eltérő gondolkodásmód körvonalait bontakoztassa ki az olvasóban. A könyv aranykori szemléletmódot és eszméket képvisel, melynek célja, az emberben lévő istentudat létezésének feltárása és kibontakoztatása.
A gyűjteményből nem maradhatnak ki a mitológiával kapcsolatos nevek és kifejezések, amelyek nemcsak a görög, latin és egyiptomi kultúrát érintik, hanem a keleti és a MAGYAR nép vallási és kulturális fejlődését is.
Gyakran tapasztalom, hogy az emberek különböző jelképekkel díszítik környezetüket, azonban a használt szimbólumok jelentéséről csak részleges ismeretekkel rendelkeznek.  Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetek a társadalom által jól és kevésbé ismert szimbólumok magyarázatára is.
Napjainkban számtalan, az alternatív gondolkodásmódot és gyógymódot elősegítő ismeretterjesztő tudomány kerül elénk, amelyek gazdag kínálatából válogathatunk aszerint, hogy melyik terület felel meg az érdeklődési körünknek.
Az enciklopédia tartalmazza az egészségfejlesztéssel, az alternatív gondolkodással és gyógymódokkal foglalkozó új szakmák lexikonba kívánkozó szókincsének egy részét is.
A kifejezések magyarázatai sajátos szempontok szerint, több szemszögből vizsgálva kerülnek leírásra, így a magyarázatok a témakörökhöz kapcsolódó tanításokat, utalásokat és következtetéseket foglalják össze.
Különösen nagy figyelmet fordítok arra, hogy az embereket gondolkodásra inspiráljam.
A Logosz Világ Misztikus és Okkult Enciklopédia mindenképpen hiányt pótló munka, ugyanis Magyarországon jelenleg ilyen és ehhez hasonló témakörökkel rendelkező összefoglaló gyűjtemény könyv formában nem létezik!

A könyv kiadásához szükséges anyagi forrás sajnos hiányzik, ezért keresek kiadót vagy akár magánszemélyt, aki az enciklopédia megjelentetéséhez bármilyen segítséget tud nyújtani.
Minden lehetőség és javaslat érdekel!

Az enciklopédia tartalmából rövid ízelítő itt olvasható (természetesen ez csak egy piciny része a kifejezések magyarázatának és a könyvben található szavak mennyiségének):
http://www.logoszvilag.hu/szotar1a.html

Elérhetőségeim:
Kovács Éva
Telefon: +36 30/ 338-3126
evamaria@logoszvilag.hu

letiltasrol_tajekoztatas.jpg

 

1 komment

Címkék: vallás filozófia szótár gondolatébresztő ezoterika okkult misztikus enciklopédia bioenergetika teozófia holisztikus filozófia

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatraebresztes.blog.hu/api/trackback/id/tr503086472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SZIM 2017.10.28. 18:12:55

Fogalmam sincs a könyv tartalmáról,de szívesel elolvasnám.
Talán senkit nem sértek meg azzal,hogy mindennek ellenére ,ide biggyesztek egy definíciónak is nevezhető összefoglalót,szösszenetet a z ún. bioenergiáról.

BIOENERGETIKA
Szellem: Az emberben lévő Isten/Isteni szikra, az Isteni ÉN (monád).
Lélek (egyéniség, individuum): Az Isteni ÉN tükörképe, a Szellem és a Személyiség (anyag) közötti összefüggés/közvetítő.
Mit jelent ez?
A lélek sem nem anyag, sem nem szellem, hanem a közöttük lévő összefüggés, vagyis a szellem és az anyag között egyfajta közvetítő. Azt, ami egyesíti a formát (anyagot) és az életet (szellemet), vagyis az, ami ennek az egyesítési szándéknak az eredménye léleknek/lelkiségnek, individuumnak nevezzük.
A lélek az ember isteni természetének alkotórésze, azaz belső szellemi részünk, amely az egészet, a saját teljességet, és a csoporthoz (egységtudathoz) való tartozást is tudatosítja.
Az individuális lélek elvekben gondolkodó, de ugyanakkor mégis érző én, valamint a test kvintesszenciája, energiája és ereje. Ha véglegesen elhagyja a fizikai testét, akkor beszélünk halálról, de csakis a fizikai test haláláról.
Személyiség: Legtöbbször – helytelenül – egónak nevezik.
Gyerekkorunktól kezdve a fizikai test felvesz nagyon sok szokást, amihez érzelmi és mentális szokások is járulnak, és mindez egy határozott személyiséget hoz létre, ami meghatározott módon reagál a világra. Ez a személyiség nem maga az ember, hanem csupán egy elme-eszköz, amely azt gondolja, hogy ő a valódi ember. A személyiségtudatú (pl. ateista önző, gyarló, másokon uralkodó, egy életben gondolkodó, vakhitű stb.) ember, akit leköt az a szerep, amit az élet színpadán játszik, nem ismeri fel isteni önvalóját és az az elképzelése alakul ki, hogy több vagy kevesebb másoknál, s így szenvedésre ítéli önmagát. Ha az emberben lévő tudat úgy belefeledkezik a személyiségbe, hogy azt gondolja, hogy ő csak egy x tömegű hús és a halálával véget ér az élet, akkor a személyiség bitorolja a belső önvaló trónját és csak az élet meghosszabbítása, fizikai, érzelmi és mentális kényelme és becsvágyaiért él. Nem érdekli semmi más csak saját boldogulása.
Ember: Olyan lény és összetett struktúra a világegyetemben, aki több síkú világképünk minden egyes síkjának a résztvevője, és akiben az értelem a legmagasabb szellemet a legalsóbb anyaggal egyesíti, ennélfogva az ember a megnyilvánult Isten.
Feladata: az egyéni tapasztalatszerzés, melynek eredménye a lélek számára a végtelen fejlődés.
Egészség: Nem csupán betegségmentesség, hanem a szellem, lélek, test teljes harmóniája, kiegyensúlyozott működése és szociális jóléti állapota.
Betegség: A bioenergetika szerint MINDEN BETEGSÉG A LELKI ÉLET ELFOJTÁSÁNAK A KÖVETKEZMÉNYE. Ez azt jelenti, hogy a lélek betegség/tünet (szimbólum) által jelzi a személyiségnek, hogy „letért a kijelölt útról” és nem a teremtői programjának megfelelően él. Minden betegség tudatlanságból, meg nem értésből ered.
süti beállítások módosítása